bezár
 

film

2019. 10. 08.
Bryan Mills szerepében: John Rambo
Adrian Grunberg: Rambo V – Utolsó vér
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Miután Rocky januárban szögre akasztotta bokszkesztyűit, az Utolsó vér alcímre hallgató ötödik Rambo epizódról is sokan azt feltételezték, hogy lezár egy ikonikus szériát. Sylvester Stallonéék azonban másként gondolták. Szinte már provokatív az a merészség, ahogy új filmjükben felborítják a kortárs akcióműfaj valamennyi kőbe vésett szabályát. Mozikba került a Rambo-széria legfelkavaróbb darabja, és ha a közönség is úgy akarja, hamarosan készül a folytatás.

(Figyelem, kritikánk a film végére vonatkozó információkat, SPOILEREKET tartalmaz! Csak az olvassa, akit ez nem zavar, vagy aki már látta a filmet!)

prae.hu

 

Rég elmúltak már azok az idők, amikor az akciófilmek látványosságot, újdonságot, izgalmat jelentettek a nagyközönség számára. Amikor a moziforgalmazás után rohantunk a néhai tékákba egy-egy ütős Stallone-, Schwarzenegger-, Nick Nolte-, Mel Gibson- vagy Bruce Willis-filmért. A Reagan-korszak izompacsirtáinak ideje, úgy tűnik, lejárt. És ezen az sem változtat, mi több, csak erősíti a tendenciát, hogy tonnaszámra érkeznek a mozikba a különböző közepes nézettséget produkáló, teljesen fantáziátlan és jobbára antiintellektuális akciófilmek (ld. csak a nyári felhozatalból: Halálos iramban: Hobbs és Shaw; Übergáz; Támadás a Fehér Ház ellen 3.; Szupercella 3.). Sokan mondják, hogy az amerikai családok békéjét már nem modern cowboyok, hanem a – nyolcvanas évek kultikus opuszaihoz viszonyítva súlytalan filmekkel jelentkező – szuperhősök biztosítják. A műfaj egyetlen talpon maradt legénye a Keanu Reeves alakította John Wick, a magányos konzervatív hőst azonban temérdek posztmodern figura veszi körül napjaink Hollywoodjában. Ebbe a felemás helyzetbe igyekszik most belepiszkálni a hetvenhárom éves Sylvester Stallone, jelezvén, hogy a neokonzervatív-éra megöregedett nehézfiúi nem csak haknizni járhatnak vissza a vászonra. Jelzés értékű ugyanakkor, hogy a Rambo V – Utolsó vér sajtóvetítése előtt is a me too mozgalom inspirálta opuszok előzeteseit vetítették.

Rambo V – Utolsó vér

Az ötödik epizód alaptörténete, belesimulva a kortárs trendekbe, tökéletesen feledhető filmet vázol: a visszavonultan élő címszereplő újra fegyvert ragad, hogy kiszabadítsa egy mexikói drogkartell markából házvezetőnőjének elrabolt és prostitúcióra fogott lányát. Noha a nyitószekvencia igen látványosra sikeredett, összességében egy suta expozícióval indul a film, ami végül rendkívül kiszámítható bonyodalomba torkollik. Semmi finomságot nem találni sem a rendezés, sem a vizuális megvalósítás terén. Mintha a készítők elfelejtették volna az egykoron innovatív technikai összetevői és felemelő történetmesélése miatt oly magas polcra helyezett akcióesztétikát. Hervasztó az Elrabolva lebutított, egyszerűsített változatát viszontlátni egy zsémbes Rambóval a főszerepben. Valahogy nem hitelesek, csupán manírosak a főhős és tizenhét éves védenclánya közti párbeszédek. Mondvacsinált, erőltetett konfliktusra épül a koncepció, és a klasszikus hollywoodi stílus kedvelőjeként is nehéz azonosulni a karakterekkel, őszintén átélni a lelkükben háborgó érzelmeket. Így peregnek az események egészen a játékidő közel feléig, ám ekkor teljesen váratlan fordulat következik, és felborul minden addig kiszámítható és klisés építőkocka. Totálisan és sokszorosan szabályszegő, formabontó irányt vesz a film. Ekkor kezdődik az, amiért érdemes beülni a vetítésre.

