bezár
 

irodalom

2019. 02. 17.
Az Iskola a határon 60 éve
Fűzfa Balázs válaszol
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az Iskola a határon, Ottlik Géza vitathatatlanul legjelentősebb műve 1959-ben jelent meg. 60 éve olvassuk, éljük át Bébével, Medvével és Szeredyvel a forró kakaó hiányát a gyomorban, a kitermelődött tejsav és gyanta összetartó erejét és a művészet jelentőségét. A regényt, elsősorban Esterházy nyomán, a posztmodern magyar próza kezdőpontjaként tartjuk számon, több szépírónk pályájának alapszövege, viszonyulási pontja. Ugyanígy recepciótörténetében és kanonizáltságában is óriási hatású mű, a 2009-es Iskola 50-rendezvényeket a 2012-es Ottlik 100 (születésének centenáriuma) követte, ahol az életmű, különösen az Iskola élőbbé és jelenvalóbbá lett a magyar olvasóközönségnek, mint valaha. Ottlik érettségi tétel, Ottlik táptalaj, menedék és haza. Az Iskola a határon megjelenésének 60. évfordulóján indított körkérdésben Ottlik-közeli embereket szólaltatunk meg. Első válaszolónk Fűzfa Balázs, egyetemi oktató, az irodalmi élménypedagógia jeles képviselője, Ottlik-monográfus, konferenciák és felolvasások szervezője, nélküle más lenne a mai Ottlik-képünk. 

PRAE.HU: Mit jelent Önnek az Iskola a határon? Hogyan ismerkedett meg a regénnyel?

Már nem is emlékszem pontosan az első lépésekre, de valószínűleg az előfelvételis katonaság – a leendő egyetemistákat az első szemeszter előtt behívták 11 hónapra katonának – idején olvastam először a regényt, ahogy nagyon sokan mások. Bár az is lehet, hogy valamivel később, csak a nagyon hasonló élményanyag miatt óhatatlanul úgy érzem, ekkor olvastam először: téli vasárnapokon, vaságyon fekve egy laktanyában, ahol robbanásig izzítottuk a vaskályhát, miközben kint esett a hó… De mivel már középiskolában is kollégista voltam, sok akkori élmény felidézésekor ugyanúgy az Iskolára ismerek – és viszont: ha az Iskolát olvasom, mindig a Káptalandombi Fiúdiákotthonra és a hódmezővásárhelyi laktanyára gondolok.

PRAE.HU: Mit tanult Ottliktól?

Azt, hogy soha nem szabad elkeseredni, mert bármi is történjék velünk, „mégis minden csodálatosan jól van, ahogy van”. Meg azt a törekvést, hogy a létezés eleganciáját kell valahogy meglelnie, megteremtenie az embernek. Hogy nem szabad görcsösen keresni semmit, nem szabad arra vágyni, hogy „nagy ember” legyen belőlünk, hogy megváltsuk a világot. Sorsunk – szerintem – nincs megírva előre, hanem millió véletlen rakódik egymásra, míg abból valóságos, értelmes élet lesz. Az ottliki próza ezt tudja érzékeltetni hihetetlen eleganciával: hogy valami éppen akkor és éppen ott, éppen így történt, de történhetett volna másképpen is, viszont ha másképpen történt volna, akkor lehet, hogy mi, a szemlélők most nem itt és nem így gondolkodnánk ugyanazokról a dolgokról. Ottlik a sors hajszálgyökereit is észreveszi, és képes a magyar nyelv segítségével érzékeltetni velünk a létezésüket. Ahogy József Attila mondja az Eszméletben: „csilló véletlen szálaiból / törvényt szőtt a mult szövőszéke”. Vagy amiképpen a minap kedves kollégám és mesterem, Láng Gusztáv tanár úr megfogalmazta: „A sors néha véletlennek álcázza magát.”

Fűzfa Balázs a kőszegi alreál előtt0

PRAE.HU: Melyik idézet jut legtöbbször eszébe?

A „tejsav és a gyanta”, a „nagyobbik részünkkel vagyunk összekötözve”, a „minden csodálatosan jól van, ahogy van”, ahogy fönt idéztem, „a három év például nem telt el, hanem van”, és persze „a szabadság enyhe mámora”, és még sok más, „a kenyeret mindig nagyon szerette”, a „nekem tízezer lelkem van”, meg az, hogy „majd kihalásznak valahogy Medvével”… – és persze mindig és mindenütt „a Trieszti-öböl”… „Csak az a lovas! Az a Trieszt felé ügető lovas. Utolérte őt a hágón, és nehéz parancsot hozott. Egyetlen szóból állt: Élj!” Nem hiszem, hogy lehet ennél többet és tömörebbet mondani a létezés kegyelméről és méltóságáról.

PRAE.HU: Melyik a kedvenc Iskola-kiadása?

Hát persze, hogy az első, mióta meg tudtam venni pár éve. De nagyon szeretem a többit is. Elhatároztam, hogy mindet összegyűjtöm, van is jó néhány, de még nem teljes a gyűjteményem. Legújabban egyébként a Kulka János felolvasta hangoskönyv a kedvencem. Nemrég hallgattam meg egy hosszú autóúton, s katartikus élmény volt. Most jöttem rá, most értettem csak meg, pedig évtizedek óta foglalkozom ezzel a regénnyel, hogy mennyire más akusztikusan befogadni egy könyvet. Olyan rétegek nyíltak meg előttem, amelyekről sejtelmem sem volt, pedig nem kevésszer olvastam már a szöveget aprólékosan is. Ráadásul éppen az én egyik témámhoz – a szubtextusok, hipertextek szerepe a regényben – kaptam rengeteg új adalékot. Meglepődve tapasztaltam azt is, hogy a szövegbeli ismétlődések sokkal jobban érzékelhetők – legalábbis számomra – az elhangzó változatban, mint a nyomtatottban.

PRAE.HU: Melyik a másik legkedvesebb olvasmánya az Ottlik-életműből?

A Próza-kötet. A Fejér Lipótról szóló halhatatlan bekezdések. A Nyugatot megelevenítő szövegek. A Kosztolányi, s Körkérdés Jézusról, a Hosszú beszélgetés Hornyik Miklóssal… A Budát pedig „tartalékolom”. Ez azt jelenti, hogy úgy érzem, a vége felé az lesz a kedvencem – mint ahogyan Ottlik is az élete végén írta le a legmegrendítőbb mondatokat, éppen ebben a regényben – amely talán nem is regény, hanem valami egészen más, csak még nem értjük pontosan, ahogyan az Iskolát sem értettük évtizedekig. A Buda tulajdonképpen a saját halál megírásának grandiózus kísérlete. A vászonra dobott nagy ecsetvonások és kis vázlattöredékek már nem törekszenek racionalitásra, valóságábrázolásra, semmiféle itteni ármány megragadására, csak érzések közvetítésére. Az elmúlás és a boldogság eredendően emberi kettősségének érzékeltetésére. Mint Monet félvakon festett utolsó festményei, Vörösmarty, Arany, Ady, József Attila utolsó versei, Bartók utolsó hangfoszlányai. Mert hogyan is lehetne megindultság nélkül olvasni ezeket a sorokat:

 

Ki hinné, hogy a kis hajnali járkálástól micsoda öröm fogott el?

Végigmentem a Fehérvári út páratlan oldalán: a boltok még csukva voltak, sok kirakat leredőnyözve: de ettől még inkább ugyanazok voltak: láttam őket, ahogy már ezerszer: a mi kis fűszeresünket a 15/a-ban, a könyv-, zenemű- és papírkereskedésünket, a 11–13 udvarán a magánelemit, ahová jártam, az Orlay utca sarkán a nagy fűszeres-boltot, vele szemben a cukrászda is aludt még, de a pék már biztosan süt, Zimka Rafael ébren lesz, és a Gebauer kávéház szintén: gondoltam és mentem tovább boldog megnyugvással.

A pék persze hogy sütött, a kávéházat takarították, szemközt innét látható volt egyrészt a páros oldalon a tejcsarnok, másrészt a keleti ég alján a pirkadat.

Kelt fel a nap. Ezt még megvártam, de hogy végül is miért éreztem boldogságot: emiatt másnap éjjel felébresztettem a szomszéd szobában alvó Belloni barátomat: »Gyere, lemegyünk, Gyula! Megnézzük, hogy hasad a hajnal.«[1] 

 

 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Mosza Diána --

Az ELTE magyar-francia- művészettörténet szakos hallgatója. Kiemelt kutatási területe a vizuális narráció, korábban Ottlik Géza Iskola a határonjával foglalkozott. Jelenleg a narratológia és a test összefüggései állnak érdeklődése homlokterében, mellette pedig igyekszik képben lenni a kortárs magyar lírában és prózában. 


További írások a rovatból

irodalom

A kreativitás lehetőségei biosz és zoé között A kreativitás lehetőségei biosz és zoé között
Hajas Tibor korszerűtlen korszerűsége
A Papír Brigád Vilnában
irodalom

A séf ajánlata: délvidéki románc A séf ajánlata: délvidéki románc
P. Horváth Tamás A Zsolnay című regényének pécsi bemutatója

Más művészeti ágakról

Interjú Zalka Csenge Virág mesemondóval
színház

A hetedik te magad légy A hetedik te magad légy
Mérlegen a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó
Danny Boyle: Yesterday
zene

A zenész és barátai A zenész és barátai
Aradi Zsolt: Gasner János* emlékére


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés