Az első kerekasztal a bevezetés hivatott lenni, de a jelenlévők az alaphangot is megadták. Szó esett arról, hogy Rejtőt olvasni egyre inkább szubkultúra lett – ahogyan, sajnos, maga az irodalom is, tette hozzá Szécsi Noémi. De ugyan miért olvassuk Rejtőt? Miért lenne jobb, mint más légiós ponyva? – vetette fel Varga Betti. Horváth Csaba szerint azért, mert nála a nyelv az elsődleges, ráadásul egyszerűen jobb író. Azt is hozzátette, hogy ő összehasonlítási alapként a korból több légiósregényt is elolvasott, ezért a magyar irodalomtörténet „sokkal tartozik neki”. Szabolcsi János azon a véleményen volt, hogy Rejtőt nem lehet kötelezővé tenni – főleg azért, mert akkor számon kellene kérni a gyerekeken. A beszélgetés kitért a könyvek leegyszerűsítő bennszülöttábrázolására, és a női karakterek végtelen egyszerűségére is.

Ezt egy jó kedélyű sztorizgatás követte Csepregi János vezetésével. Szűcs Gyula például Szécsi Noémihez hasonlóan bevallotta, hogy először kisiskolásként, képregényben találkozott Rejtővel, ahogyan azt is, hogy az olvasott hősökhöz hasonló csibészes gesztussal ezt a képregényt az eredeti tulajdonosától permanensen kölcsönkérte. Csarnó Ákos szintén vallomást tett arról, hogy egri létére hogyan kacsintott Rejtő felé hamarabb, mint Gárdonyi felé, de beszélt arról is, milyen zseniális ötlet volt egy új budapesti mítoszt létrehozni az erre éhező tömegeknek. Kollár Árpád Rejtő profizmusáról beszélt szívesen, és arról, hogy bár klisékből építkezett, mégis meg tudta tölteni valami újjal a szövegeit, ahogyan elárulta azt is, hogy kisebb korában furcsállotta: olvasáskor a franciáknak kell szurkolni. Scherer Péter kitért arra, hogy Rejtő stílusában egyfajta magyar Tarantino, de Kusturica is – mindeközben pedig időről időre visszakanyarodott a Piszkossak című aktuális rendezésére a Karinthy Színházban, amely a melósok és a rejtői hősök világát mossa egybe.

Az első nap utolsó előadása az előzőleg többször említett Korcsmáros-féle Rejtő-adaptációkról szólt. Szabó Zoltán Ádám felvetette, milyen paradox dolog egy ennyire erős nyelviséggel bíró író műveit pont képregényben feldolgozni, ahol a sok szöveg könnyen megtörheti a dinamikát. Sajnos az előadás időben megcsúszott, így a kelleténél valószínűleg kicsit kevesebb idő jutott Varga „Zerge” Zoltán és Garisa H. Zsolt közös projektjének képeire, amely Korcsmáros képregényeinek felújítása, kiegészítése, és ennek a különös és mulatságos világnak a felelevenítése. Hegedűs Márton sajnos még kevesebb idővel gazdálkodhatott, hogy az esetleges projektjéről meséljen. Ez az eredeti tervei alapján a Slusszkulcs-klán képivilágára hajazó, most már megfogalmazása szerint látványában és történetmondásában is „dokumentaristább” stílusú feldolgozása lenne Rejtő Jenő önéletírásának.

Jogos kérdések is

A második nap első beszélgetése az eredeti tervekkel ellentétben csak két emberrel folyt le, és meglepő módon egyáltalán nem szólt Rejtőről – ezt az elején Bednanics Gábor és Dr. Legeza Dénes ki is kötötte. Ennek az volt az egyszerű oka, hogy Rejtő szinte egyáltalán nem keveredett szerzőjogi disputákba. A joghoz nem értő hallgatóknak így a kor kiadó-író viszonyának, a szerződések leírása némileg száraz lehetett. Viszont meg kell hagyni, a kor irodalmi alakjaiban kicsit is jártas nézők biztosan érdekesnek találták Ady primadonnás felháborodását, amikor az Illés szekerént 400 koronára becsülték, vagy a tényt, hogy Ambrus Zoltán temérdek adósságát a kiadója átvállalta.

A Csontbrigáddal tartott érzékenyítő foglalkozások kérdésköre volt a következő téma. Itt is a tervezettnél kevesebben beszélgettek az asztalnál. Azért tudunk mi majd eleget dumálni, jegyezte meg jókedélyűen Csepregi János és Borbáth Péter. Beszéltek arról, hogy a regény Holokauszt-előkép, mely íróját tekintve különösen súlyos; illetve a törekvésükről, hogy megmozgassák az osztályokat, akik hozzájuk kerülnek. Nem számítottunk arra, hogy ilyen intenzív élmények jöhetnek ebből, hogy milyen komoly és súlyos kérdések merülnek fel a gyerekekben magukkal kapcsolatban, jegyezték meg mindketten. Meséltek a lakatlan sziget-játékról, amely a saját világból kiszakítottságot igyekszik megjeleníteni, és hogy milyen megdöbbentő volt számukra a képzeletükben hányattatott és később hazatért gyerekek szájából a túlélők egyedüllétéről, a borzalom elmondhatatlanságáról hallani.

A lezáró beszélgetésnél ismét elszaladt az idő. Cserkuti Dávid és Varsányi Ferenc megmutatták és elmesélték, hogyan dolgoznak a Piszkos Fred közbelép című animációs filmen. Beszéltek a kétdimenziós animáció időigényességéről, valamint, hogy milyen nehéz magyar pénzügyi keretek közt Rejtő figuráinak abszurditását élőszereplős filmen megjeleníteni. Gerencsér Péter többek között említette a korban hiányzó bűnügyi filmeket, ahogyan azt is, hogy az egyesült államokbeli és a magyarországi animáció más alapokkal bír. Nem esett szó azonban Cserkuti Dávid hangoskönyves projektjéről Kern Andrással, sőt, Szép Eszter felsorolása alapján még szépszámú olyan dologról, amivel ki lehetne tölteni egy újabb beszélgetéssorozatot, ha nem is orrvérzésig, de nagyrészt. Ha így lesz, valószínűleg azoknak is érdemes a Lumen Kávézóba ellátogatnia, akik előtte nem tették meg, de a polcukra nézve megakad a szemük P. Howard nevén.