bezár
 

zene

2006. 12. 21.
Elidegenített fájdalomzene
Morton Feldman
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Morton Feldmant hallgatni fájdalmas. Figyelni kell rá, háttérzeneként nem működik, hiszen olyan halk. Mindennek nevezhetem, csak könnyednek és vidámnak nem: sokszor az az érzésem, hogy szándékosan bántja az embert. A hangszerek többnyire szokatlan összepárosítása, a kínzóan magas hangok szadisztikusan gyakori ismétlése a zéróhoz konvergáló hangerőn és nagyon-nagyon-nagyon hosszan…
A recept sok dronedoom metál bandának tetszene, sőt gyanítom, hogy a végeredmény is. Hideg, elidegenítő, befelé forduló és önmarcangoló hangulatot árasztanak ezek a darabok. Talán az egyetlen üdítő kivétel a Madame Press Died Last Weak At Ninety, ami egészen hagyományos és - urambocsá’ - majdnem dallamos tétel. A sors fintora, hogy a zeneszerző tanítónője halálára írta. Az élet súlyosabb és sötétebb zenékre inspirálta…

Nem hiába lógott együtt Beckettel. A lét értelmetlensége, a bezártság és reménytelenség érzete sugárzik zenéjéből. A játék, a kísérlet is tisztelni való: maga nyilatkozta, hogy egy idő után már csak a „csendes hangok” érdekelték. Vannak olyan tételek, amelyeket a csendtől csupán a bizonyos időközönként megszólaló - mit megszólaló, inkább felsuttogó! - hangszerekből kióvatoskodó hangok választanak el.

A becketti dráma azzal kísérletezett, hogyan lehet kivenni-kihagyni egy színdarabból a mozgást, a beszédet, a cselekményt, hogy ezáltal híven érzékeltesse az elidegenedést, a humán lét végső stádiumát. Morton hasonló kísérletet tett a komolyzenében: lehet valami zene, ha elhagyjuk a hangerőt, a dallamot, a megszokott struktúrákat belőle - és kényelmetlenül sok repetícióval helyettesítjük?

Abszolút laikusként úgy érzem, a kísérlet sikeres volt, és ismét egy kicsivel odébb tuszkolta a „zene” nevezetű fogalom határait. Viszont ahogy azt is nehezen tudom elképzelni, hogy egy vasárnap délután letelepedve a képzeletbeli kandallóm elé, lekapjak egy Beckett drámát a polcról, és puszta kedvtelésből azt olvassam, azt sem hinném, hogy Feldman valaha is népszerű lehet. Hiába, sanyarú a merészek, a bátran újítók sorsa.

Kapcsolódó cikkek


nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- csala bertalan --


További írások a rovatból

Our New Orleans: A Benefit Album for the Gulf Coast
Nagy Ákos zeneszerzővel Lineaments I. című lemeze kapcsán beszélgettünk
Interjú Baráti Kristóffal pályakezdésről, menedzselésről, külföldi lehetőségekről

Más művészeti ágakról

Annie Ernaux: Lánytörténet - Magvető, 2020
színház

Kísérletek társadalmi célú színházra Kísérletek társadalmi célú színházra
Farkas Atillával, a Horizont Alkotócsoport egyik alapítójával beszélgettünk
irodalom

Amikor az igazságnak több arca van Amikor az igazságnak több arca van
Szvjatlana Alekszijevics: Nők a tűzvonalban, Helikon, 2020.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés