bezár
 

színház / hírek

Psyché a Római Magyar Akadémián
Weöres Sándor versregényéből, a Psychéből készítettek előadást a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének diákjai Vidnyánszky Attila rendezésében. A 2015-ben Gyulán nagy sikerrel bemutatott színdarabot az olasz közönség június 26-án, a Római Magyar Akadémia épületében láthatja magyarul, olasz feliratozással.
A sepsiszentgyörgyi színház előadása kapta a kisvárdai fesztivál fődíját
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának Liliom című előadása kapta az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott fődíjat a Magyar Színházak 29. Kisvárdai Fesztiválján - tették közzé a szervezők a fesztivál honlapján vasárnap.
Cirkusz mindenhol, minden mennyiségben
Cirkusz mindenhol, minden mennyiségben
Olyan intenzitással még nem vett részt a cirkuszművészet magyar színpadokon és az előadóművészeti életben, mint most júniusban. Megszámlálni is nehéz, hogy hány helyen és formában tűnnek fel a Fővárosi Nagycirkusz vagy a Baross Imre Artistaképző Intézet tapasztaltabb vagy fiatal művészei – akár önálló kész produkciókról, akár szereplésekről legyen szó.
Celldömölki társulat nyerte a harmadik Komlói Amatőr Színházi Fesztivál fődíját
A celldömölki Soltis Lajos Színház nyerte a harmadik Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) fődíját - tájékoztatták a szervezők a vasárnap délutáni díjkiosztót követően az MTI-t.
Növelte látogatottságát a Radnóti Színház a 2016/2017-es évadban
Az előző évi 96,25 százalékoshoz képest 97,38 százalékosra növelte látogatottságát a Radnóti Színház a 2016/2017-ben. Az évadban kétszáz előadást játszottak, a nézőszám 46 626 volt.
Megkezdődött a 29. kisvárdai színházi fesztivál
A vasárnapi megnyitóval hivatalosan is megkezdődött a Magyar Színházak 29. Kisvárdai Fesztiválja, a június 24-ig tartó teátrumi seregszemlén huszonöt társulat előadásait tekintheti meg a közönség.
Véget ért a 17. Pécsi Országos Színházi Találkozó
Véget ért a 17. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT). Páva Zsolt, Pécs polgármestere a tíznapos esemény Kodály Központban rendezett szombati díjkiosztó gálaestjén az idei programokat értékelve kijelentette: újabb sikeres, felívelő időszak következik a POSZT életében.
POSZT - Mesél a bécsi erdő lett a legjobb előadás
A budapesti Örkény Színház Mesél a bécsi erdő című produkciója lett a legjobb előadás a 17. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), amelynek díjait a tíznapos fesztivált záró szombati gálaesten adták át.
Az egri nyári játékokon 68 darabbal állnak a gyermek és felnőtt nézők elé
A hetedik alkalommal megrendezett Egri Érsekkerti Nyári Játékok keretében július 14-től egy hónap alatt 68 felnőtt és gyermek színházi előadást tekinthetnek meg a nézők - mondta az MTI-nek a játékokat szervező Pinceszínház Eger Művészeti Egyesület elnöke.
Csaknem ötven előadása lesz a nyár folyamán a veszprémi Pannon Várszínháznak
Mintegy ötven előadást tart a nyár folyamán a veszprémi Pannon Várszínház, a társulat tagjai a megyében és azon kívül is színpadra lépnek. A tíz helyszín között az ajkai fürdő medencéje, az egykori veszprémi várbörtön udvara és az alsóörsi amfiteátrum is szerepel - tájékoztatta az MTI-t a teátrum igazgatója.
274   275   276   277   278   279   280   281   282 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés