bezár
 

színház

2011. 01. 24.
Fogyatékossággal élő magyar művészek bemutatkozása Brüsszelben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Fogyatékossággal élő, ugyanakkor kiemelkedő képességű magyar művészek tartottak színházi előadást, illetve adtak koncertet vasárnap este a brüsszeli magyar kulturális intézetben.

A rendezvény fővédnöke Kósa Ádám volt, aki a Fidesz színeiben az Európai Parlament első siket képviselője.

Az Ergo Sum jelszínház a Szembenállók című drámát mutatta be nyolc jelenetben. A cím egyfelől arra utal, hogy a jelnyelvet használók mindig szemben állnak egymással, hiszen ez kommunikációjuk alapfeltétele: látniuk kell azt, akivel beszélnek, csak így érthetik meg egymást. A dráma különböző generációkat, eltérő világlátásokat, illetve hallókat és siketeket szembesít egymással. Arra keresi a választ, hogy megértheti-e egymást, áthidalhatja-e a nyelvi és kulturális különbözőségeket siket szülők halló gyereke, illetve halló szülők siket gyereke - másképpen fogalmazva: hogy "szemben állók" vagy "szembenállók" lesznek-e egymás számára.

A színi bemutató után Bartolf Zsuzsanna (ének) és Csonka Petra (furulya), a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem két végzős hallgatója jászsági magyar népdalokat, Zobor-vidéki dudanótákat, valamint Bartók felsőiregi gyűjtéséből népdalokat adott elő, majd Csányi Márton zongorakoncertje zárta a műsort. A Szent István Király Zeneművészeti Konzervatórium végzős hallgatója - tekintettel az idei emlékévre - Liszt-műveket adott elő.

Szkéné színház

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében
A TRIP és a Lóci játszik zenekar a MOMkultban
A Janovics című előadás a Szolnoki Országos Színházi Találkozón
A köd című dráma a Kettőspont Színházban

Más művészeti ágakról

Darren Aronofsky: Rajtakapva
Nagy László és Weöres Sándor egy-egy versének kapcsolatáról
Ki marad, ha Shady eltűnik?
Michael Dweck és Gregory Kershaw: Gaucho Gaucho


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés