bezár
 

zene / lemez

16 húr, 88 billentyű
16 húr, 88 billentyű
Lehet-e beszélni olyan művekről, melyek többet rejtenek el, mint mutatnak meg magukból? Morton Feldman 80 perces kvartettje kiváló lehetőség minderre...
Hazai nemzetközi
Hazai nemzetközi
A Brains zenekar valószínűleg indirekt kampányt folytat zenéjével azért, hogy a Szentendrei-szigetet nevezzék át Jamaikának. A szentendrei banda története eléggé változatos: hardcore/crossover metálnak indult, majd egy időre átkeresztelődött CAFB-re, az éppen banda nélkül maradt „punkmájsztró” Szakácsit kisegítve, és még sok minden más történt velük: többek közt két nagylemezt rögzítettek (Színek, Semmi komoly), és számtalan koncertet adtak. A színtiszta rocktól folyamatosan távolodtak. Aztán gondoltak egy merészet, sőt, inkább logikusat: a keveredések korában miért is ne keverhetnék össze az általuk kultivált műfajokat gátlástalanul?
Feldman élete és művei
Feldman élete és művei
„Pollock és Feldman sikere nem utolsó sorban abban áll, hogy bíztak a hangokban (hangzásokban) és a színekben (foltokban), mert nem voltak velük szemben előítéleteik. Ez az, amiben Európa szerzői nem tudták (fennáll persze az is, hogy nem akarták) utolérni őket. Számukra ugyanis mindig léteznek Jó és Rossz hangok, mert minőségüket egy beláthatatlan időre visszanyúló kultúra határozza meg. Ettől ideiglenesen el lehet térni, de gyanítható, hogy éppoly elfojthatatlan, mint anyanyelvünk.”
Zajártalmak ellen
Zajártalmak ellen
Feldman zenéjéből a passziv befogadó nem hall mást, mint halk akkordok állandó repetícióját és egy alapvetően statikus hangzásképet. Pedig a változások zenéje ez: nyílt állásfoglalás amellett, hogy korántsem mindegy az, hogy egy hangzás 4 vagy 4,2 másodpercig tart. Nem mindegy, hogy két hangszeres egyszerre indít egy hangot vagy egymáshoz képest alig észlelhető - ám mégis számokban kifejezhető - időkülönbséggel, és az sem mindegy, hogy valami halkan, vagy a halknál is halkabban szólal meg.
Elidegenített fájdalomzene
Morton Feldmant hallgatni fájdalmas. Figyelni kell rá, háttérzeneként nem működik, hiszen olyan halk. Mindennek nevezhetem, csak könnyednek és vidámnak nem: sokszor az az érzésem, hogy szándékosan bántja az embert. A hangszerek többnyire szokatlan összepárosítása, a kínzóan magas hangok szadisztikusan gyakori ismétlése a zéróhoz konvergáló hangerőn és nagyon-nagyon-nagyon hosszan…
Nyelvunspecifikus éneklő hangszer
Nyelvunspecifikus éneklő hangszer
A könnyűzene tekintélyes hányadában egy merő baromság a dalszöveg. És akkor itt van Erzsi, aki ilyeneket nyomat, hogy „ged heb náj kinono geb heb há kinono”, ezzel fölhívva a figyelmet az egész szövegelés hiábavalóságára. Értelmet nem érdemes keresni, mert akkor az lesz, hogy az ember az első számban például „happy lábszem”-ről vél anekdotákat hallani, ami annyira nem válik a hasznára.
Zene és zaj
Zene és zaj
Merzbow zenéje nem decens. Amint egy kritikusa írja, ha otthon a hangszórókból hallgatod, akkor ne csodálkozz, ha a szomszédok azzal csengetnek be, hogy „tényleg minden rendben van?”
5   6   7   8   9   10   11   12   13 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés