bezár
 

irodalom

2018. 04. 24.
Hagyomány, mítosz és zuhanás
A Nílus és a Türelemüveg bemutatója a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kemény Istvánt évtizedes barátság fűzi Guillaume Métayer-höz, ennek  megfelelően közös könyvbemutatójuk oldott hangulatban, belsős poénoktól sem mentesen zajlott a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. A Nílus és a Türelemüveg köré szerveződő beszélgetést Tóth Krisztina moderálta.

Ha Métayer-ről és Kemény Istvánról van szó, akkor nem szabad elfelejtenünk, hogy egymás értő fordítóiról beszélünk. Métayer – miután Tóth Krisztina „Hogyan lehet megtanulni magyarul?” kérdésére a frappáns „Rosszul.” választ adta – ki is jelentette, hogy számára gyermeki tapasztalás volt az, ahogyan Kemény költészetével ismerkedett, a versek szavai pedig nagyon hamar barátaivá váltak. Kemény leginkább műkedvelő műfordítóként aposztrofálja magát, és mivel nem beszél franciául, ezért Métayer-vel jóval intenzívebben dolgozott együtt, mint az egy szerző-fordító párosnál szokás. A Negyven évesek kórusát például több mint fél évig fordította, hogy úgy meg tudjon szólalni, mint az eredeti – saját teljesítményét 80%-osra értékelte.

A két költőt ugyancsak összekapcsolja Métayer elhíresült, Kalligramban megjelent esszéje, amelyben a francia irodalmár kifejti, hogy bár az emberek jó része úgy gondolja, hogy imitálnia kell a történelmi hagyományokat – így kerekedve felül rajtuk –, Keménynek azonban ennél jóval komplexebb viszonya van a múlthoz. A franciaországi és a magyar irodalmat összehasonlítva pedig azt is hozzátette, hogy nálunk lehet rímelni, szabadverset írni, a formákkal játszani, míg Franciaországaban ez már szinte az ördögtől való – éppen ezért érezte szükségét annak, hogy újraélessze a „döglődő szonetthagyományt.”

Guillaume Métayer

Az esszét nem csupán Tóth Krisztina tartja példaértékűnek, Kemény István számára is reveláció volt olvasni Métayer megállapításait, az eszmefuttatás pontosságát pedig alá is húzta azzal a kijelentésével, hogyha ő irodalomtörténettel foglalkozna és magáról írna, akkor éppen ilyen szöveg született volna – már ha meg merte volna fogalmazni gondolatait. Métayer tanulmányának egyik sorvezetője egyébként nem más, a mitikus világ teremtésének aktusa, amelyre Kemény új kötete, a Nílus is tökéletesen rímel.

Métayer és Kemény költészetének közös pontja az ironikus, esetenként szemtelen hangvétel mögött meghúzódó mély szomorúság, valamiféle rezignált leszámolás. Ez a tónus Métayer-nél visszaköthető oktatói munkásságához, hiszen pályája alatt eddig végig ironikus szerzőkkel – mint például Voltaire vagy Nietzsche – foglalkozott, így evidens volt, hogy költői világa összhangba kerül elméleti tanulmányaival. Métayer szerint az irónia voltaképpen nem más, mint a pluralizmus egyik formája, a költészet pedig megadja annak a lehetőségét, hogy minden hang érvényesülni tudjon. Kemény István ennél kicsit prózaibban közelítette meg a kérdést: elmondása szerint ő vagy alapvetően ironikusnak született, vagy nagyon gyorsan azzá nevelték, néha el is szégyelli magát, mert úgy érzi, túlironizálja a dolgokat. Tóth Krisztina erre reflektálva a „keresetlen rafináltság” szerkezettel jellemezte a Nílust, amely kétségtelenül az utóbbi évek egyik legfontosabb munkája, sőt a Kemény-életműn belül is az egyik csúcspontot jelenti.

Írta Kemény István verse

Az irónia mellett a Türelemüveg másik markáns jellemzője a jó értelemben vett hétköznapiság, ami kapcsán Métayer kifejtette milyen fontos, hogy az irodalom fényt adjon olyan dolgoknak, amelyek egyébként a homályba vesznek. Hozzátette, hogy a kortárs francia versekben nem jelennek meg efféle mindennapi jelenségek, ugyanis a költők sokkal absztraktabb elemekkel operának – régi terve, hogy enciklopédiát írjon a kortárs közhelyekről, amelyek sorában kiemelt helye van például a kertnek és a horizontnak. Őt azonban ezeknél az elvont jelentéssel felruházott fogalmaknál jobban érdekli az, miként lehet a költőietlen alapanyagot költészetté formálni, így a metafizika helyett az elsőre egyszerűbbnek tetsző fizikához nyúlt.

Kemény István ugyancsak hasonló álláspontot képvisel, szerinte ha valamit nem illik csinálni a költészetben, akkor nagyon gyanús, hogy azzal kezdeni kell valamit. Ez pedig sikerült is, méghozzá nem is akárhogyan, hiszen – Tóth Krisztina szavaival élve – mind a Türelemüveg, mind a Nílus verseiből megrendülve zuhan ki az olvasó.

Versmondó lány

A beszélgetés érdekessége – amellett, hogy ritkán ül egymás mellett három ilyen meghatározó irodalmi alak –, hogy ezúttal nem csupán a költők olvasták fel saját és/vagy egymás verseit, hanem a Színház- és Filmművészeti Egyetem elsőéves színészhallgatóinak értő interpretálásában is hallgathattunk meg néhány jól kiválasztott szöveget.

Fotó: Bach Máté

nyomtat

További írások a rovatból

irodalom

Játékbaba a strandon Játékbaba a strandon
Elena Ferrante: Nő a sötétben; Ford.: Balkó Ágnes, Park Könyvkiadó, 2018. 175 oldal, 3490 Ft
irodalom

Fordulat a gyerekirodalomban Fordulat a gyerekirodalomban
A „…kézifékes fordulást is tud” című gyerekirodalmi tanulmánykötet bemutatása az Ünnepi Könyvhéten
irodalom

HUBBY-díjas a PRAE.HU írója, szerkesztője HUBBY-díjas a PRAE.HU írója, szerkesztője
Mészöly Ágnes és Péczely Dóra is részesült Év Gyermekkönyve Díjban

Más művészeti ágakról

Királyok és keresztek: történelem és képregény
Kárpáti Péter: Pájinkás Jánosa az Ódry Színpadon és Szentendrén
Donizetti: Rita - A hagyományteremtő vacsoraopera
Szubjektív, beszámoló, Bánkitó ’28


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés