bezár
 

színház

2018. 10. 10.
Závada Pál darabjának ősbemutatója a Szegedi Nemzeti Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Závada Pál darabjának ősbemutatója a Szegedi Nemzeti Színházban Závada Pál Az utolsó üzlet című  színművének ősbemutatójára készül a Szegedi Nemzeti Színház, a darabot november 23-tól Lukáts Andor rendezésében láthatja a közönség – tájékoztatta a kulturális intézmény kedden az MTI-t.

A Kossuth-díjas rendező szerint kifejezetten nehéz darabra készülhetnek a színészek, amely sok munkát igényel, előbb meg kell érteni magát a művet ahhoz, hogy közelebb tudjanak kerülni hozzá.

Szkéné színház

Závada Pál – mint mondta – sok év után, nagy örömmel tért vissza Szegedre, ahol gimnáziumi éveit töltötte.

Az író darabjában valós és fiktív alakok egyaránt szerepelnek. A második világháború idején játszódó történet főszereplői az ország legnagyobb vállalatbirodalmának tulajdonosai, akiket zsidó származásuk miatt üldöznek. Megmenekülésük fejében a gyáraikat és birtokaikat adják át az SS-nek. 

Az utolsó farsangra összegyűlnek a családi kastélyban. Aggodalmaik kettősek: egyrészt hogyan sikerülhet megmenteniük az életüket, másrészt pedig a rendkívüli helyzetben mihez kezdjenek egymás közti viszonyaikkal. Különösen ami a Kárász Zénó alakította nagytőkést, Kohner Artúrt, a feleségét, a jelentős örökség tulajdonosát, Weiss Helént – akit Szávai Viktória formál meg a színpadon –, illetve a vagyontalan, fiatal özvegyet, Kohner szeretőjét, Valériusz Lolát – Menczel Andrea – illeti.

Fotó: Szegedi Nemzeti Színház

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

színház

Horror Otthon Horror Otthon
A Magyar Képzőművészeti Egyetem Képzőművészet-elmélet szakos hallgatóinak előadása
Interjú Bazsó Adriennel színház-pedagógiáról, nyitottságról és kíváncsiságról, kezdésről és újrakezdésről
Yoann Bourgeois: Éjféltájt (Minuit) a BTF-en
színház

Színházi kaleidoszkóp Színházi kaleidoszkóp
Recenzió a Színház és társadalom című kötetről

Más művészeti ágakról

David Wark Griffith: Letört bimbók
irodalom

Történelem családregényben, krimiben, versben, asszamblázsban Történelem családregényben, krimiben, versben, asszamblázsban
A Margó Fesztiválon és a 90. Ünnepi Könyvhét pénteki napján a Prae Kiadó három új kötete mutatkozott be
art&design

Rajtunk kívüli rend Rajtunk kívüli rend
Gálhidy Péter Sarokvas című kiállításáról (Megnyitó)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés