bezár
 

irodalom

2017. 10. 14.
Futballpályát adunk
A JAK Műfordító Tábora, hatodik nap
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A reggeli kávém mellé kivittem a parkbéli padra a friss Élet és Irodalmat, belelapoztam, elmorfondíroztam azon, mit is fogok elolvasni a sajtófélórám keretében, aztán bementem még egy kávéért. Szeles a reggel; mire az újabb kávéval visszaértem a padhoz, az ÉS nem volt sehol. Illetve a padnál nem volt. Szerteszét heverő és hömpölygő lapokat hajkurásztam a kertben, a kávé ugyan kihűlt, de legalább a reggeli torna megvolt – az újság harmada így sem került meg. Nem azok a szelek fújnak. 

Imreh András szemináriumán a tegnap elkezdett szöveggel folytatódik a munka, a fordítók nyelvcsoportokat képeznek, a németesek összeülnek, az újlatin nyelvekre fordítók és a lengyelek is, és egy csoportba kerülnek a „szingli nyelvek”, ahogy Buda Gyuri mondta. Minden csoport kiválaszt három problémát, amit megoszt a többiekkel is. A németesek például azt, hogy a szövegben a „Költő” így, tulajdonnevesítve, nagy kezdőbetűvel szerepel, de mivel a németben minden főnév nagy kezdőbetűs, ez bizony el fog veszni, hacsak nem találnak ki valami mást.

Eltűnődünk a „félkegyelmű” jelző jelentésmezején. Vajon mennyire erős ez a kifejezés? Mindenki az első magyar szinonimát mondja, ami eszébe jut, és lesz itt minden a lököttől a konkrét őrültig. Kálnoky László Az üvegkalap című versével kapcsolatban azt találgatják, hogy mitől vers ez a vers. L. Varga Péter éppen kávéért ment a boltba, úgyhogy kimarad az eszmecseréből, pedig bizonyára rögtönzött volna a témában egy előadást. A „megüvegsüvegel” szó mindenesetre – teljesen megérdemelten – osztatlan sikert arat.

A sarok, hol Márton Laci feltűnt, Laci nélkül

Robogok le az emeletről, csak úgy döngenek a lépcsők, Márton Laci alakja feltűnt a ház sarkánál, eléje szaladok. Kézcsókkal üdvözöl, jó megint itt látni, három kora délutánon tart mától előadást nekünk. Olyan fordítói problémákról fog beszélni, melyekkel a munkája során szembekerült, és arról, hogyan lehet fordítás közben együtt élni a művel. Ma Walther von der Vogelweidéről, tehát líráról lesz szó, holnap dráma, azaz természetesen a Faust lesz a téma, holnapután pedig epika, Gottfried von Strassburg Trisztán és Izoldája, melyben Laci a modern regény előfutárát látta, és az udvari epikához képest egészen más hősi eposz, a Nibelung-ének. Laci ez utóbbit ugyan még nem fordította le, de éppen erre készül.

Márton László

Minden most van – mondja Márton László. „Ezt fordítóként is mondom; ha valaki nincsen róla meggyőződve, hogy minden most van, akkor ne fordítson. Ha a műfordítást úgy tekintjük, mint kommunikációs folyamatot – márpedig ennek van értelme –, akkor látjuk, hogy folyamatos kommunikáció van egyfelől a szerző és a fordító, másfelől a szerző és az olvasó között. Ez sorról sorra változó, dinamikus dolog.” Laci Vogelweide-kötete – mely egyszerre fordítói és filológiai mű – Walther kortárssá olvasására tett kísérlet. Filológiai szempontból sem egyszerű a feladat: több kézirat létezik, és nem tudjuk, melyiket vegyük alapul. Walther életéről alig tudunk valamit; egy számadáskönyvben maradt fenn egy bejegyzés, melynek tanúsága szerint egy bizonyos kántor, Walther von der Vogelweide részére öt hosszú solidus télikabát vásárlása céljából kifizettetett Szent Márton napján. És ennyi. A többire csak a szövegekből következtethetünk, a szövegekből, amelyeknek Walther által leírt változata nem maradt fenn, amelyeket maga Walther udvarról udvarra járva, később – s ez jelentős lecsúszásnak számított – talán fogadók közönsége előtt adott elő, méghozzá énekelve – mert ő maga zeneszerző és előadóművész is volt amellett, hogy költő –, így felmerül a kérdés, hogy tekinthető-e a mai értelemben vett lírikusnak (Márton László szerint nemigen tehetünk mást), és hogy mi is a műegész, valamint, hogy mikor válik egy mű lezárttá. A fentiekből is következik, hogy maga Walther is a közönség igénye szerint alakíthatta alkalomról alkalomra a verseit.

A műfaji szempontból is eltérő szövegeket Vogelweide személyisége tartja össze és szervezi életművé; de a versekben nagyon erős az autofikció. Azt pedig nem tudhatjuk, hogy hihetünk-e Walthernek. Amikor Walther verseit fordítjuk, mondja Márton László, nem a Minnesang egy darabját ültetjük át, hanem ezt a személyiséget kell rekonstruálnunk. Már csak azért is, mert Vogelweide egyszerre tekinthető a Minnesang csúcsának és szétrombolójának is. Nem segíti az eredeti szöveg feltalálását az sem, hogy a másolók, akiknek kézirata fennmaradt, a saját dialektusuknak megfelelően írták át a verseket, továbbá az sem, hogy mire elterjedt a könyvnyomtatás, az irodalmi nyelvben történt egy váltás a középfelnémet és a korai újfelnémet között, így a könyvekhez szokott olvasók már nem értették Walther verseit. A középfelnémetben a szavak szemantikai szóródása is sokkal nagyobb volt, így fordítás közben ugyanazt a szót nem tudjuk mindig ugyanazzal a szóval visszaadni.

Márton László

A mai nap a „gyereknap” a táborban, ahogyan évek óta egymás között hívjuk, és mintha anyukám érezné, üzenetet küld, „Szia Picikém”, így kezdi, és az üzenet arról szól, hogy vasárnap eljön értem és hazavisz a táborból. Így nekem igazi gyereknap van, jó érzés így szeretve lenni. A gyereknap mindazonáltal közel sem szabatos kifejezés, bár tulajdonképp nincs is olyan – gyerek- és ifjúsági irodalomról beszélgetünk ma este, először a Mesebeszéd címet viselő, önmagát alcímében a gyerek- és ifjúsági irodalom kézikönyvekét pozicionáló tanulmánykötet kapcsán, melynek szerkesztői közül ketten jöttek el hozzánk, Hansági Ágnes és Mészáros Márton. De megérkezett már körünkbe két esti vendégünk, Péczely Dóra és Szabó Borbála is, és a beszélgetés nem a szokott mederben folyik, azaz nem marad az asztal végén, hanem körbekússza a szögletes termet és rögvest csoportos eszmecserévé alakul. A gyerek- és ifjúsági irodalom meghatározásával kezdjük; amely problémás, miként az elnevezés is, sok szempont jöhet szóba, amelyek mentén a felnőtteknek szóló és a felnövetleneknek szóló irodalom elhatárolása megkísérelhető, de egyik sem vezet megnyugtató eredményre. Akadémikus vita ez, amit itt most folytatunk – mondja Hansági Ágnes. Jobb meghatározásunk nincs, a problémát pedig gyakorlati oldalról kell közelíteni: ez az elnevezés az elterjedt, ez használatos, amióta elkezdett megjelenni a felnövetleneknek szánt irodalom. A könyvtárban pedig nem vesződnek a korcsoportok szerinti besorolással sokat; ami 14 év alattiaknak odaadható, az a gyerek-, a 14 év feletti az ifjúsági irodalom.

LVP, Hansági Ágnes és Mészáros Márton

A használatiság aztán meghatározza a beszélgetést, az olvasásra nevelés fontosságáról beszélünk. Nem valami fellengzős magaskultúra felőli fontosságról, hanem arról, hogy ma Magyarországon bizonyos felmérések szerint a gyerekek negyede funkcionális analfabéta. A valódi probléma az, hogy az információ átadásának és a világ megértésének egyik módja van veszélyben – mondja Mészáros Márton. Olvasási készség, szövegértési készség nélkül az embereknek esélyük sincs megérteni, miről levelezik velük a NAV. Az olvasásra nevelés ezért is nagyon fontos. Az olvasás készségét márpedig el kell sajátítani, és ehhez gyakorolni kell. „Én magam egyszerűen képtelen vagyok magáért a futásért futni. Pedig mozogni kell. Focizni viszont szeretek. Az irodalommal, az olvasásra neveléssel futballpályát adunk, amelyen az emberek úgy futkoshatnak, hogy élvezik, és észre sem veszik, hogy futkosnak.”

Hansági Ági megkülönböztet csúcsműveket és használati műveket. A csúcsműveket általában kevesen olvassák, viszont nagyon hosszú időn át vannak olvasóik, míg a használati műveket rövid ideig forgatják sokan. A használati mű nem valamiféle szitokszó; attól, hogy valami nem állja ki az idő próbáját, még nem biztos, hogy rossz minőségű. A jó gyerekirodalom mindig beavató irodalom – itt a funkció a lényeg. Az olvasáshoz szükséges pszichotechnikák kialakításához olyan szövegekre van szükség, melyek illeszkednek a gyerek világához. Klasszikust akkor kell kézbe venni, amikor nyelvileg és világismeretben már odaért, ahol az számára befogadható.

Szabó Borbála és Péczely Dóra

Vacsora után Péczely Dóra Szabó Borbálával beszélget, aki szerint az irodalom nem egy tantárgy, hanem egy macska. Vagy kettő. Nincsenapám, seanyám című könyvének főhőse egy kamaszlány, akinek az életére anyja alkoholizmusa, a szülei válása és zaklató mostohaapja nyomja rá a bélyegét. Ráadásul bukásra áll irodalomból. Képzeletbeli világában két macska alakjában megjelenik Karinthy és Kosztolányi, egy ponton szivarozni kezdenek és megjelenítik a korabeli irodalmi életet. Homonnainé Vörös Rózsa tanárnő (a rossz tanár egyáltalán nem tövis nélküli prototípusa) feleltetni készül. Kosztolányi és Karinthy pedig magából felel. Ezt a részt Borbála fel is olvassa nekünk, és dőlünk a nevetéstől. Dóra ki is emelte korábban, milyen fontos, hogy a szerzőnek legyen humora.

Szabó Borbála felolvas

Bár a szöveg tele van irodalmi utalásokkal, intertextusokkal (eleve az Esti Kornél szerkezetét követi, a cím József Attila, Karinthy és Kosztolányi természetesen gyakori vendég, de előkerül még Esterházy is), a fordítók legnagyobb megdöbbenésemre arra jutnak, hogy igenis megéri lefordítani Szabó Borbála könyvét. Ha annak bizonyos rétege el is veszik abból kifolyólag, hogy a nem magyar olvasó nem érti majd az irodalmi utalásokat, abban még mindig bőven van annyi, hogy működni tudjon. Nem mellékesen azért, mert a könyv problémacentrikus, és nem titkoltan önéletrajzi ihletésű. Borbála elmondja, hogy hasonló helyzetben volt kamaszként, teljesen egyedül. Fontos, hogy a traumatizált helyzetben lévő kamaszok azt érezhessék, hogy ez mással is megtörtént, nem velük van a baj. A két szálnak, a lány családi életének és képzeletbeli világának összeolvasásával ráadásul valamiféle megoldás is születik.

A Harry Potter vs. magyar klasszikusok dilemmát, azt hiszem, feloldjuk végül, de az ifjúsági irodalom egzakt meghatározásához nem jutunk sokkal közelebb. Szabó Borbála személy szerint nem szereti ezt a címkét: „Ez a kategória megfoszt attól, hogy írtam egy regényt. Holott írtam egy regényt – amelyben történetesen kamasz a főhős.”

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Dúll Kata --


További írások a rovatból

irodalom

Az idő mélyebb és felszínesebb nyomai Az idő mélyebb és felszínesebb nyomai
Bartis Attila: Az eltűnt idő nyoma, Magvető, 2019.
irodalom

Történelemleckék és egyéb történetek Történelemleckék és egyéb történetek
Margó 2019 – Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve, Nádas Péter: Leni sír, Bödőcs Tibor: Meg se kínáltak és Kukorelly Endre: CéCéCéPé
irodalom

Záróakkord Záróakkord
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 7. nap

Más művészeti ágakról

gyerek

Premier: MIT – Az ember tragédiája rövidítve
November 13-án a TRIP hajón
gyerek

Meseország mindenkié
Meseírókat keres a Labrisz Leszbikus Egyesület
színház

Boncasztal és polgári szalon: az önzés terei Boncasztal és polgári szalon: az önzés terei
Hegymegi Máté Molière-rendezése a Radnóti Színházban
Interjú Ittzés Gergely nemzetközi hírű fuvolaművésszel a siker titkairól, improvizációról és kompozícióról, általában véve zenéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés