A tárlaton sok olyan épület fotói, makettjei tekinthetőek meg, melyeket az évek során már lebontottak, illetve átépítés alatt állnak. Hartmann Gergely a kiállítás kurátora elmondta, a bemutatott épületek egy része most érte el azt az életkort, amikor alapos átgondolásra és felújításra szorulnak, ezért is fontos az épületek értékeinek felismerése. A tárlaton szereplő épületek egymásmellé állításával új összefüggések, szempontok rajzolódhatnak ki, sőt az érdeklődők akár új építészeti jelentőségű értékekre is felfigyelhetnek. A tárlat a kérdéssé formált cím közös megválaszolására is hív: mennyiben váltak ezek a középületek maradandó, közös építészeti értékeinkké? Mennyire állták ki az idő próbáját, mennyire ismerjük fel ma az értékeiket? Törekszünk-e megőrzésükre, vagy inkább átlépünk rajtuk, és újakat építünk? Közvetett módon az építészeti kifejezés és az alaprajzi szervezés alapján azt is vizsgálhatjuk, mennyire és mikor szolgál egy-egy épület(típus) egyfajta ideológiát, vagy mennyiben általános érvényű a formálása.

 A kiállítás megnyitóján résztvevők meghallgathatták Dávid Gyula 1960-ban komponált Szinfoniattájának III. Allegro tételét, ezután pedig Mészáros Ábel kiállítás megnyitó beszédét.

Mészáros Ábel elmondta Dávid Gyula(1913-77) zeneszerző pályája sok szempontból analóg a kiállításon bemutatott építészekével, mivel alkotott az ötvenes években elvárt szocialista realizmus historizáló eszközrendszerével, hogy aztán a hatvanas évektől fokozatosan visszatérhessen a két világháború közt Kodály Zoltán tanítványaként elsajátított, a magyar népzene alapjain álló modern formanyelvhez. Emellett megemlítette, hogy Dávid Gyula az ifjabb Dávid Károly, a Ferihegyi repülőtér és a Népstadion építészének fivére volt. Mészáros Ábel csakugyan hasonlónak ítélte a háború utáni évtizedek magyar zeneszerző kismestereit, és a korszak építészeit. Manapság egyre több zenész és építészettörténész foglalkozik a korszak feltárásával, értékeinek felkutatásával, és annak megismertetésével. Ellentétben a 90-es években tapasztalható mélyponttal, amikor alig néhány Nagy Öreg próbálta a felszínen tartani az építésztársadalom figyelmét: Preisich Gábor bácsi a Pasaréti Építésztalálkozókon adta át tapasztalatait a fiataloknak. Borvendég Béla, Pásztor Erika és Vargha Mihály Építészfórumával szövetkezve hozta létre a hiánypótló internetes adatbázist, a napjainkban épp végleg veszendőbe menő Architeca Hungaricát.

Ismerve a hazai építészet hagyományos főváros-központúságát, nem meglepő, hogyha felcsapjuk bármelyik, a korban született szakfolyóiratot, építészeti albumot vagy monográfiát : a neves, budapesti tervezővállalatok sztárolt építészeinek munkái mellett csak elvétve találunk bennük a megyei tanácsi tervezővállalatoknál született házakat.  A publikációk hangsúlyai, az ezek nyomán kialakuló szakmai ismertség és elismertség, valamint az építészeti díjak -elsősorban az Ybl Miklós-díj - mintázata szépen kirajzolja, hogy Magyarországon annak volt valódi esélye bekerülni az építészetielitbe, aki a fővárosi tervező intézetek valamelyikében, azok Mesteriskolában oktató vezető építészei mellett szívhatták fel a tudást. Emiatt egy vidéki tervezővállalatnak rendkívül nehéz küzdelmet kellett folytatnia a minőségi szellemi munkaerő megszerzéséért. Így, bár lassan és nehézkesen, de mégis olyan szellemi műhelyeket sikerült létrehozni a megyei tervezővállalatok egy részében, köztük Győrben is, amelyek jelentős épületekkel, településrészekkel gazdagították kezdetben szűkebb pátriájukat, később, megerősödve és gyakran specializálódva akár az egész országot, ne adj’ Isten exportmunkák keretében a harmadik világ fejlődő országait is. Mindezt a szakmai elit figyelmének perifériáján, mégis elkötelezetten és magas színvonalon.

Ez a munka példaértékű, mert rávilágít arra, hogy Budapest határain kívül is volt, van és lesz releváns építészet. Talán, ahogy a vidéki építészképző intézmények, köztük a győri, egyre jelentősebb szakmai műhellyé válnak, úgy fognak a saját gyökereiket is jelentő helyi építészet kutatása, dokumentálása és értékelése felé fordulni mind jelentősebb szellemi erőforrások bevetésével.

„A Közös Modern? című kiállítás által prezentált győri kutatás az egyike az első jelentős vidéki kutatómunkáknak, de őszintén remélem, hogy még számos másik fogja követni, feltérképezve a CSOMITERV, a KELETTERV, a PÉCSITERV és társaik hatalmas hagyatékát"- mondta Mészáros Ábel a kiállításmegnyitón.