bezár
 

irodalom

2018. 03. 02.
A Nő körül minden más csak kellék
Alice Munro: Ifjúkori barátnőm. Park Könyvkiadó, 2017. 285 oldal. Fordította: Rakovszky Zsuzsa
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az Ifjúkori barátnőm novelláiban Alice Munro ismét a női lélek legrejtettebb rezdüléseit térképezi fel – s bár a történetek közös eleme a veszteség, a kötet mégsem pesszimista.

„A novellaművészetéért irodalmi Nobel-díjat nyert Munro legfőbb ismérve, hogy nem keres magyarázatokat, csak felmutat egy-egy, a felszínen egyszerű, a főhősök érzelmeit tekintve viszont bonyolultabb és szokatlanabb helyzetet. Éppen ezért nehéz összefoglalni a művek tartalmát is: az alaphelyzetük ugyan egy mondatban leírható, a lényegüket viszont ezzel korántsem közelítettük meg” – írtam Munro előzőleg megjelent magyar nyelvű kötetéről, a Julietről. Mindez az Ifjúkori barátnőmre még inkább igaz: míg a Juliet három novellán keresztül bontogatta a főhőse élettörténetét, ebben a kötetben mindössze harminc-negyven oldalban sűrűsödik össze egy-egy karakter sorsa.

Hogy ez lehetséges, az Munro jellegzetes írói fogásainak köszönhető. Gyakorlatilag az összes novellájára igaz, hogy a műfaj keretein jóval túlmutatva valóságos miniregények: mély gazdagságú, több idősíkon futó, elbeszéléseket egymásba ágyazó történetek. Az írónő történetei legtöbbször a főhősök fiatalkorát ütköztetik a jelennel, de az is előfordul, hogy több emberöltőn ívelnek át a novellák. A felmutatott idősíkok természetesen mindig szorosan összefüggnek egymással: a múlt elválaszthatatlan a ma eseményeitől. Párhuzamba állítható vele, vagy éppen ellentétes várakozásokat kelt, de mindenképpen hat rá.

Az Ifjúkori barátnőm már a címével is hosszú időszakokon átívelő történeteket, ezáltal enyhe áttételességet sejtet. Puha nosztalgiát egy csepp keserűséggel – s mint kiderül, a kötet novelláinak közös pontja valóban a veszteség lesz. Legyen szó baráti vagy szerelmi csalódásról, elszalasztott lehetőségről vagy halálesetről, a novellák hősnői kénytelenek szembenézni az élet tökéletlenségével, egyben saját hibáikkal. Az Ifjúkori barátnőm történetei azonban mégsem tisztán tragédiák – a csendes belenyugvás, a veszteség feldolgozása és az új kezdet határozza meg a tónusukat.

Meggyőződésem, hogy nincs kortárs írónő, aki jobban értené a női lelket Alice Munrónál. A hétköznapokat, a traumákat, a szenvedélyeket, a furcsaságokat, az elhallgatott titkokat. Munro zavarba ejtően őszintén ír az emberi gyarlóságról – mély beleérző-képességének hála néhány elejtett mondattal képes empátiát ébreszteni bármelyik tévelygő nőalakja iránt. A szeretőt tartó feleség, a meg nem értett vidéki költőnő, a mártírként szenvedő szerelmes nővér, a megcsalt özvegy vagy a titkon beteg anyja halálát kívánó lány mind annyira emberiek, hogy lehetetlen nem azonosulni velük. Ezek a nők elszántak, kétségbeesettek, kegyetlenek, némák és kacérok – mikor mit kíván a helyzet. A sorsukban semmi különös nincs, mégis egy-egy világot tár velük elénk az írónő. Ami akár a miénk is lehetne.

Munro elidegeníthetetlen női tekintetéből következik, hogy történeteinek kizárólagos főszereplői a női hősök, mindenki más mellékes körülöttük. A férjek, szeretők, gyerekek sokszor csak említés szintjén jelennek meg, sematikus figurák, gyakran a nevük sem derül ki. Munro világképe szerint ők csak szükséges részei, kellékei egy nő életének, de a fontos dolgok nem velük, hanem a középpontba állított Nővel történnek: az ő lelkük rezdülései határozzák meg a cselekmény menetét. Nem csoda, hogy a kötet egyetlen férfiszemszögű novellája (Narancs és alma) az egyik legkevésbé emlékezetes – mintha Munro csak a nőket látná belülről.

Az Ifjúkori barátnőmbe tehát nem a történetek szemszöge vagy lefolyása hoz változatosságot, legfeljebb Munro narratív trükkjei. A Képek a jégről kezdése például olyan mellbevágó, hogy azt tanítani lehetne: „Három héttel azelőtt, hogy meghalt – felborult vele a csónak, és belefulladt egy olyan tóba, amelynek azelőtt a nevét se hallotta tőle senki –, Austin Cobbett ott állt a hármas tükör ölelésében a logani Crawford-féle férfidivatüzletben, és nézte, hogy áll rajta a burgundivörös sporting és a krémszínűbarna-vörös kockás nadrág (mindkettő tartósan vasalva). (193) A Meneseteung ezzel szemben oknyomozós keretet kap, a Mihaszna pedig alfejezetekre osztva teszi még látványosabbá, milyen terjedelmes időszakot ölel fel. Ezeknek hála – bár Munro történetei nagyon hasonlóak egymáshoz – a kötet mégsem lesz unalmas, minden novella egy apró új kaland.

Figyelemre méltó továbbá, hogy bár az Ifjúkori barátnőm eredetileg 1990-ben jelent meg, az azóta eltelt 28 évből semmi sem érződik meg a novellákon. És ez nem csak üres bók: Munro egyetemes témákat választ, így a történetei kortalanok – néha ő maga is a múltba helyezi a cselekmény időpontját, máskor pedig tökéletesen mellékes, milyen évet írnak a szereplők. Hiszen Munrónál nemcsak a nőket körülvevő figurák, hanem a körülmények is másodlagosak – amíg tehát az alapvető érzéseink változatlanok, addig Munro novellái is gond nélkül élvezhetők.

nyomtat

További írások a rovatból

Szabó Magda: Csigaház, Jaffa Kiadó, 2018.
irodalom

Egy furfangos örmény kalandozásai Erdélyben Egy furfangos örmény kalandozásai Erdélyben
Pálffy Gyula Szenkovits Marci mókái című anekdotagyűjteményének újrakiadása elé (Romanika Kiadó, Budapest, 2018.)
irodalom

Valami, ha megszólalok versben, általában szokott hiányozni Valami, ha megszólalok versben, általában szokott hiányozni
Interjú Németh Bálinttal, A hangyák élete szerzőjével
irodalom

Helyzetjel: A világ vége Helyzetjel: A világ vége
Világom kezdete

Más művészeti ágakról

Borbás Dávid: A buszsofőr, Jamrik Levente: Az elíziumi kém
Csapody Kinga adventi mesekönyvről, régi-új kedvencekről és nagy meglepetésekről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés