film / hírek
2011. 03. 21.
A politika és az üzlet diktálta érdekeknek megfelelően kínai helyett észak-koreai gonoszok törnek az amerikaiak ellen a Vörös hajnal című film feldolgozásában, a hollywoodi producerek egymillió dollárt áldoztak a változtatásokra.
2011. 03. 21.
Kimerítő és sikeres nemzetközi fesztiválturné után financiális okokból hosszú ideig csúszott Kocsis Ágnes második nagyjátékilmjének permiere. Március 17-én végre a mozikba került a Pál Adrienn, igaz, egyelőre csak Budapesten. A folytatásban az első hétvége adatai.
2011. 03. 21.
Filmarcok címmel új programot indított a Kolozsvári Állami Magyar Színház: olyan, a közelmúltban forgatott filmeket mutatnak be az alkotók jelenlétében, amelyekben a társulat tagjai szerepet kaptak.
2011. 03. 21.
A filmet gyártó Warner Bros. rövid kóstolót kínál a Harry Potter-rajongóknak a filmsorozat nyár derekán mozikba kerülő utolsó részéből.
2011. 03. 21.
Megkezdődött hétfőn A hobbit című kétrészes produkció forgatása Új-Zélandon.
2011. 03. 21.
A versmob 0411 dokumentumfilm a költészet napjára. Önszerveződő forgatássorozat eredménye: interjú 44 költővel. A beszélgetések íróról és olvasóról, írásról és olvasásról, szavakról és varázsigékről, a költészet szerepéről szólnak.
2011. 03. 20.
Hatvan éve, 1951. március 22-én halt meg Almásy László Ede Szahara-kutató, akinek titokzatos alakja ihlette Az angol beteg című nagysikerű filmet.
2011. 03. 20.
EU-elnökség - Magyar Filmtavasz, Báthory kulturkamion magyar és lengyel városokon át.
2011. 03. 19.
36,6 százalékkal csökkentette az olasz kormány a színházakat és filmgyártást támogató alap (FUS) finanszírozását, ami számos művészeti intézmény - közöttük a Cinecitta római filmgyár működését veszélyezteti.
2011. 03. 19.
A magyar néprajzi filmek, folklór témájú televíziós műsorok legjavából látható válogatás a 30. Országos Táncháztalálkozó keretében tartandó Etno moziban két napon át. A szervezők március 21-ig még várnak bemutatandó alkotásokat.