Rambo V – Utolsó vér

Noha a koncepció és a történet szintjén semmi újat nem mutat az Utolsó vér, hatásfokát tekintve igyekeznek soha nem látott tétre emelni az akciót az alkotók. Klasszikus hollywoodi anekdota, miszerint az eredeti 1933-as Sebhelyesarcú készítői annak jegyében kezdtek el dolgozni filmjükön, hogy ha már új sztori nem jut az eszükbe, inkább összegyűjtik a gengszterműfaj addig ismert sablonjait, és minden lehetséges határon túl fokozzák azokat. Pontosan ugyanerre vállalkozik a Rambo V is. Sylvester Stallone azt szeretné elérni, hogy a néző pont ugyanannyira érezze egy tinilány elvesztésének a kínját és olyan szinten élje át az emberben keletkező bosszúvágyat, ahogy ő maga. Ennek a drámai oldalát meglehetősen klisésen mutatja be a film, nem a szofisztikált közlésben jeleskedik a Jack Reacher-típusú akciófilmek second unitjában nevelkedő Adrian Grunberg rendezése. Ugyanakkor valóban imponáló a bosszúhadjárat legexplicitebb és legbrutálisabb bemutatására irányuló törekvés. Nem véletlen a tizennyolcas karika, ilyen szélsőséges kínzási módszerek arzenálját talán még egy blockbuster (jellegű) amerikai film sem merte bemutatni. Jóllehet a Rambo-széria sosem idegenkedett a családi mozik szabályait páros lábbal felrúgó megoldásoktól, a konkrét események szintjén ez még a korábbi epizódokhoz képest is féktelen kegyetlenkedésnek mondható.

Rambo V – Utolsó vér

Felmerül a kérdés, hogy vajon nem üres hatásvadász produkcióról van-e szó, ami azzal próbálja felhívni magára a figyelmet, hogy ütközésig tolja a gázt, és szinte már fokozhatatlan kendőzetlenséggel mutat be egy bosszúhadjáratot. Több esetben is egyértelművé teszik az alkotók, hogy nem öncélú viszolyogtatás a céljuk. Ahogy a széria többi epizódjában, ezúttal sem hiányoznak a nyomasztó és sötét pillanatok, viszont szinte egyszer sem merülünk el hosszasan a véres-csonkolós jelenetekben, inkább az erőteljes, de szikár önbíráskodás bemutatása zajlik. Nem a néző gyomrának felkavarására apellálnak a készítők, hanem a jogosnak vélt düh minél tisztább képi kifejezése és a bosszúvágy nézőre való átragasztása folyik. Egy hosszú akciószekvencia végén – teljesen rendhagyó módon – vászonra sem kerül a legkegyetlenebb gyilkosság, hanem a Keresztapa lovas jelenetét idéző eleganciával tárul elénk a végeredmény (egyébként ez a mű egyetlen, filmtörténeti értelemben is kiemelkedőnek tekinthető jelenete). Hasonló igényességű audiovizuális kompozíciónak számít a végső párbaj is, bár bizonyos értelemben hibaként könyvelhető el, hogy a finálé túl gyors és túl sima lefolyású. A filmnek ugyanakkor kifejezetten a nyers bosszú bemutatása, a bennünk szunnyadó bosszúvágy felkeltése és levezetése a célja, nem fordulatos párharcok ábrázolása. A zárlat szinte már abszurdba fordul át, olyan explicit és egyben művi formában tálalja a kegyetlen önbíráskodást. John Rambo helyettünk szolgáltat igazságot, pont ahogy legelvetemültebb pillanatainkban kívánjuk azt.

Rambo V – Utolsó vér

A Rambo V – Utolsó vér sokak szemében a kultikus címszereplő újrázására tett görcsös erőlködésnek tűnhet, pedig a készítők több tekintetben is merészen szakítottak a hollywoodi elvárásokkal. Nem ismertek korlátot a durva jelenetek reprezentációjában, merték a játékidő felénél radikálisan megszakítani a cselekményt, és egy lényegében teljesen új filmet kezdeni, már a finálé előtt tudatosították a nézőben, hogy nem következhet semmilyen megnyugtató lezárás, vagyis bátran feladták a happy end elvét, és olyan sorsot szántak egy fiatal lánynak, amit nagyon kevés amerikai szerző merne felvállalni. Tulajdonképpen az Elrabolva-szériához képest százszor realistább szemmel beszélnek a gyerekrablás, -kereskedelem és -prostitúció kérdéséről. Nem kelt hiú reményeket a film, sőt hangsúlyozza, hogy ez a biznisz bizony soha nem fog megszűnni. Olyan szindikátussal kerül szembe a címszereplő, amelyet legyőzni nincs ereje, segítséget pedig senkitől nem remélhet. A mexikói rendőrség erői például – némi ellenszolgáltatás fejében – előszeretettel falaznak a maffiának. Jogos kritikaként merülhet fel persze a kérdés, hogy vajon csak az USA déli szomszédjánál folynak-e így a dolgok, vajon a határt átlépve rögtön a pokolban találja-e magát az ember?

Rambo V – Utolsó vér

Clint Eastwood Gran Torinoja lezárni látszott az önbíráskodó filmek sorát, a 2008-as mestermű után legalábbis értelmetlennek tűnt folytatni a bosszúhadjáratokat. Azóta eltelt tizenkét év, a nyugati világban pedig sok évtizede nem látott kultúrharc bontakozott ki, progresszív szobordöntögetésektől kezdve a me too által felszínre bukott ocsmányságokig. Úgy tűnik, hogy hiába adott választ a posztmodern társadalom feszültségeire a Gran Torino, most új hullámok tornyosulnak felettünk. Ebben a közegben újra van értelme akciófilmeket készíteni, és az egykori vietnámi veterán jelenkorhoz való viszonya is megérne egy mozgóképes alkotást. Adrian Grunbergék azonban nem ezt az utat választották, hanem a műfaj összegzésére törekedtek, a bosszúfilmek bosszúfilmjét, a zsáner esszenciáját akarták elkészíteni. Sylvester Stallone Cannes-ban elújságolta, hogy kedvező nézettségi mutatók esetén máris nekivágnának a következő epizódnak. Most azonban, hogy teljesen a falig tolták a nyílt erőszakot, folytatást már tényleg csak akkor van értelme készíteni, ha legközelebb valami újat is tudnak mutatni, és képesek mélységet adni a történetnek, ahogy mondjuk az első epizódban tették.

Rambo V – Utolsó vér

Rambo V – Utolsó vér, amerikai akcióthriller, 100 perc, 2019. Rendező: Adrian Grünberg. Forgatókönyvíró: Matthew Cirulnick és Sylvester Stallone. Főszereplők: Sylvester Stallone, Yvette Monreal, Paz Vega, Óscar Jaenada, Sergio Peris-Mencheta, Adriana Barrazza, Joaquín Cosio. Operatőr: Brendan Galvin. Vágó: Carsten Kurpanek és Todd E. Miller. Producerek: Avi Lerner, Steven Paul, Kevin King Templeton, Les Weldon. Magyar premier: 2019. szeptember 19. 18 éven aluliak számára nem ajánlott! Forgalmazó: Vertigo Média Kft.

nyomtat

Szerzők

-- Burillák B. Marcell --


További írások a rovatból

Dombai Dóra: Veszélyes lehet a mozi - a könyvbemutató
Révész Bálint és Mikulán Dávid KIX című dokumentumfilmje a 21. Verzió Filmfesztiválon
Till Attila: És mi van Tomival?
Szilágyi Zsófia: Január 2.

Más művészeti ágakról

Prae Kiadói nap Pécsett
trabant: trabant LP (2024, purge.xxx)
Kurátori bevezető


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés