bezár
 

art&design

2019. 01. 06.
A „klasszikus” kávéspohár kritikája
Zeke Gyulának
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
A szóban forgó pohár körülbelül annyira klasszikus, mint amennyivel mára a marketing kiterjesztette és kiüresítette a jelző jelentését; értve alatta a tegnap vagy tegnapelőtt tartósan forgalomban lévőt, a megszokottat, a bevettet.

A klasszikusnak ez a közkeletű használata körülbelül olyan kapcsolatban áll klasszikus értelmével, mint más ún. termékek – a „klasszikus” Balaton szelet vagy „klasszikus” Omnia – a Parthenon klasszicitásával. Aminek persze köze sincs a klasszikus klasszikus értelméhez: a megformált funkciókban megjelenő arányok és mértékek, az eltérések és azonosságok kiegyensúlyozottságához; kortalan kvalitásához.

A klasszikus időtlenségéhez a „klasszikus” tartamának viszonylagos tartóssága ugyan valamelyest hasonlít, kivált, ha későbbi, a folyamatok gyorsulása folytán avulékonyabbá vált produktumokkal vetjük össze. Ám ez a tartósság fölöttébb esetleges, mi több: az ínségességből eredő „időtlenség” – ugyanis egy időben nem volt más (a piacon, a boltokban, a presszókban...).

Formáját tekintve ez a kávéspohár a legkevésbé sem klasszikus. Felső karimájának átmérője közel kétszerese talpa kiterjedésének, ami sem a forma, sem a funkció felől nem kifejezetten indokolt. Ellenkezőleg: eleve ellentmond a stabilitás igényének. Fel sem merülhet, hogy a form follows function szem előtt tartásával készült volna – ez esetben ugyanis elsősorban a pohár állóképességére kellett volna tekintettel lenni. Az ilyen pohár eléggé borulékony, bár kiürítése kétségkívül könnyebb.

A pohár megformálása felől, a rendeltetés szempontjából még fölmerül annak foghatósága. A lefelé behajló oldalfalak nem teszik könnyen kezelhetővé, nem lehet jól megfogni. Ehhez a hajlatnak kifelé forduló ellenpontozására lett volna szükség – amit más ívképzéssel vagy talapzattal lehetett volna kialakítani. A tisztíthatóságát is elősegíthette volna a jobb, belül íveltebb megformálás. Ám vélhetően más lebegett a tervezői szemek előtt, amivel kapcsolatban csak feltevésekbe bocsátkozhatnánk.

Nem kevésbé talányos továbbá, mi késztette tervezőjét arra, hogy üvegből akarja készíteni. A fekete leves esetében a szín nem kifejezetten bír jelentőséggel – ellentétben más italok, kivált a borok vagy sörök ezer árnyalatával. A kávé feketesége vagy – tejjel kevert különféle variánsai esetében – barnasága fölött nincs miért merengeni, látványa nem késztet a létezés számtalan színárnyalata fölötti szemlélődésre.

Afelől nem lehet kétségünk, hogy az üveg használata valamiféle vélt modernitással függ össze, hiszen a 20. századi újítás hullámaiban, élén a klasszikus modernnel, az üveg mindig főszerepet játszott. Ami azonban az építészetben érthető, hiszen a fény, a természetes megvilágítás növekményével jár, és transzparensebbé tudja tenni az épített tereket, az kávéscsészékre nézve korántsem következik, sőt. 

A magyarázat alighanem keletkezési körülményeiben keresendő: a „klasszikus” durit pohárról az első fennmaradt fotó 1947-ben készült, míg a háború előtti felvételek porcelán kávéscsészék használatát mutatják.[1] Ezért nem alaptalan arra következtetni, hogy akkortájt a modern anyaghasználat trendjének követéséhez a (porcelán) múltat végképp eltörölni igyekezete társult. Amiben Kelet-Európa annak idején – üdvözítő ideológiájának és hatékony intézményeinek köszönhetően – az élen járt. Az 1950-es években Csehszlovákiában gyártják, és a magyar kávéspohár-modernizmust is onnan látják el. A haladó ká-európai hagyományok máig tartó hatását retro-reneszánsza mutatja. A néplélek mélyébe vésődött formakincs iránt létező keresletet az egykori Csehszlovákia utódállamainak gyártói elégítik ki. Az utángyártott undokságok között már élénk színűek, sőt barokk (sic!) verziók is sziporkáznak.

A haladás hátrafelé olykor feltartóztathatatlan.

 

[1] Zeke Gyula: Volt egy feketém. A budapesti eszpresszók története, Balassi, 2014. 157. o.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Tillmann, J. A. --

Tillmann J. A. filozófus, esszéista, egyetemi tanár. 2000 óta a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára.


További írások a rovatból

art&design

A sárga csend kísértete A sárga csend kísértete
A sárga csendről kiállítás: Schein Gábor megnyitó beszéde
art&design

Üzenetek a poszt-tisztaság korából Üzenetek a poszt-tisztaság korából
Avagy szeméthalmaz a galériában: Szabó Kristóf „ERROR” című kiállítása
art&design

Geometrizált humanizmus Geometrizált humanizmus
Interjú Ábel Tamás üvegművésszel sikerről, külföldi kapcsolatépítésről, magyarországi megélhetésről, valamint művészeti ága helyzetéről

Más művészeti ágakról

irodalom

Értékelés, felolvasás, lazulás Értékelés, felolvasás, lazulás
SZÍN Szépírónők Évadzáró Buli
irodalom

Jól rontani Jól rontani
Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 2. nap
színház

Hamlet, Titus és Célkereszt: mai fiatalok Shakespeare-ütközésekben Hamlet, Titus és Célkereszt: mai fiatalok Shakespeare-ütközésekben
A Webszínház Shakespeare/37 sorozata folytatódik
színház

Mi lesz a bádognyulakkal? Mi lesz a bádognyulakkal?
Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém a B32-ben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés