Debrecenben született, Pesten érettségizett. 1878-tól jogászhallgató volt, de doktori vizsgát nem tett. Első írása, egy színibírálat 1879-ben jelent meg a Fővárosi Lapokban, innen datálódik irodalmi pályafutása.

1882-ben a Földhitelintézethez került, ahol főnöke, a szintén íróember Arany László felfigyelt az írásaira, és támogatta irodalmi ambícióit. Arany segítségével 1885-86-ban kilenc hónapot töltött Párizsban, ahol a College de France-ban és a Sorbonne-on hallgatott irodalmi, filozófia, esztétikai előadásokat.

Hazatérése után novelláival aratott sikert, 1886-ban az Ország-Világ novellapályázatának egyik nyertese volt. 1890-ben Kiss József mellett A Hét című irodalmi folyóirat alapítója, és a lap meghatározó publicistája lett. Más lapok (Új Idők, Budapesti Szemle) is szívesen közölték írásait.

1891-92-ben a Magyar Hírlapban folytatásokban jelent meg művészregénye, az önéletrajzi elemekben bővelkedő Midas király, a századvégi értékválság regénye.

A szecesszió stílusjegyeit magán viselő, olykor talán túlzottan pszichologizáló mű a lap olvasói körében nagy sikert aratott.

Későbbi regényei (Őszi napsugár, Giroflé és Girofla, Solus eris) is lapokban láttak napvilágot, ezért érezhető rajtuk az egységes átformáltság hiánya, a laza szerkesztésmód. Jobban sikerültek, igényesebben formáltak kisepikai művei. Világos stílusú, választékos nyelvű, erősen intellektuális novellista volt, az anekdotikus könnyedség távol állt tőle, műveitől nem állt távol az oktató jelleg.

1892-ben a Petőfi, 1899-ben a Kisfaludy Társaság tagja lett, 1897-től szabadfoglalkozású íróvá vált. Szépírói munkássága mellett meghatározó volt irodalomszervező tevékenysége. 1900-ban Blaskovich Sándorral francia mintára lapot indított Új Magyar Szemle címmel, ennek azonban csak néhány száma jelent meg.

1903-ban Bródy Sándor meghívta a Jövendő című laphoz szerkesztőnek, főmunkatársnak. Ugyanebben az évben Voinovich Gézával megindította a Klasszikus Regénytár sorozatát, amelynek több regényét, köztük a Bovarynét is ő fordította magyarra. 1906-tól Ignotussal együtt a Nyugat előfutárának számító Szerda című folyóiratot szerkesztette. 1906 és 1913 között a Révai Kiadó tizenhat kötetben kiadta addigi szépprózai életművét, valamint publicisztikájának és tanulmányainak legjobb darabjait. 1911-ben az Akadémia levelező tagjává választotta. Ekkortájt megjelenő novellásköteteiben (Ámor és a halálfej, Téli sport és egyéb elbeszélések, Az utolsó jelenet, Ifjúság) erősen ironikus-szarkasztikus hangon fejezi ki az eszmény- és értékhiányos, válságokkal küszködő korszak hangulatát.

1917-ben kinevezték a Nemzeti Színház igazgatójának. A mindig apolitikus író a Tanácsköztársaság idején is a helyén maradt, csak 1922-ben távolították el az igazgatói székből.

Utolsó éveiben visszavonultan élt, és hosszas betegeskedés után 1932. február 28-án halt meg Budapesten.