bezár
 

art&design

2008. 04. 07.
Merre mutat az iránytű?
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Merre mutat az iránytű? Örömmel tölthet el minden művészetkedvelőt, hogy újabb hullámokat vet a GPS - Ismeretlen szcéna egyik bemutatott műve, a Németh Ilona és Németh Szilvia jegyezte Budapest - Public art, ezzel is igazolva sikerességét. Gondolom, mindezzel Mélyi József is egyetért, különben nem ült volna le a számítógépe elé, s nem írta volna meg válaszát (ÉS, 2008/7) nemrég megjelent cikkemre.
GPS az iránytűhöz című írásomban (ÉS, 2008/6) főleg a projektum művészetkritikai fogadtatására összpontosítottam, arra például, hogy a tabusítás eljárásait átvéve ebben a diskurzusban miként nyilvánulnak meg a "tekintélyelvűség mintázatai". Vagyis hogy a Németh művében használt Bogardus-skála jól működik e tekintetben is, s bizonyos bennünk rejlő, nem tudatosított távolságtartásokra is rámutat(hat). Persze, ez a dolognak csupán az egyik oldala, a másik a műnek a szélesebb, társadalmi fogadtatása - bár nem hiszem, hogy ez a kettő szigorúan kettéválasztható lenne.

Örvendetes, hogy Mélyi József elutasítja azon állításomat, miszerint ő ujraalapítaná a centrum-periféria dichotómiáját. Ezt követően pedig leszögezi, hogy a Budapest - Public art kudarcának nincs köze a perifériához és a centrumhoz. Mivel azonban minden műhöz hozzátatozik a fogadtatástörténete is, én mégiscsak játékban tartanám ezt a két fogalmat, annál is inkább, mivel Mélyinek nem sikerült meggyőznie az ellenkezőjéről, főleg, mert kijelentései alátámasztására jószerivel egyetlen érvet sem fogalmazott meg. Bár nincs kétségem afelől, hogy Mélyi a legnagyobb jószándékkal ír, a nyelv mégis megtréfálja, s írásában megint csak a szóban forgó dichotómia felbukkanását fedezhettem fel. "Ha valaki köztéri művet hoz létre, annak el kell érnie a közzel, a nyilvánossággal, a politikusokkal, az illetékesekkel szemben vagy velük karöltve, hogy a mű valóban működni kezdhessen" - olvasható a szövegben. Kifejtés híján csak feltételezésekbe bocsátkozhatom azt illetően, hogy mit is ért valódi működésen. "Fejedelmi gondtalansággal marad adósa annak meghatározásával, hogy mik hát azok a sajátos vonások..." - idézhetném Ignotust. Ebből kifolyólag csupán arra gondolhatok, hogy Mélyi valami olyasmit tud, amit mások nem, s ebből a titoktartó, központivá nyilvánított pozícióból néz szét. Hasonló ez ahhoz, amit a szövegeinknek adott címekben felbukkanó metaforák, az iránytű és a GPS kifejtése megmutat: a GPS egy tágas, különböző pályákkal átszelt, középpont nélküli térben ad felvilágosítást helyzetünkről, míg az iránytű a vizsgálódót középpontba állítva határozza meg a körülötte lévő teret.

Mélyi szövege arról próbálja meggyőzni az olvasóját, hogy a Budapest - Public art, úgy, ahogy van, kudarc. Viszont megint csak nem derül ki pontosan, ezt az állítást milyen érvek támasztják alá. Olvashatunk egyfajta olajozott működésről (a fenti idézet), de tényleg ez jelentené a kudarc elkerülését? A szociológiai problémákat tárgyaló projektek, amilyenek többnyire a public art alkotások, mindig "ismeretlen" területre irányulnak, abban az értelemben, hogy nem lehet előre tudni, milyen reakciókat váltanak majd ki a befogadó közegben. S megítélésem szerint ez teljesen rendben van így. A spontaneitás és a véletlenszerűség szerepe művészeti és művészetelméleti szempontokból pedig szintén fontos.

Egy társadalmi probléma maradéktalan megoldását várni a művészettől - gondolom, ebben egyetért velem tisztelt vitapartnerem is - naivitás. Még az olyan művészeti kezdeményezések sem, melyeknek jelentős szociális aspektusai vannak, nem működnek olyan olajozottan, hogy ilyen eredményre vezessenek. Ellenben az adott problémákat diskurzus tárgyává tehetik. Célnak ez maximálisan megfelel.

Most is csak azt mondhatom, hogy Németh Ilona projektje az általa gerjesztett párbeszéd terjedelmét tekintve sikeresnek mondható. A médiavisszhangban, mely legújabban a New York Timesig terjed, a művészeti problémákon túl (a két alkotót is bevonva) a toleranciáról szintén elég szó esik/esett. Hogy mást ne mondjak, a Times éppen egy roma művészettel foglalkozó írásában elemzi a Budapest - Public artot. De ha az őszi médiaeseményeket nézem: nem sokszor fordul elő, hogy kortárs képzőművészettel és az általa felvetett problémával ilyen intenzíven foglalkozzanak országosan tévében, rádióban, nyomtatott sajtóban és az interneten.

Bár amint korábbi szövegemben utaltam rá, ez csupán a siker egyik aspektusa. Nicolas Bourriaud művészetteoretikus a kortárs művészettel szemben támasztott hármas követelményének: esztétikai, történeti és társadalmi, szintén megfelel Németh Ilona munkája. Az elmondottakon túl például azzal, hogy egy szociológiai kutatás tesztjét innovatív módon ready made-ként használja. Vagy hogy az ily módon működésbe hozott Bogardus-skálát rengeteg dolog mérésére alkalmassá teszi.

Ez a szöveg egy, az Élet és irodalomban Mélyi Józseffel folytatott nyílt levélváltás legutolsó darabja, amit az ÉS nem volt hajlandó közölni.

Kapcsolódó cikkek


nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Beke Zsolt --


További írások a rovatból

art&design

Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk
Interjú Ladik Katalinnal irodalomról, színházról, női jelenlétről, földrajzi és történelmi helyzetekről
art&design

Velünk élő hagyományok Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron
art&design

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről
art&design

Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben
Horváth Gideon – I put my hand into a beehive

Más művészeti ágakról

Hartung Attila: FOMO – Megosztod és uralkodsz
irodalom

Mosoly, sellők és sorok Mosoly, sellők és sorok
Margó 2019 – Umami, Darvasi László, André Aciman
Oliver Scherz: Mentsük meg Matildát! Pozsonyi Pagony, 2019.
Beszámoló a 16. Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés