bezár
 

színház

2016. 04. 27.
Egy rendhagyó esztrádműsor
EztRád
Esztrádműsor. Rövid zene-, ének- és táncszámokból, illetve prózai részekből álló, rendszerint alkalmi jellegű színpadi műfaj. Aki ezt tudva ül be a Nézőművészeti Kft. és a Szkéné EztRád című előadására, nem csalódhat nagyot.

Szépen lassan megtelik a nézőtér. A színpadon egy fehér, kinyúlt trikós férfi ül (Kovács Krisztián), fején sildes sapka, vezetést imitál, és közben üvöltözik. A nézőknek, hogy üljenek már le, a migránsoknak, hogy húzzanak már el az útból. Kamionsofőr, út közben. A nézőtér megtelt, a fény nem megy le, a férfi a fekete-fehér kockákon (tér: Scherer Péter) üvöltözik tovább. A véleményét, bele a vakvilágba, de közben mégis valakinek: a nézőknek. Erős kezdés, az ember feszülten ül a fényben, és hallgatja, mik ömlenek ki a „kamionsofőr” száján. Aztán sajnos a fény lemegy, a néző pedig néha kicsit elunja magát…

Az EztRád sok mindenről akar beszélni, szinte minden ma aktuális témába bele-belekap, a migránsoktól kezdve Bud Spencer látásáig. Ez a csapongás jól jellemzi a kort, amelyről az előadás szól, amelyben a tévé előtt ülve gyakran kapcsolgatnak össze-vissza a nézők. Kifejezetten fontos témák közt csapongunk, nem túl mélyen, így nem is szájbarágósan. Finoman, humorosan, a közönség nagy részét megnevettetve – és ez jó.

Az előadás improvizációk alapján készült. Az egymást követő, elsősorban humoros jeleneteket Scherer Péter (aki az előadás rendezője is) kis, tudományos jellegű, alapvetően közhelyekből kiinduló előadásai kötik össze. Scherer professzorruhában (jelmez: Kiss Julcsi), némileg a Mindentudás Egyetemének hangulatában beszél az emberi agresszióról, szerelemről és még sok egyéb, általános, mindenkit érintő témakörről.

EztRád

A darab humorát tekintve nagy tetszést arat a közönségnél – azonban néha túlságosan jól ismert szituációkat és karaktereket állít a nézők elé, mint például a butuska, világmindenséggel szeretkező lányt vagy az unalmukban (székekkel) sakkozgató hivatalnokokat. Ugyanakkor az előadás során több olyan jelenet is van, ami egy-egy igényes kabaréműsorban is valódi gyöngyszem lenne. Ilyen például az utóbb említett sakkozó hivatalnokos jelenet folytatása, amelyben egy család az idős, dohányzó nagypapát (Mucsi Zoltán) próbálja eladni a két és fél éves Fannikának, hogy így részesülhessenek a CSOK örömeiben.

Zeneiségét tekintve is kettős az előadás. Sok rapszerű betét van, jól sikerült, de néha kicsit megbicsakló szövegekkel (dalszöveg: Molnár Gusztáv); a CSOK-jelenet végén egy ironikusabb, musical-paródiaszerű dalbetétet hallhatunk, máskor egy igazi mai sláger hangzik el a bulizás kellős közepén, amelynek során Katona László remek mozgáskultúráját (mozgás: Bodor Johanna) is megcsillogtatja. Az előadás zeneileg legerősebb része talán az a dal, amit Parti Nóra ad elő a boldogságról, szerelemről – tisztán, egyszerűen, egy szál gitár kíséretében (zene: Monori András és a társulat).

Tény és egyben az előadás egyik előnye, hogy valóban teret ad a kísérletezésnek, és így alkalmat nyújt mindegyik színésznek arra, hogy legalább egy igazán erős jelenete legyen, amit a néző hazavihet magával. Parti Nóra elsősorban a már fentebb kiemelt dal során ér el a nézőkhöz. Scherer Péter a tévés közhelyprofesszort alakítja kétségkívül nagyszerűen. Molnár Gusztáv ijesztő utópisztikus jelenete a saját hormonrendszerét is szabályozni tudó emberről mélyen elgondolkodtató, miközben bajszos versenyzőként is jól megállja a helyét. Mucsi Zoltán egyszerre tudja hozni a kitűnő komikust az ufós jelenetében és egy nagyon finom játékmódot egy kis cigányfiú Jézuskához írt levelét elmondva. Katona László mozgása és „Hargitai Medve” léte egyaránt rendkívül szórakoztató. Kovács Krisztián pedig a szerepek egészen széles skáláját vonultatja fel előttünk, az üvöltöző kamionostól kezdve a szerencsétlen köztisztviselőig, vagy éppen Katona László szintén táncos lábú partnereként a diszkóslágerben.

EztRád

A „nézővel való aktív játék”, amit a honlap szövege ígér, sajnos inkább csak nyomokban fedezhető fel. A nézőtér gyakran még akkor is sötétbe borul, amikor a színészek látszólag hozzánk beszélnek – ez pedig egyik félnek sem könnyíti meg a kommunikációt. A színészek egyszer ugyan feltesznek egy kérdést, amire jelentkezni kell, de minden következmény nélkül, s a fény újból, szinte rögtön lemegy. Az ilyen szempontból „legaktívabb” jelenetek közé tartozik a kezdésként már leírt, mindenkinek beszólogató kamionos, illetve a műsort (majdnem) lezáró leghosszabb szekvencia, a vetélkedő több eleme is. Az interaktivitás egyik csúcspontja, mikor Mucsi Zoltán, mint az egyik műsorvezető, kijelöl három bírót a nézők közül, akik valóban döntési helyzetbe kerülnek – a másik, még ennél is erősebb pedig, amikor a vetélkedő során a versenyző Katona Lászlónak és Molnár Gusztávnak (a szag alapján valódi) pálinkát kell itatnia a közönséggel.

Scherer professzor szerint mi egy rendhagyó esztrádműsort nézünk. És milyen jó szó az, hogy rendhagyó, rendet hagyó, mondja ő – ami viszont az előadásra cseppet sem igaz. Rendet nem hagy maga után, sem pedig rendszert. Annál több és különfélébb gondolkodnivalót. Persze az sem utolsó, hogy közben szórakozni is lehet.

 

EztRád

zenés alternatív társadalomkritika

A Nézőművészeti Kft és a Szkéné közös előadása

 

Szereplők:

Parti Nóra

Katona László

Kovács Krisztián

Molnár Gusztáv

Mucsi Zoltán

Scherer Péter

 

Tér: Scherer Péter

Jelmeztervező: Kiss Julcsi

Dramaturg: Gyulay Eszter

Dalszöveg: Molnár Gusztáv

Zene: Monori András és a Társulat

Mozgás: Bodor Johanna

Fény: Mervel Miklós

Hang: Molnár Péter

Asszisztens: Hodászi Ádám

 

Rendező: Scherer Péter

 

Bemutató: 2016. március 17.

Szkéné Színház

 

Fotó: Mészáros Csaba

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés