bezár
 

irodalom

2019. 08. 01.
Szokolya-Királyrét, aranysakál-lilás ég
FISZ-tábor, 2019
Tartalom értékelése (2 vélemény alapján):
Nem sajnálom, hogy a jegyzetfüzetemmel készenlétben járkáltam az idei FISZ-táborban, hiszen hiába egy viszonylag zárt, kis területen játszódó eseményről van szó, utólag mégis úgy tűnt, mintha ismét fesztiválra mentem volna, ahol a programok egymásra pakoltságából adódóan az embernek muszáj elengednie a görcsöt, hogy mindenen ott legyen, amin szeretne, mert a helyváltoztatás egyszerűen nem lehetséges annyi idő alatt. 

Nem a távolság vagy a programok tobzódása volt a probléma, hanem az, hogy maguk a táborlakók tömörültek spontán módon úgy, hogy egy-egy társaság okot adjon a náluk időzésre, mondjuk a balladaköltészet kortárs művelése, egymásra kontrázó kötetcímötletek vagy simán csak a műhelyeken történtek átbeszélése kapcsán. Persze valahol ezek a találkozások képzik a lényeget, hiszen mikor máskor lehet egy mezei fiatal írónak kiábrándulni abból, hogy majd a múzsa fogja homlokon csókolni, és szembesülni a valósággal, valójában milyen keményen is kell dolgozni, és egyébként eléggé felszabadulni attól, hogy nem vagy tehetségtelen, íróvá nem feltétlenül csak úgy válnak az emberek, hanem vért izzadnak disztichonnal, párbeszéddinamikával, és néha az asztalra csapnak, hogy márpedig ez a vers lefordíthatatlan.

A kisvasút adja a hét keretét: Soltész Béla Kismaroson mindenkit egy KAF-, és egy Térey-printtel tesz gazdagabbá, ide lehet beszúrni azt az elmélyülést és megérkezést, amit a két szöveg élvezete azoknak nyújthatott, akik, miután fölszenvedték a cuccaikat egy szerelvényre, el is fértek annyira, hogy olvasni tudjanak. A megérkezéskor Tóth-Czifra Julcsi ellát bennünket néhány logisztikai információval és a táborszervezőket is bemutatja, akiknek a táborba való energiabefektetése, bevallom, akkor tűnt fel igazán, amikor a büféstand körül ólálkodó róka (aranysakál?) gyorsan csenő mancsai ellen két este is élet-halál harcot vívtak. Végül róka:FISZ – 1:0, egy csomag szeletelt kenyér bánta.

A medence-parti batyus ebéd után kezdődött meg az első műhely, amin az instrukciók szerint bemutatkozni kellett. Arról tudok beszámolni, hogy ez Lövétei Lázár László líraműhelyén gazdagon meg is történt, de hallottam, hogy a többi műhelyen már egy-egy szöveg szétcincálása is megkezdődött azzal a lendülettel. Még ebéd előtt élénken meséljük egymásnak az első élményeket a műhelyről. Nádasdy Ádám, Károlyi Csaba és Schein Gábor sem először vezetik ki a fiatalokat a múzsacsókok illúziójából, és talán nem csodák csodájára, de azért a trendtől eltérően több prózaműhely van, mint líra: két másikat vezet még Selyem Zsuzsa és Szilasi László. Horváth Viktor a műfordítókat terelgeti a királyréti horgásztó partján, mint kiderül, olyan hatékonysággal, hogy egy trágár Catullus-fordítást a hét végén, az utolsó tíz percben „dobnak össze”. Selyem Zsuzsa prózaműhelyének hatékonyságáról az utolsó este szövegpokla tesz tanúbizonyságot, ugyanis mindenki nagy örömére a műhelyezők hosszas oldalak felolvasása helyett öt-öt mondatot írtak ugyanazon témára. A Nádasdy-féle munkamorált mindenki irigyli, kivéve persze az e heti tanítványait, akik a tábor alatt arról ismerszenek meg, hogy a táborhely különböző pontjain hagyják el félresikerült jambikus lejtésű fecnijeiket, aztán az este során morognak egy kicsit a másnapi házi feladat miatt, de ahogy előrehaladunk a táborral, egyre többük vonul el egy kis időre a nap során jambusokkal pepecselni.

Schein Gáborral

Az első délutáni beszélgetést Balla Zsófiával az idei FISZ-kötetesek bemutatkozása követte, mindegyiküket egy idősebb pályatárs, a szövegvilágukhoz valamiért kapcsolódó szerző méltatott. Közülük eddig még csak Seres Lili Hanna kötete került a kezembe, de abból ítélve, mennyire megragadta a figyelmem Fodor Balázs egy-egy verse, és mennyit nevettünk Vass Norbert novelláin, az idei line-up is elég erős. Később a FISZ és a Kalligram Horizontok világirodalmi sorozatának friss kötetei vannak porondon, amelyek engem egyébként minden évben meglepnek, egyrészt a hiánypótló voltukkal, másrészt azzal, hogy mennyiféle különböző irodalmi hang és tendencia fut ma a világban, nem egy olyan, amelyet mi mondjuk teljesen másképp élünk meg a magyar irodalomban, vagy csak egyszerűen másnak tűnik a beszédmód. Ezévben Xaver Bayer, Ricardo Piglia, Rafael Pinedo és Ivan Wernisch köteteiről van szó.

Az estékről általában mindig pár jellegzetes dolgot jegyzek fel, az elsőről: beszélgetés a kanapékon, Pa Dö Dö, kevés tánc.

Másnap, miután eloszlik a fake news, miszerint nincs kávé a büfében, mi, lövéteisek is megkezdjük egymás verseinek cincálását. Megnyugtat, hogy elég könnyen szót értünk egymással, a parázs viták szerencsére nem egymás mellett elbeszélések sorozatából állnak, miután egy-egy vers végére érünk, le is tisztázzuk a frissen szerkesztett eredményt, és azt is kifejtjük, mi közölnénk-e az adott szöveget egy folyóiratban. Még ha közülünk nem is volt mindenki a reggeli Bevezetés a szépirodalomba proszemináriumon, azt hiszem, a műhelymunka ezen része sokat segít abban, hogy felismerjük, milyen is az a vers, amely már közlésre érdemes.

Délután olvasok a fűben fekve, Hajós Eszter hosszú ideig győzköd, hogy tollasozzak vele, végül Tinkó Mátét sikerül elcsábítania, de a játékkal egyébként hagyományt teremt, a tábor legváratlanabb pillanataiban kerül elő ezután a tollasütő, nem kevésszer hajnalban. A másik hagyomány, amelyet az első naptól kezdve beiktatunk, egy-egy sör megbontása a délutáni műhely kezdetén, a műhelyvezetőnkét egyik nap majdnem le is dönti az asztalról Csányi Vilmos kutyája, Janka. Míg Csányi egyébként forradalmi etológus munkásságáról elég keveset tudok – annál nagyobb örömmel hallgatom, milyen hihetetlenül más nézőpontból beszél ember-állat kapcsolatáról, mint az szokásos –, az első nap Bereményi Gézával együtt mondom néhány dalszövegét, sokan dedikáltatnak is vele, majd este az Eldorádót nézzük közösen. A film alatt a Bozo zenekar hangol, a koncert közben Vas Mátéval nevetünk, hogy hol a tinikori punk-rock hangulat, hol a metálkorszak kap el bennünket a dalok hallatán.

A harmadik nap reggeli proszeminárium Bevezetés a programszervezésbe néven fut, ki más is tarthatná, mint Horváth Verocs, aki egyébként a tábor terelőhangja is idén a bömbi (ahonnan én jövök, ordibátornak hívjuk) segítségével. A műhelyen haladunk tovább a szövegek átbeszélésével, és kitűzzük, hogy a hét elején kapott házit megbeszéljük másnap az utolsó alkalmon. Ebéd után dohánybeszerzési misszió Kismarosra, amely során kiderül, hogy Eszenyi Fanni azért nem mer vezetni, mert fél, hogy a járókelők nem futnak el előle elég gyorsan az úton. A délutáni műhelyen előbújik a csoportunk egyetlen tagja, aki slamet hozott szétcincálásra, érdekes megfigyelni, mennyivel inkább a szöveg dinamikáját, semmint nyelvi megformáltságát illetően szólunk hozzá, a szövegpoklon konstatáljuk is, melyik változtatás mennyire működik Járai Ricsi előadásmódjában. Este Szécsi Noémi Kommunista Monte Cristója kerül elő az 1919-ről szóló kerekasztalbeszélgetésen, szó esik emlékezetpolitikáról, hogy az mennyire önkényes is valójában, ugyanakkor az emlékezet úgy működik, hogy nem töröl mindent, maradt ránk például néhány utcanév a Tanácsköztársaságból. A beszélgetés végére elkészül a méltán híres Péterfy-Novák lecsó, ekkor találkozunk első este a rókával, éjfél után pedig Vajna Ádám szülinapját ünnepeljük, természetesen az Alma együttes ikonikus dalával, Górász Péter rezidens DJ-nek köszönhetően.

Nádasdy Ádámmal

Utolsó reggel szenvedek egy picit a korán keléssel, még pont befértem Nádasdy tanár úrhoz egy reggeli időpontra, aki kétségtelenül meg sem áll a tábor során, fogadó órákat tart azoknak, akik szeretnék, hogy tüzetesebben foglalkozzon a verseikkel. A délelőtti műhely során végigjutunk mindenki szövegén, így délutánra tényleg nem marad más, minthogy a házit „mondjuk föl”, Tolnai Ottó, Szálinger Balázs, Király Zoltán és Kemény István versein nézzük meg, hogy mi is működik bennük. A sztársáv utolsó vendége Háy János, aki egyébként érthetően magyaráz olyan dolgokról, amelyekről szerzői közhelyek néven beszélgetni szoktunk, így hiteles megszólalásról, egy mű sikeréről és arról, miért is határoz meg minket az olvasás. Ezután mindenki élénken készülődik a már többször is említésre került szövegpokolra, ami idén szerintem különösen is hasznosnak bizonyul a kötelező berzenkedésen túl, hogy jaj, három órányi tömény szöveg következik, mert lassan akkorára duzzad a műhelyek résztvevőinek száma, hogy van, akit ezen az utolsó estén ismerek meg a felolvasásának köszönhetően. Meg persze nem is lesz olyan tömény az egész, a tábor másik keretét a kisvasúton túl Korpa Tamás emlékezetpolitikája nyújtja számomra: míg a megnyitót KAF 60. szülinapját nem feledve tartjuk, a záróesten előkerül Horváth Benji laudációja Szokolya-Királyréthez. Végül az istenért nem bírja megjegyezni a tömeg, hogy a Szokolya-Királyrétre Szorong a lilás ég!-et kellene visszakiabálni, ahogy anno ez a Visegrád – Zsizseg rád! párosnál viszonylag könnyen ment.

A visszakisvasutazást másnap reggel egy korai időpontban választjuk, ott veszem észre, hogy az utolsó estéről már címszavakat sem jegyeztem a noteszembe, pedig volt pár emlékezetes pillanat. Végülis kettőt emlegetünk fel a hazaúton, az egyik mondjuk nem is pillanat, hanem valaminek a terjedése: a Purosz-Locker páros a tábor végére mindenkire átragasztani látszott az olyan kifejezéseket, minthogy hűvös vagy peckes volt valami (ezek pozitív jelzők egy szövegre), de persze az éllovasokon túl a többieket sem kellett félteni, néhány műhelytag ikonikus verssorából kötetcímvariációk is születtek. A másik pillanat, ahogy a szövegpokol után Lövétei Lázár László mindnyájunkhoz külön-külön odajön, hogy megszorongasson minket, amiért ügyesek voltunk a felolvasáson.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Horváth Eszter --

(1998, Komárom) Az ELTE BTK magyar-esztétika szakos hallgatója. 2017 óta többek közt a Műútban, a Hévízben, az Irodalmi Jelenen, a Forrásban és a szemen jelentek meg versei.


További írások a rovatból

irodalom

Családi hálók a Margó Vásárszínpadán Családi hálók a Margó Vásárszínpadán
Margó 2019 - Barnás Ferenc és Harag Anita
irodalom

Történelemleckék és egyéb történetek Történelemleckék és egyéb történetek
Margó 2019 – Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve, Nádas Péter: Leni sír, Bödőcs Tibor: Meg se kínáltak és Kukorelly Endre: CéCéCéPé
irodalom

A tudatosság határai A tudatosság határai
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 3. nap

Más művészeti ágakról

Oliver Scherz: Mentsük meg Matildát! Pozsonyi Pagony, 2019.
Majoros Nóra válaszai a prae.hu körkérdésére
Beszámoló a 16. Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválról
A Švejk a Vidéki Színházak Fesztiválján


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés