bezár
 

zene

2020. 01. 21.
Chopin és Franck, tangó és hattyú
Gautier Capuçon és Yuja Wang a Zeneakadémián
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Gautier Capuçon és Yuja Wang új közös CD-jét nem is hallgattam meg; gondoltam, majd élőben. És elhatároztam, ha kritikát találok írni a koncertről, egyetlen betű sem fog Yuja Wang ruhájáról szólni. Amikor kijöttem a teremből, akkor viszont már tudtam, hogy meg fogom szegni a magamnak tett ígéretet. Ez a rossz hírem (már akinek rajtam kívül az), a jó pedig, hogy ‒ mint az sejthető ‒ fenomenális koncertnek adott otthont a Zeneakadémia Nagyterme.

Essünk túl a nehezén. Yuja Wang ezúttal túltolta; úgy tudott csak vonulni a tűsarkissimo cipőjében, mint aki komolyan lesérült. Az meg egy dolog, hogy a ruhája (nem szokatlan módon) a felsőtestét a lehető legkisebb felületen takarta, és combtőtől az egyik lábát szabadon hagyta, a másik oldalon azonban viselőjének még beleakadnia is sikerült a hosszú szoknyarészbe (legalábbis abból, ahogy a lábát idegesen rángatta, és kezével igazgatta a ruhát, erre lehetett következtetni). És amikor éppen nem a zongoránál ült, ez sajnos kissé nevetségessé tette a fellépését.

Nem azért húzom fel magam ezen, mintha megbotránkoztatna, vagy ne állna rajta jól ‒ egyszerűen azért, mert nagyszerű zongoristáról van szó, akinek a játéka igazolja önmagát, és nem lenne rá szüksége, hogy ilyesmivel keltsen feltűnést vagy kompenzáljon bárminek a hiányáért. Persze ezt könnyű mondani, a Yuja Wang-jelenséghez és karakterhez az excentrikus öltözködés éppúgy hozzánőtt, mint az, ahogyan zongorázik (kérdés, hogy a kettőt le lehetne-e választani egymásról), és bizony igaz, hogy a megjelenéssel nagyon is lehet hatni. Kire hogyan. Ha már megjelenés: Capuçon a fess, comme il faut úriember képét mutatja, a neten éppúgy, mint élőben, és ez az ellentét kettejük karakterének a zenélés szintjén megnyilvánuló különbségét is előrevetíti. Egyikük sincs híján az érzelmi mélységeknek és az összeszedettségnek, ám Yuja Wang dacos és szilaj (meghajlása is kurta, kapkodó, energikus), míg Gautier Capuçon sokkal líraibb, sokkal kevésbé szertelen.

 

Yuja Wang és Gautier Capucon

 

Kezüket leszámítva alig mozdultak a műsor két fő művében, Franck A-dúr és Chopin g-moll szonátájában. Az önmegtartóztatás azonban csak látszólagos: interpretációjukban mindkét darab lényege ‒ széles dallami gesztusokkal és mellbevágó, de mindig indokolt dinamikai kontrasztokkal ‒ a szenvedélyek hullámverése. Ami pedig lenyűgöző, hogy mindketten eltérő módon járták be ezeket a hullámokat, mégis együtt lélegezve, összeforrott frazeálással.

Olyan nüanszokban is felszínre tört az a bizonyos alapvető karakterkülönbség, mint a hangindítások és hangvégződések el- vagy el nem dolgozása. Mielőtt a vonó a húrhoz ért volna és miután eltávolodott attól, Capuçon sokszor már és még finoman vibrált a kezével; ezzel szemben Wangnál hangerőtől függetlenül nem durvák, ám határozottak a hangütések, és szinte otthagyottak a hangvégek. Egyik sem bántó, egyik sem minőségi kifogás, mégis jól jellemzi azt az alapvető benyomást, amely annyira csodálatossá teszi kettejük párosát. Adott két rettentő profi és önálló szólista, akik betonbiztosan tudják a programot (és sok mást). Járják a saját útjukat, emellett abszolút spontánnak és természetesnek mondják az együttműködést (interjú mindkettőjükkel itt és itt). Az a gyanúm, minden különbözőségük ellenére összehasonlíthatatlanul kevesebbet adtak fel magukból a közös munka, a közös nevező, az egymásra figyelés kedvéért, mint amennyit megtarthattak. Valami ilyesmi is része talán a titoknak.

 

Yuja Wang és Gautier Capucon a színpadon

 

Üdítően friss és csillogóan fölényes Polonaise brillante-ot kaptunk a műsor közepén. Azért Chopin mégiscsak zongorista szerző, és Wangot korántsem hozza zavarba a heves virgázás. Egy-egy váratlan agogikával vagy nagyobb hangsúllyal ráadásul egyenesen ironikus színezetet csempészett a zongoraszólamba. Capuçont sem kellett félteni, jutott neki is a virtuóz show-ból, noha a darab szereposztása szerint az ő feladata inkább az operás éneklés, amit elbűvölően teljesített.

A ráadások szó szerint más megvilágításban tüntették fel a párost, hiszen a színpadra hirtelen meleg vöröses fény vetődött az eddigi szokványos reflektor helyett. Piazzolla: Le grand tango. A szenvedélyek még átfűtöttebb, még érzékibb oldala, változatlanul lehengerlő bravúrral. (Egyúttal laza párhuzam a szünet előtt elhangzott Chopin-polonézzel, amely szintén táncon alapul; mint ahogyan a két szonáta is egymásra rímelő helyen, a két félidő első fogásaként szerepelt a programban. Előétel nélkül.) Igazán kár, hogy Wang átadta magát a ritmus és a hangerő sodrásának, és így sokszor elnyomta a csellót ‒ Capuçon ugyanakkor inkább a finom hangi effektusok árnyalataival, színekkel és csúszásokkal játszott rengeteget. Egyébként a többi darabban alig vetette be a nonvibrato eszközét, akkor viszont velőkig hatolt vele.

Olyan pianissimóval úszott el Saint-Saëns közkedvelt és agyonjátszott Hattyúja (utolsó ráadás), hogy nem hiszem el, ha nem hallom. Nem szimplán víztükör volt és rajta ringatózó hattyú; ennek a mély víznek minden rétege, a hattyúnak minden tollpihéje élt és érzett. A közönség még pisszenni, köhögni is elfelejtett. Ritka dolog!

 

2020. 01. 16. 19:30, Zeneakadémia, Nagyterem
Fotók a koncertről: Zeneakadémia/Valuska Gábor
Egyéb képek: Michael Sharkey, Parlophone Records Ltd.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Molnár Fanni --

A Zeneakadémia zenetudományi szakának MA I. éves hallgatója, Figaro c. hallgatói lapjának olvasószerkesztője és a kritikai rovat vezetője, a MÜPA 2019-es Karc pályázatának 3. helyezettje


További írások a rovatból

Eszmefuttatás a iamyank Ensemble Live at CAFe Budapest lemezéről
zene

RÉGI CSIBÉSZEK RÉGI CSIBÉSZEK
Szabó Sándor, a „gulyáskommunizmus” popfotósa*

Más művészeti ágakról

Interjú Jancsó Dávid vágóval karrierválasztásról, a vágó megítéléséről és a tudatosság szerepéről
Interjú Hudi Lászlóval a Mozgó Ház Társulásról, munkamódszerekről, külföldi lehetőségekről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés