A jó performansz egyik ismérve a váratlanság: a nézőnek nem szerencsés tudnia, hogy mire is számíthat, mindig jó, ha van egy kis meglepetés. Innen nézve Tóth Kinga margós kötetbemutatóját akár jól sikerült performanszként is felfoghatjuk – a szerző és az eredetileg moderátorként meghirdetett Perintfalvi Rita betegség miatt sajnos nem tudott jelen lenni az eseményen, így rögtönzött beugróként az anyagot első kézből ismerő szerkesztők vállalták magukra a feladatot. A kialakult helyzet kétségkívül kedvezett a kiadói műhelytitkok iránt érdeklődőknek, s már a beszélgetés elején kiderült, hogy a Maria Machina megjelenése a vártnál is több kihívást tartogatott.

Péczely elárulta, hogy bár az anyag korábban már olvasható volt németül, a magyar változat elkészítése ennek ellenére nem bizonyult könnyű feladatnak: a két nyelv közötti különbségek, a fordítás-visszafordítás természete, valamint a versek működése miatt több helyen kellett belenyúlni a szövegbe, a két kiadás ezért nem tekinthető azonosnak.

Hamar szóba kerültek a szerző korábbi munkái is, hiszen a mostani kötet több szállal kötődik az életmű eddigi darabjaihoz. A Maria Machina már címében is folytonosságot sugall a 2014-es All Machine-nel, de nem hiányoznak az Írmag / Offspring (2020), vagy az AnnaMaria sings/singt/énekel (2023) verseiből ismerős multimediális megoldások sem. Tóth Kinga művészetére jellemző a különféle audiovizuális elemek keveredése, hangsúlyozta L. Varga, a kötetekben szereplő fotók, grafikák, performanszrészletek nehezen függetleníthetők az írott szövegtől, azokkal együtt hoznak létre összetett jelentésrétegeket, a befogadó sokféle megszólalásmód közül válogatva közelíthet az olvasottakhoz. A mostani kötet egyszerre visszatérés és elmozdulás ettől a sajátosságtól: bár továbbra is fontos a mediális sokszínűség, a képek a korábbi, albumszerű kiadványoknál lazábban kapcsolódnak a szövegekhez. A nyelvi és poétikai folytonosság azonban ennek ellenére is megmarad, Tóth költészete egyszerre nyitott és zárt, bizonyos motívumok, korábban megjelent szövegek vagy azok részletei beépülnek az versekbe, újra aktuálisak lesznek. A szerkesztők példát is hoztak: a kézirat olvasásakor többször is megakadt a szemük a ’pelikáncsorda’ kifejezésen, nehezen tudták elképzelni, milyen jelentést hordozhat a szokatlan szókapcsolat. A megfejtés végül az írótól érkezett, a kifejezés már az Írmag-kötetben is szerepelt, ennek ismerete pedig új, az életmű felől releváns kontextusba helyezte a szót.

A szerzői életműben megképződő magánmitológia egyik legfontosabb része az AnnaMaria sings/singt/énekelben is tematizált vallásos hagyománnyal szembeni reflexió. Péczely szerint a Máriára, imára, lelki gyakorlatokra és különféle szakrális beszédmódokra rájátszó motívumokat látva olyan kötetre számíthatna az olvasó, amelynek elsődleges értelmezési keretét a kereszténység adja. Tóth ennél azonban jóval összetettebben használja a megidézett elemeket, a vallásos hagyományok nála nem kizárólag hitbéli vagy teológiai kérdésekként tételeződnek, a hozzájuk kapcsolódó rítusok, az ismétlődés, a recitáció és ezek működése válik a költői vizsgálódás tárgyává. A szakralitás így nem lezárt értelmezési keretként, hanem a szövegekben újra és újra átalakuló tapasztalatként jelenik meg, a beszéd, a hallgatás, a légzés és az ismétlődés kolostori praxisa formálja a megszólalást. L. Varga itt megjegyezte, hogy a versek kétségkívül felidéznek olyan gyakorlatokat, amiket főként a szakrálishoz kötünk, de éppen a szövegek mechanikus, gépies jellege bontja le a beemelt a tradíciókat.

A továbbiakban szó esett arról, hogy a vallási tartalmak hogyan illeszkednek a kötetben szintén meghatározó természeti motívumokhoz.

Tóth Kinga költészetének egyik nagy kérdése, hogy miként tud az ember visszatérni a növények világához, hogyan mosódnak el a különféle létformák, testek és bomlási folyamatok közötti határok. A vallásos rítusok is ebbe a körforgásba illeszkednek, elválaszthatatlanok a természet ciklikusságától, beemelésük egyszerre hordoz mítoszteremtő és deszakralizáló szándékot.

Máshol is tetten érhető a korábban emlegetett elmozdulás, folytatta L.Varga, elmondása alapján míg az előző versekben a többes számú megszólalásmódok domináltak, addig a Maria Machinában az egyes szám első személyű formák kerülnek előtérbe. Mindez azonban nem von maga után valamiféle önéletrajziságot, inkább a nézőpontok sokasága válik érzékelhetővé, a személyes hang mellett mindvégig jelen van a létezők közösségének gondolata.

A kötet nyelvi működésénél maradva a következőkben szó esett a versek egyik legfontosabb poétikai sajátosságaként azonosítható központozás hiányáról. Tóth Kinga költészetében a hagyományos írásjelek gyakran nem segítik a mondatok tagolását, a szövegrészek közötti kapcsolatok sokszor bizonytalanok maradnak. A központozás hiánya leképezi a nyelvnek azt a gépies jellegét, ami a címben is megvan: a szavak működése egyszerre mechanikus és kiszámíthatatlan, a mondatok jólformáltságából adódó interpretációs stratégiák megbomlanak, hiányoznak a biztos határok, egy-egy nyelvi egység többféleképpen kapcsolódhat az előtte vagy utána álló részhez. Hiányosan keverednek egymással a megidézett történetek a magánmitológia elemeivel, s ebben a nyitottságban a befogadó kialakíthatja saját értelmezését, kedve szerint tágíthatja a szöveget. Ide kapcsolódóan a beszélgetők egyetértettek, hogy Tóth Kinga versei nem feltétlenül szavalás során bontakoznak ki a legteljesebben, helyettük inkább a szerző performanszai kínálnak olyan értelmezési lehetőségeket, amelyek a szöveg ritmusát, szerkezetét és jelentésbeli elmozdulásait érzékelhetővé teszik.

A beszélgetés vége felé közeledve a Medvének született fiú, virágleány című vers elemzésével demonstrálták a résztvevők a már említett poétikai sajátosságokat. A szöveg variánsai korábban az Írmag és az Annamária sings/singt/énekel kötetekben kaptak helyet, így ismét előtérbe került az életművön belüli szövegvándorlás problémája. L. Varga és Péczely is kitért emellett arra, hogy Tóth Kinga költészetében a filmes utalások nem egyszerű hivatkozásokként működnek, a szerzőre rendkívül jellemző a médiumközi idézés: a Medvének született fiú, virágleány esetében párhuzamként merülhet fel Ari Astertől a Fehér éjszakák, de a filmes kapcsolódások mellett a népmesei hagyomány és a József Attila-költészetre utaló részletek egymás mellett alakítják a szöveg jelentését. A különböző kulturális rétegek nem egymástól függetlenül jelennek meg, hanem egymásra épülve alakítják a szöveget.

Fotó: Kállai-Tóth Anett / a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár Facebook-oldala