bezár
 

Felhasználói adatlap

-- Borsik Miklós --

felhasználói adatlapja

Borsik Miklós portfólióját ide kattintva éred el.

Borsik Miklós által feltöltött cikkek:

Fenyvesi Orsolya megvakarja az aprócska állatot, Istent
Fenyvesi Orsolya megvakarja az aprócska állatot, Istent
Helyzetjel
Szerintem önmagában az, hogy egy sejt felfigyel a többire, ijesztő kép. Nem elég, hogy ennyien vannak, a maguk zsúfoltságában, még látnak is. Kicsit olyanok, mint egy szem, aminek a létezésére csak addig nem emlékszünk igazán, amíg ki nem nyílik. Ráadásul ez bennünk történik, a test invázió vagy annak előkészülete. Igaz, nem muszáj elmenni idáig, a sejtek talán a szemlélődésre hangolódnak rá. - Helyzetjel rovatunkban Borsik Miklós tárcáját olvashatják
A daganat és a szög
A daganat és a szög
Helyzetjel
Sontag szerintem jogosan hangsúlyozza, hogy nem kéne pszichologizálni annyira, amennyire szokás. A sejtburjánzás tettenérés? A vak is láthatja, hogy az illető nem tudott kiteljesedni, és a szervezet jelez? A betegség elsősorban önmagára utal. Igaz, sok jelentéssel felruházható, neked melyik a kedvenced? „amikor a jelentéshez szőttek, / oda is szögeztek”, írja Fenyvesi Orsolya a Mindig kezdetben elején. Ezt egy rákos daganat, ha beszélni tudna, szintén mondhatná. - Helyzetjel rovatunkban Borsik Miklós tárcáját olvashatják.  
Jákob Zoltánt, a műköröm-milliárdost milyen költészettel lehetne megszólítani?
Jákob Zoltánt, a műköröm-milliárdost milyen költészettel lehetne megszólítani?
Helyzetjel
Épp az ételszállítás közben értettem meg, hogy Átoknaptár című könyvem 2020-ban megengedte magának, amit egy futár nem tehet: bárkit bizonytalanságban tartott a tartalmat illetően (ezt egy rokonom a megjelenés előtt sejtette, és kedves cinizmussal annyit kért, csak néhány betűt [!] küldjek belőle). Persze lehet amellett érvelni, hogy egyik vers sem táska. De attól még nem világos, hogy a költő miért merészkedhet messzebbre, mint egy futár. Van ebben valami luxus. – Helyzetjel rovatunkban Borsik Miklós tárcáját olvashatják.
Az alantas kíváncsiság és Claire-Louise Bennett
Az alantas kíváncsiság és Claire-Louise Bennett
Helyzetjel
Bennett első magyarra fordított könyvében nem történik semmi. Csak kiderül, hogy a magányt elég nehéz elérni, ahogy a gyomláló jelenetben a tiszta földet is, idegesítő fölötte a sok növény. Nem történik semmi, de megjelenik a magány erotikája.  - Helyzetjel rovatunkban Borsik Miklós írását olvashatják.
A fejünkből kipattant gépek által
A fejünkből kipattant gépek által
Helyzetjel
Szerintem a metró hangja hamarabb készült el, mint a szerelvények, csak utána kerestek hozzá foltokat, festéklepattogzásokat. A zajra épült az egész, és az arcokra van írva, bár azoktól mindig többet vártam, amikor gyerekként felraktak a kékre. Néztem, hogy a szemben ülők mit reagálnak arra, amit hallok, aztán semmi. Pedig ők is hallották. - Helyzetjel rovatunkban Borsik Miklós tárcáját olvashatják.
A ventilálás találékonysága
A ventilálás találékonysága
Szőcs Petra: A gonosz falu legszebb lakói, Magvető kiadó, Budapest, 2022.
Ha egy katasztrófa megtörténik – ahogy a kötetben gyakran közeledik vagy bekövetkezett már –, nem mérlegel, hogy mit indokoltabb elpusztítani. De a trauma elszenvedője bevetheti az abszurditást, „visszakézből” keresve a racionalitást ott, ahol nincs. Ha elveszett egy végtag, magyarázzuk meg, miért volt felesleges. A kognitív disszonancia csökkentései mint nyelvi kísérletek visszatérő költői eszközzé válnak A gonosz faluban, többször egyszerre lesújtóan és szórakoztatóan. - Szőcs Petra A gonosz falu legszebb lakói című verseskötetéről Borsik Miklós írt kritikát.
A sasok árnyéka az én papíromon söpör át
A sasok árnyéka az én papíromon söpör át
Peter Handke: Kísérlet a fáradtságról, Typotex, Budapest, 2022
Linaresben, az andalúz tájban, ahol az esszé születik, az üresség viszonylagos, eukaliptuszok azért susognak. Sőt, van, hogy hallatszanak „a spanyol Nagyhét eksztatikus rikoltásai és harsonásai”. Handke nagyon finom leírásokat ad ennek a helyzetnek a bonyolultságáról. Ilyenkor az én kiiktatása nem történik meg, de a fáradtság néha „megnyitott” egót, „áteresztő” egót hoz létre. A világ újfajta közelségének vagy a világgal való azonosulásnak egy sajátos lehetőségét adja. - Peter Handke Kísérlet a fáradtságról című könyvéről Borsik Miklós írt kritikát.
A figyelem, ha betaknyosodik
A figyelem, ha betaknyosodik
Beszélgetés Kazsimér Somával a Hosszú beszéd című performanszról
„Május 27-én 20 órától fogja Szkárosi Ismeretlen monológok című kötetét felolvasni Kazsimér Soma, költő, performer. Ha a végére ért, akkor pedig újra elölről. És újra. És újra. Ameddig bírja. A cél 12 óra. Tehát átbeszélné az éjszakát: ha sikeresen legyőzi fáradó testét, a performansz másnap reggel 8:00-ig – a születésnap reggeléig tartana” – olvasható a Hosszú beszéd című performansz Facebook-eseményleírásában.  A rendhagyó rendezvény kapcsán Borsik Miklós beszélgetett Kazsimér Somával.
„A haldoklás névtelen morajlása”
„A haldoklás névtelen morajlása”
Összeköttetések Babiczky Tibor és Rilke költészete között
Nem ígérem, hogy Rilkével foglalkozom most behatóbban, hanem az új Babiczky-kötet, a Félbehagyott költemények verseinek és a halál Bildung-szerű felfogásának a kötetben explicitté nem váló kapcsolata foglalkoztat. Továbbá azt szeretném megmutatni, hogy a halál értelmére és értelmetlenségére irányuló kérdések Babiczky könyvében hasonlóan fontos szerepet játszanak, mint a Rilke-költészetben.  
Feltűnésmentes forradalom
Feltűnésmentes forradalom
Korpa Tamás, Inszomnia, Kalligram, 2016
Ha valaki az Alszom rendszertelenül címet adja a kötetének, mint Kerber Balázs (JAK–PRAE.HU, 2014), vagy az Inszomniát, mint Korpa Tamás, egy komikus költészetértelmezéssel is szolgál. Az alvászavar velejárójaként is elgondolható költészet önmeghatározásával, amelyik persze elsősorban azt szeretné felmutatni, ami az éberség határhelyzeteiben lelhető fel, a nyelvben, a szituációkban, a részletek között és a részletekben szunnyad.
A betű benne van a levegőben
Beszélgetés Kele Fodor Ákossal
Borsik Miklós és Kele Fodor Ákos beszélgetése a betű fetisizálódásáról, arányérzékről, textolátriáról, hagyománykezelésről. Saját hangról, olvasói elvárásokról és csapdákról. Betűtestekről. Foggal herélésről, "művészet-veszélyes"-ről.
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés