bezár
 

színház

2018. 10. 05.
Megkezdte idei évadát a Proton Színház
A Proton Színház Látszatélet című előadása az európai turnésorozat után ismét hazatér
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megkezdte idei évadát a Proton Színház A múlt évadot Athénban zárta, az újat pedig Bázelben indította a Mundruczó Kornél rendezte Látszatélet. A nézőket és a kritikusokat mindkét turnéállomáson egyaránt lenyűgözte az előadás. Az előadás októberben a Trafóban is látható - tájékoztatta a Proton Színház a prae.hu művészeti portált.

Görögország legnagyobb és legrangosabb fesztiválján, a közel két hónapig tartó Athens Festivalon közel 5000 néző és olyan világsztárok fordulnak meg, mint például a Proton Színházzal egy napon fellépő Sting. A görög sajtóban több elismerő kritika is megjelent a színdarabról:

Szkéné színház

„Az általam valaha látott előadások közül ez volt a leghatásosabb színházi megfogalmazása egy adott szituációnak. Nézőként soha nem tapasztaltam ennél érvényesebb ábrázolását az élet és az emlékezet lerombolásának. Érvényesebb tudósítást arról, hogy milyen az, amikor összetörik azokat az apró tárgyakat, amelyeket mindenki birtokolhat, kivéve a hajléktalanokat, a kisebbségeket és mindazokat, akiket faji hovatartozásuk miatt üldöznek. A fiatal magyar rendező eredeti módon és érzékenyen ragadja meg a mindennapi élet rasszizmusát, a diszkriminációt és a kilátástalan életet élők tapasztalatait.” Olga Sella, artplay.gr, 2018. június 22.

„Az előadás különlegesen kemény és provokatív, hogy ezzel is reflektáljon az európai kortárs valóságra. A társulat tagjainak remek alakítása meghatotta a közönséget, érzelmileg vonta be őket ebbe az összeomló világba.” Chara Kiousi, newsbeast.gr, 2018. június 25.

„A darab szerinti életkörülmények nélkülöznek mindenfajta értékrendet. A túlélés marad az egyetlen központi probléma és önmagában a vég is. Az elmúlt pár évtizedben a nyugati civilizáció kétségtelenül elvesztette a bizonyosságot.  Mundruczónak sikerült megragadnia ezt a veszélyes veszteséget a színvonalas esztétika és a kifejezetten meggyőző stílus révén.” Natali Minioti, iskra.gr, 2018. július 7.

„Bizonyos művészeknek jól megkülönböztethető és tűpontos a megközelítésük a valósághoz, amely együtt jár a kritikai érzékkel, a keménység és lágyság keverékével és a mély gondolkodással. Ha ezeknek a művészeknek sikerül átadniuk reflexióik egy részét a nézőknek, az egészen különleges élményt nyújt. A magyar rendező, Mundruczó Kornél ezen művészek egyike.” George Voudiklaris, artivist.gr, 2018. június 22.

 

A 2018/19-es évadot a Theaterfestival Baselen indította a Proton Színház, ahol 12 országból 18 produkció volt látható. Magyarországról a Kelemen Kristóf rendezte Magyar akác, valamint a Proton Színház Látszatélete kapott meghívást:

„Mundruczó egy erőteljes képi világú példázatot hoz létre egy olyan államról, ahol az erőszak uralkodik, és amely a kívülállókat egyfajta veszélyes hulladékként kezeli, akiket a racionalizálás során egyszerűen eltűntetnek.” bz Bazel

„Mégis ki kinek az áldozata? Ez az a kérdés, ami Mundruczó Kornél Látszatélet című előadásában úgy toppan be a térbe, akár egy hívatlan vendég, akivel nem tud mit kezdeni az ember.” Basler Zeitung

A Látszatélet ezt követő állomásai: Pilsen és Orléans. A francia városban már 70. alkalommal forog majd Ágh Márton díszlete. Magyarországon legközelebb a már megszokott helyükön, a Trafóban lesz látható az előadás október 25-én, 26-án és 27-én. Ugyanitt tűzik majd műsorra a 2012-ben bemutatott, Zsótér Sándor főszereplésével készült Szégyen című színdarabjukat is november 27-én és 28-án.

nyomtat

További írások a rovatból

színház

Tévés valóság Tévés valóság
A Csatorna a Jurányi Házban
Hogyan találtak egymásra a nők és a férfiak az Ódry Színpadon
színház

Hiába menekülsz, hiába futsz... Hiába menekülsz, hiába futsz...
Teher alatt nő - avagy: itt nem lehet megmaradni
színház

A játék tökéletes illúziója A játék tökéletes illúziója
Újcirkusz a Trafóban: Backbone a Gravity & Other Myths társulattal

Más művészeti ágakról

irodalom

Mai szövegvalóságom - hiteles vagy realista? Mai szövegvalóságom - hiteles vagy realista?
A kortárs próza újabb fejleményei konferencia 2. napja
A zenészgörcs, avagy fokális disztónia kezelése
gyerek

Téli történet a Nádtengeren Téli történet a Nádtengeren
Pálfi Zsolt: Lengemesék 2 - Tél a Nádtengeren
Csapody Kinga adventi mesekönyvről, régi-új kedvencekről és nagy meglepetésekről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés