Így lett a Rossz versek szerteágazóbb, színesebb és kreatívabb alkotás, még több személyes emlékkel, gondolattal, rejtett utalással – különböző idősíkokon és korszakokon átívelve. A filmet íróként és rendezőként jegyző, egyben a főszerepet is játszó Reisszel a sajtóvetítést követően beszélgettünk második játékfilmje izgalmas titkairól.

PRAE.HU: A Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan még rendkívül kevés pénzből készült, a Rossz versek már nagyobb költségvetésű, komolyabb produkció. Meg tudtad őrizni a természetes atmoszférát, vagy inkább nehezítette a dolgod a magas büdzsé?

Reisz Gábor: Minél nagyobb a költségvetés, annál jobban meg kell tervezni a filmet, tehát azt semmiképp nem mondhatom, hogy könnyebb volt. Az atmoszféra, ami a VAN… forgatásakor kialakult, nagyban annak volt köszönhető, hogy az a film kevés pénzből készült, így gyakorlatilag nyomásmentesen, szabadon tudtunk dolgozni. Ezt az atmoszférát gyakran sikerült átmenteni az új forgatási környezetbe is. Persze, azt nem állítom, hogy ez azokra a helyzetekre is igaz, amikor mondjuk nyolcvan statiszta és egy hatalmas stáb volt jelen, de ezúttal is akadtak olyan bensőséges forgatási napok, mint a VAN… esetében. Tehát a Rossz versek összességében a keveréke volt a kétfajta forgatási stílusnak.

PRAE.HU: Ezek szerint meg tudott maradni az örömfilmezés?

Meg tudott maradni, persze. De igazából ezt a filmet elkészíteni nem volt mindig az a fajta öröm, hogy az ember tartja a kamerát, instruál vagy a kamera előtt színészkedik – és ezek közben még nagyon élvezi is a helyzetet. Nem, ez a munka azért ennél sokkal keményebb volt. Mint ahogy például abban sem vagyok biztos, hogy egy sportoló – aki nagyon szeret úszni, és alapvetően örömből csinálja, amit csinál – a verseny minden pillanatában feltétlenül boldog lenne. Ez a film is körülbelül így készült, küzdelmesen, mégis felfoghatatlanul sok olyan pillanat adódott – nem is tudnám mindet felsorolni –, amikor mégis abszolút az az érzés érvényesült, hogy boldogság van.

PRAE.HU: A filmben azért is érezhető egyfajta őszinte örömteliség, mert annyi váratlan formabontó, játékos ötlet és rejtett utalás bukkan fel mindenütt. Szerinted mennyire tenne jót a kortárs filmnek ez a felszabadult, szeretetteli filmezés, amit te képviselsz?

A film készítése során egyetlen dolog volt egészen tudatos bennünk: hogy arra a bizonyos szabadságérzetre, amit a néző majd remélhetőleg érez, valahogyan hangsúlyt fektessünk. Én akkor szeretek nagyon egy filmet, ha bármi megtörténhet benne váratlanul, mert olyankor valami furcsa, felszabadult szabadságérzetet élek át – amit hívhatunk boldogságnak vagy örömnek. Ugyanakkor sok olyan film van, aminek ez szerintem nem állna feltétlenül jól. Itt olyan merev szabályú alkotásokra gondolok, amikhez a kötöttebb forma illik jobban. De ha mondjuk példának vesszük Michael Hanekét, akinek van egy nagyon kötött stílusa – én nála pont azt bírom, hogy a filmjeiben váratlanul a legmeglepőbb dolgok jönnek be a semmiből. Ilyenkor azt érzem, pukk, egyszer csak kitágul az univerzum, amiben addig voltam. Ezt szeretem.

PRAE.HU: Egy ennyire szövevényes, szerteágazó struktúrájú filmnek, mint a Rossz versek, egyáltalán hogyan kell a forgatókönyvét elképzelni?

Nagyon sok lépcsős volt a forgatókönyv elkészültének folyamata. Először egy másik filmet kezdtem el írni, amit aztán szinte teljesen a fiókba tettem. (A film noir ötlete, amely egy rövid részben mégis felbukkan a Rossz versekben is – HP.) Az eredeti filmtervnek az elhagyása nem egyik pillanatról a másikra történt, fokozatosan jöttem rá, hogy kezdenek eluralkodni a személyes emlékeim abban, amit írok. Ezért újrakezdtem az egész munkát, és már csak az emlékeimről, élményeimről, kudarcaimról és mindenféle felbukkanó dolgokról kezdtem írogatni. Irtózatosan élveztem, ahogy ezek az emlékek egymással összekapcsolódva elkezdtek egy folyamatos gondolatmenetté fejlődni. A forgatókönyv első verziója nagyon hamar megszületett, gyakorlatilag ebben a folyamatos „flow-élményben”, de utána még egy évig fejlesztettük. Persze, a kész forgatókönyvhöz képest is sokat változott a film végső formája, sok megoldásról azt hihetik a nézők, hogy már a forgatókönyvben is így szerepelt, pedig csak később került elő. A forgatáson is történtek változtatások, hol kényszerű kompromisszumok, hol a körülmények, hol új ötletek miatt – az új ötletek pedig a forgatás előtt két nappal vagy hirtelen, ott a helyszínen születtek. Ilyenkor a szegény gyártási részleg kitépte az összes szál haját, hogy miképpen fogjuk majd megoldani. De közben Berkes Juli (Berkes Júlia producer, a Proton Cinema csapatának tagja – HP.) és a többiek bele tudtak szeretni ezekbe az ötletekbe, és a legtöbbet sikerült is megvalósítanunk. Végül pedig, még a vágóasztalon is nagyon sokat változott a film. Nem tudnám százalékban megmondani a különbséget. Aki elolvassa a forgatókönyvet, az szerintem felismeri benne ezt a filmet, tehát nem arról van szó, hogy teljesen mást raktunk volna össze, mint amit eredetileg terveztünk. De sok minden változott.

PRAE.HU: Ha a Rossz versek történetmesélése ennyire szerteágazó, és maga a sztori is változatos emlékekből, ötletekből állt össze, hogyan szabtad meg, mégis mi legyen a narratíva fő irányvonala?

A történet íve előre megvolt, de nem volt megszerkesztve a téma, csak tudtam, hogy nagyjából hova akarok eljutni a végére. Talán nem ez a legideálisabb módja a munkának – de tekintve, hogy nagyon hamar elkészült az első változata a forgatókönyvnek, nem akartunk visszalépni abba a fázisba, amit treatmentnek neveznek. Általában először készül el a filmről a szinopszis, aztán a treatment, majd azután a forgatókönyv. A treatmentnél zajlik az a pakolgató és szerkesztgető munka, amikor a különböző ötleteket megtalálják a helyüket egy szerkezetben. Mi viszont a forgatókönyv első verziója alapján raktuk ki egy hatalmas hungarocellfalra az összes jelenetet, majd elkezdtük őket mindenfelé áthelyezni. Ezzel párhuzamosan már az egyik jelentből a másikba átvezető finom átmenetekre is megvoltak az ötleteink – amikbe nagyon beleszerettünk. Ez összességében mégis megkötötte, hogy mennyire lehet a jelenetpakolgatással játszani.

PRAE.HU: A Torinói Filmfesztiválon három díjat is nyert a Rossz versek. A film témája a szerelem, ami persze univerzális, de mégis ott rejlik az egészben – VAN…-hoz hasonlóan – egy utánozhatatlanul „magyarországi” létállapot. Hogyan fogadta az olasz közönség a számukra idegen utalásokat?

Irtózatosan meglepődtem azon, hogy egy csomó mindent értenek! Egyrészről tudták, hogy ebben az országban volt egy rendszerváltás, értették azt is, hogy a rendszerváltás után egy, a globalizációval addig nem találkozó országban körülbelül mit jelent a különböző globalizációs termékek bejövetele – ennek motívumai megjelennek a filmben. Másrészről pedig kifejezetten kíváncsiak voltak a számukra idegen aspektusokra. Azt éreztem, hogy kevés magyar filmet láttak, amely arról az időszakról szól, amelyben a Rossz versek leginkább játszódik, és nagyon érdekelte őket, hogy milyen volt itt az élet akkor. Sőt, olyannyira kíváncsiak voltak, hogy még azokat a dolgokat is hihetetlen figyelemmel nézték, amikről biztos vagyok, hogy amúgy semmit nem tudnak róla – például a Szomszédok-montázst –, aztán nevettek a végén. Tehát fantasztikusan nyitottak voltak, egyáltalán nem idegenítette el őket ez a formajáték.

PRAE.HU: Én is speciel sokszor vigyorogtam a film alatt. Annyi jópofa utalást rejt, első nézésre talán nem is tűnt fel mindegyik.

Köszönöm szépen! Berkes Juli mondta, hogy akárhányszor megnézi a filmet, mindig lát benne valami új dolgot, amit korábban nem vett észre – a díszletben vagy bármi másban. Nagyon örülök, ha te is így érezted, mert ez volt a célunk ezzel a filmmel.

Kritikánk a filmről itt olvasható: Mind írtunk rossz verseket – Dombai Dóra írása

A Rossz versek a Cirko Film forgalmazásában kerül a magyar mozikba. Bemutató: 2018. december 27. Korhatár: 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott.

Fotók: Bach Máté

Borítókép: Szemerey Bence, forrás: Rossz versek produkció