bezár
 

színház / hírek

Megkezdődik a tanév az SZFE-n
Megkezdődik a tanév az SZFE-n
Sajtótájékoztatót tartott hétfő délelőtt a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata, illetve az intézmény vezetősége a Vas utcában. 
Filmfesztivált hirdetnek az SZFE hallgatói
Filmfesztivált hirdetnek az SZFE hallgatói
"Szeretnénk, ha titeket is inspirálnának az elmúlt hetek eseményei, amik nem csak bennünk hagytak mély nyomot, hanem a világ számos kiemelkedő alkotójának figyelmét is felkeltették" – olvasható a hallgatók közleményében. 
Nyílt napot tartanak vasárnap az SZFE-n
Nyílt napot tartanak vasárnap az SZFE-n
Rendhagyó demonstrációt szerveztek az SzFE diákjai. Az esemény célja, hogy "a Titkos Egyetem tiszteletbeli hallgatójává" avassák a résztvevőket. 
Robert Wilson üzenetet írt az SzFE hallgatóinak
Robert Wilson üzenetet írt az SzFE hallgatóinak
A kortárs színház egyik legelismertebb rendezője támogatásáról biztosította az egyetem diákjait. Levelében az összefogás és a szabad párbeszéd fontosságára hívta fel a figyelmet. 
Színművészetis előadásokat fogad be a Katona József Színház
Színművészetis előadásokat fogad be a Katona József Színház
A felajánlás azért hiánypótló, mivel az egyetemfoglalás által a diákszínpad is blokád alá került, így várhatóan egyáltalán nem kerülnének bemutatásra a hallgatók előadásai szeptember folyamán. 
Külföldi filmesek csoportja az SzFE autonómiája mellett
Külföldi filmesek csoportja az SzFE autonómiája mellett
A 24.hu birtokába jutott egy levél, melyben 43 angolszász filmes áll ki az SzFE mellett. Az Érkezéssel Oscar-díjra jelölt producer, Aaron Ryder és magyar felesége, a szintén filmes Oblath Zsófi kezdeményezésére aláírásgyűjtés indult, melyhez az alábbi szöveget mellékelték.
Sztrájk az SZFE-n – és a sztrájkkövetelések
Sztrájk az SZFE-n – és a sztrájkkövetelések
A Színház- és Filmművészeti Egyetem dolgozói 2020. szeptember 9-én benyújtották sztrájkköveteléseiket a kormányhoz. Közleményük szerint az új alapítványi fenntartó által forszírozott Alapító Okirat és SZMSZ olyan mértékben sérti az egyetem autonómiáját, hogy ez előbb a vezetőség és a szenátus lemondását eredményezte, majd a hallgatók tiltakozásul elfoglalták az egyetemet. Mivel a fenti alapdokumentumok a munkavállalók érdekeit is sértik, az SzFE dolgozói a sztrájk eszközével csatlakoznak az autonómiáért folytatott küzdelemhez. 
Hírességek az SZFE autonómiája mellett
Hírességek az SZFE autonómiája mellett
Az egyetemi autonómia, az SZFE függetlensége mellett hagynak jelet a színházi és a filmes világból sokan. Az alábbiakban ebből közlünk egy válogatást. Az egyetemmel kapcsolatos híreket az SZFE Facebook-oldalán könnyedén meg lehet ismerni.
Az SZFE is felhívja az ÁSZ figyelmét
Az SZFE is felhívja az ÁSZ figyelmét
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) figyelemfelhívással fordult a Színház- és Filmművészeti Egyetemhez, miután egy reggeli tévéműsorban a műsorvezető átadás-átvételre vonatkozó kérdésére annak oktatási rektorhelyettese, Novák Eszter elmondta: a fenntartói jogok átadás-átvételének fenntartói szinten kell megtörténnie, az egyetem és a kuratórium viszonylatában nincs átadás-átvétel, az egyetem jogfolytonosan működik.
Nobel-díjas író monodrámáját mutatják be a Trafóban
Nobel-díjas író monodrámáját mutatják be a Trafóban
Szeptember 8-án és 9-én mutatják be Elfriede Jelinek, Nobel-díjas író Árnyék (Eurüdiké mondja) című monodrámáját Pető Kata főszereplésével a Trafóban. A Porogi Dorka rendezésében megvalósuló előadás összművészeti formában állítja színre a lélektani drámát, amely Orpheusz és Eurüdiké történetét értelmezi újra. Közreműködik a Freakin’ Disco, Kákonyi Árpád zeneszerző és Gergye Krisztián táncos-koreográfus.
201   202   203   204   205   206   207   208   209 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés