bezár
 

színház

2011. 02. 21.
Programsorozat vezeti fel Az ember tragédiája bemutatóját Szegeden
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kiállítások, előadássorozat és egy konferencia előzi meg az idén nyolcvanéves Szegedi Szabadtéri Játékok nyitódarabja, Madách Imre Az ember tragédiájának július 1-jei bemutatóját - jelentette be Bátyai Edina fesztiváligazgató hétfőn a Tisza-parti városban.

Szkéné színház

A rendezvénysorozat célja, hogy minél több fiatal eljöjjön, s megnézze nemzeti drámánkat a szegedi Dóm téren - mondta a színházi szakember a kezdeményezésről tartott sajtótájékoztatón.

2009-ben Balázs Péter szolnoki színházigazgató indította el azt a kampányt, amely igyekszik diákokkal megismertetni a Madách-művet. Ehhez csatlakozva a dráma szegedi színpadra állításában - melyet Vidnyánszky Attila irányít - helyi és debreceni egyetemisták is részt vesznek majd - közölte az igazgató.

Kovács Ágnes színháztörténész elmondta, Az ember tragédiája volt az a mű, amely végigkísérte a szabadtéri játékok nyolc évtizedes történetét, s minden bemutató szinte "nemzeti ügy" volt. Április 27-én színháztörténeti konferenciát rendeznek, amelyen felidézik a korábbi előadásokat.

A közelmúltban újra megnyílt a Móra Ferenc Múzeum színháztörténeti kiállítóhelye, a Varga Mátyás-ház, ahol a száz éve született művész munkásságát bemutató tárlaton a tragédiához készült díszletekkel is megismerkedhetnek az érdeklődők. Ezt egy virtuális kiállítás egészíti majd ki, melyen filmrészletek, fotók és rajzok segítségével elevenednek meg a dráma korábbi szegedi bemutatói.

A rendezvények sorában képzőművészeti tárlat is szerepel, hiszen a dráma számos neves grafikust is megihletett. A szabadtéri játékokon első, 1933-as előadás Buday György nevéhez kötődik, s később Kass János, valamint Deák Ferenc is részt vett a dráma színpadra állításában.

Nyáron a premier előtt a Dóm téren is rendeznek tárlatot, melyen a korábbi bemutatók plakátjaival, fotóival, s más dokumentumaival ismerkedhetnek meg a vendégek.

A Reök-palotában szerdától minden héten a művel kapcsolatos beszélgetéseket rendeznek, ezeken szó esik majd többek között Madách és Szeged kapcsolatáról, a tragédia középiskolai oktatásáról, a műhöz készült jelmezekről, az 1930-as évek Szegedének szellemi világáról.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Tarnóczi Jakab idei, grazi rendezéséről
Kárpáti Péter Térkép a túlvilágról című darabja a Trafóban
színház

Szigethy Gábor: Régi mosolyok, régi könnyek
színház

KristofLAB „Artificial Paradise” című kiállítása a MAMŰ Galériában

Más művészeti ágakról

A Folkment Minifesztiválról
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025
art&design

Vetlényi Alma kiállítása a Liget Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés