Yorgos Lanthimos nevére egy szűk évtizeddel ezelőtt kezdtek felfigyelni, először a 2009-es készült Kutyafog, majd a 2015-ben angol koprodukcióban, Colin Farrel és Rachel Weisz főszereplésével készült A homár miatt. Utóbbi sikerével a rendező stabil talajt fogott a nemzetközi színtéren, ezt példázza az Egy szent szarvas meggyilkolásának gyors elkészülte, amelyben Colin Farrel is visszatér.

Lanthimos egyike azoknak a kortárs rendezőknek, akik nem csak vizualitásban, hanem dialógusépítkezésben és dramaturgiában is könnyen felismerhető, sajátos stílussal rendelkeznek. Filmjei tulajdonképpen mind egy rideg és gépies világban játszódnak, a szereplők viselkedése monoton, robotszerű és uniformizált. Amikor egy Lanthimos-film szereplője megszólal, az olyan, mintha összeszerelési útmutatóból vagy hivatalos okmányból olvasna fel, akkor is, amikor élete közben groteszk fordulatokat vesz – ahogy az gyakran megtörténik. Ezt ellensúlyozza a rendező azzal, hogy rendkívüli mennyiségű sokkoló jelenetet mutat alkotásaiban (jelen film esetében elég a nyitóképre gondolni), gyakran szándékosan eltúlzottnak ható kegyetlenkedéssel, vérrel és erőszakkal. A két pólusból sajátos helyzetkomikum adódik, egy olyan fekete humor, amely sok néző számára nem talál be, az évek során azonban kialakult egy célközönsége.

A rendező az Egy szent szarvas meggyilkolásával a pszichológiai thriller műfajában találja meg magát, csakhogy nem következetes a formával. Új filmjének hibája abból ered, hogy Lanthimos elkezdte standardizálni saját morbid stílusát, ám ezzel kihasználatlanul hagyja a thrillerforma számos lehetőségét. Adott pedig egy borzongásélménnyel remekül telített történet, amely Scorsese 1991-es thrillerjéhez, a Cape Fear – A Rettegés fokához hasonlatos: Steven, a szívsebész életébe egy Martin nevű srác férkőzik, hogy megtorolja apja halálát, amit annak idején Steven okozott. Az orvosban lassan tudatosul, hogy egy pokoli nehéz döntést kell meghoznia, ha meg akar szabadulni a családját fenyegető fiútól.

Lanthimos ismét felsorakoztatja elmaradhatatlan stíluselemeit, ám ezzel hátráltatja a sztori kibontakozását. Amíg A homár disztópiájában, ahol a párt nem találó egyedülállókat állattá változtatják, az érzelemmentes, eltúlzottan monoton dialógusok szellemesek és motiváltak, addig az Egy szent szarvasban fárasztóak, és önismétlővé válnak. Azért előnytelen a film dramaturgiai felépítése, mert egy ilyen családthrilleres történethez egyszerűen nem alkalmazható az abszurd humor, akkor sem, ha bizonyos fokig szórakoztató hallgatni a megrendítően monoton dialógusokat, vicces látni a gépies mozdulatokat, amelyeket a szereplők folyamatosan produkálnak. Mindez azért  sajnálatos, mert a vizuális megoldások pedig kiválóak: a sokáig kitartott nagy totálok, a kocsizások a steril kórházi folyosókon, a kényelmetlenül intim közelik feszült és szorongató hangulatot teremtenek, remekül érzékeltetve a sebész családjára nehezülő kiszolgáltatottságot. A thriller valódi kihasználatlansága miatt azonban a képi világ, a történethez hasonlóan, egy idő után fárasztó, modoros bravúrrá válik. 

Az Egy szent szarvas meggyilkolása tehát ugyan felfrissíti a műfajt a jellegzetes lanthimosos hangulattal, de nem tud valóban megragadót kihozni belőle. Úgy tűnik, Lanthimos csak akkor tud remeket alkotni, ha a forgatókönyv kedvez a látásmódjának, ahogy azt láttuk a kétségkívül emlékezetes és sokszor újranézhető A homárban és Kutyafogban. Viszont akinek nem jön be ez a humor, az percek alatt ki fog esni az Egy szent szarvas meggyilkolása hangulatából. Legnagyobb problémája, hogy a történet nem igényli ezt a szintű szerzői stilizációt. Hiába látványos a képi világ és hatásos a zene, bizonytalan a film abban, hogy mire akar kilukadni, ezért össze-vissza dobál metaforákat, behoz, majd elhagy témákat. Ahhoz, hogy a családi terrortörténet igazán hatásos legyen, a szereplők viselkedésének realisztikusabbnak kellene lenniük, itt viszont minden Lanthimos ironikus víziójával van átitatva, ezzel a thriller valódi élét eltompítva. Ez a gesztus korábbi filmjeiben kiváló eredményt hozott, az Egy szent szarvas meggyilkolásában azonban határozottan célszerűbb lett volna szerényebb, realistább elbeszélésmódot használni.

Lanthimos filmje alapvetően kompakt munka lehetne, mert művészfilmes érzékenysége kétségtelenül jelen van, és sajátos ízt ad az alkotásnak. Fegyelmezettebb, átgondoltabb történetvezetéssel izgalmas midcult thriller születhetett volna, sötét humorral megcifrázva. De a film kegyetlenül steril, letisztult képei meg fognak maradni a nézőben, akkor is, ha az összhatásnak intenzívebbnek kellett volna lennie.

Egy szent szarvas meggyilkolása (The Killing of a Sacred Deer)

Feliratos, angol-ír thriller, 121 perc, 2017

Rendezte: Yorgos Lanthimos

Forgatókönyv: Yorgos Lanthimos, Efthymis Filippou

Operatőr: Thimios Bakatakis

Vágó: Yorgos Mavropsaridis

Szereplők: Colin Farrel (Steven Murphy), Nicole Kidman (Anna Murphy), Barry Keoghan (Martin), Sunny Suljic (Bob Murphy), Raffey Cassidy (Kim Murphy), Alicia Silverstone (Martin anyja)

Országos bemutató: 2017. december 28.

Forgalmazó: Vertigo Média Kft.

Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!