színház / hírek
2019. 04. 07.
Nagypál Gábor vehette át az idén a legjobb Shakespeare-alakításért járó Gábor Miklós-díjat Macbeth megformálásáért a tatabányai Jászai Mari Színház - Népház és a Szkéné Színház közös produkciójában. A színházi élet egyik rangos szakmai elismerését Ascher Tamás, a Gábor Miklós-díj bizottság elnöke adta át vasárnap, Gábor Miklós születésének 100. évfordulóján a Három Holló Kávéházban, Gábor Miklós-díjas művészek társaságában.
2019. 04. 07.
Csütörtökön kezdődik a Nemzeti Színház VI. Madách Nemzetközi Színházi Találkozója (MITEM), amelynek nyitóelőadása Szlava Polunyin produkciója, a Slava's Snowshow a Fővárosi Nagycirkuszban látható. Szlava Polunyin leghíresebb darabját csütörtöktől vasárnapig hat alkalommal tekintheti meg a közönség a Fővárosi Nagycirkuszban. A Nemzeti Színházban pénteken délután az Egy bohóc tükrében című program keretében a nézők találkozhatnak a művésszel, akinek beszélgetőtársa Bozsik Yvette táncos, koreográfus, rendező és Kozma András dramaturg lesz.
2019. 04. 06.
A híres színművész hagyatéka a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) - Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) gyűjteményébe került.
2019. 04. 06.
A Holland Nemzeti Balett, a Mariinszkij és a Mihajlovszkij Színház, valamint a madridi Nemzeti Táncegyüttes kiválóságai is fellépnek a Magyar Nemzeti Balett szólistáival a Nagy Iván balettművész emlékére megrendezett gálaesten április 14-én az Erkel Színházban.
2019. 04. 05.
Április 29-én „A Tánc Világnapján” a Magyar Táncművészek Szövetsége nagyszabású gála estet rendez a Művészetek Palotájában, melynek keretében kerülnek átadásra, olyan rangos szakmai elismerések, mint az év legjobb alkotója díj. A megtisztelő díjat a Budapest Táncszínház művészeti vezetője, Sághy Alexandra veheti át a 2018-ban bemutatásra került Három nővér című kortárs táncelőadásáért.
2019. 04. 04.
Az aranygyapjas kaland címmel tart bemutatót szombaton a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház; Fábri Péter színdarabját Novák János rendezésében láthatja a közönség.
2019. 04. 03.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel (SZFE) közös projektjében rendszerezte és digitalizálta az Ódry Színpad 1956 és 1969 közötti vizsgaelőadásain készült archív felvételeket, amelyeken egy teljes színészgeneráció pályájának első pillanatai elevenednek meg.
2019. 04. 03.
Április 8. és 13. között rendezi meg a Szegedi Nemzeti Színház a megújult regionális kamaraszínházi fesztivált, a Rekamiét, amely a határon túli színházak előadásait mutatja be.
Az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában Szávai Viktória színművész elmondta: a fesztiválon olyan előadásokat láthat a magyarországi közönség, amelyek egyébként nehezen hozzáférhetőek. Mint kiemelte, a programban szerepel Schilling Árpád rendezése Temesvárról és Novák Eszter rendezése Nagyváradról.
2019. 04. 03.
Az olvasópróbával kezdetét vette Mihail Bulgakov Moliere, avagy az álszentek összeesküvése című drámájának próbafolyamata. A színművet Alföldi Róbert rendezi, előbemutatójára május 17-én kerül sor a Nagyszínházban.
2019. 03. 31.
2008-ban az alábbi felismeréssel fogalmazódott meg Gáspár Mátéban és Szabó Györgyben egy olyan hiánypótló esemény gondolata, amit először a Krétakör és a Trafó szervezésében rendeztek meg dunaPart – Kortárs Magyar Előadó-művészeti platform címen.




