Dunajcsik úgy látja, Nemes Z. Márió poétikája különleges helyet képvisel a magyar irodalmon belül, sajátos látásmódot és témákat hozott be, melyek sok más fiatal költő számára jelentettek inspirációs forrást. Azt is hozzáteszi, hogy a kétezres évek közepén induló költők esetében kitapintható egy komoly együttgondolkodás, kölcsönösen inspiráció. Nemes Z. számára is nagyon ösztönzően hatottak ezek a találkozások, mivel rádöbbentették arra, hogy az irodalom nem szigetszerű, elzárt világ, ennek értelmében az alkotó sincs egyedül a művével. Az irodalom hibrid dolog, teszi hozzá, ami lehetőséget ad arra is, hogy több médiumot beépítsen a verseibe - ez a költői kisajátítás jól működik nála, szövegeiben gyakoriak a filmekre, képzőművészeti alkotásokra történő utalások. Komoly inspirációs forrást jelentenek számára többek között Kis Róka Csaba festményei is (akinek egyébként a kötet borítóját is köszönhetjük), aki viszont hozzáteszi: nála is előfordul, hogy Nemes Z. verseinek olvasása képet szül a fejében.

A költő és a festő között Dunajcsik más kapcsolatot is felfedez, szerinte mindkettejüknél megfigyelhető a magyar legendáriumból való építkezés, előszerettel használják ugyanis a “népnemzeti ikonográfiai szótárt" műveik megalkotásához. Kis Róka elárulja, hogy ezzel mindössze annyi célja volt, hogy “kinyúvassza az összes figurát", majd kicsit komolyabban hozzáteszi, hogy a romantika korában megjelenő magyar festészet nemzeti hangvételű volt, ő kezdetben ebből építkezett és ebből alakította ki saját motívumrendszerét. Nemes Z. esetében is hasonló átformálásról van szó, sajátjává gyúrta ezeket a toposzokat.

Dunajcsik arra is felhívja a figyelmet, hogy e kötet verseiben már megfigyelhető egy igen erős elmozdulás a személyestől a nagyvilág felé, Nemes Z. Márió hozzá is teszi, hogy ez már régóta készülődött benne. Szerinte a három kötet egymás mellé állításával jól látható a világ, a referencialitás, a valóság felé fordulás. A költőnek célja volt túllépni az alanyiságon, a vallomásos költészeten, a szubjektumon, a figurák, a szereplők, a történetek irányába. Ezzel együtt pedig ezeknek a verseknek már történeti mélysége van, illetve erős bennük a biologikum, a természeti elem is, amely a saját testpoétikából fejlődött ki. Nemes Z. poétikája ebben a kötetben tehát egyrészt a történeti valóság, másrészt az emberin túli szervesség irányába mozdult el. Ez a tendencia jól tükröződik az itt felolvasott két műben is, a II. Lajos megtalálása a Csele-patakban, illetve a Denevérek honfoglalása című alkotásokban.

A versekben (és Kis Róka Csaba festményein is) “a valóság és a fikció fura üzekedését" is megtapasztalhatjuk, hiszen sokszor átszűrődik e verseken mindennapi világunk, ami Nemes Z. szerint természetes is, hiszen a valóság is visszahat e versekre és alakítja azokat. Ez a poézis tehát reagál a jelenlre, kifejezi nemtetszését vagy máshogy-gondolását, ennek ellenére mégsem lesznek a születő művek politikai versek, hiszen hiányoznak belőlük a konkrét helyek, események. Nemes Z. hozzáteszi, hogy őt inkább a foucault-i értelemben vett biopolitika érdekli, ami távol helyezkedik mindenféle konkrétumtól.

.