bezár
 

irodalom

2020. 05. 14.
Jó végre olyan elbeszélővel találkozni, aki nem akar mindenáron belehalni mindenbe
Gráf Dóra: Környezetismeret, Symposion, 2019
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jó végre olyan elbeszélővel találkozni, aki nem akar mindenáron belehalni mindenbe Gráf Dóra 2019-ben megjelent Környezetismeret című első verseskötete fogta magát, kezembe nyomott pár jegyet és felültetett a leghamarabb jövő vonatra. (A karantén idején különösen jólesik, ha az ember utazhat.) Az utazás elsődleges fókusza azonban nem feltétlenül az A pontból B pontba való eljutás, a valahová helyett a kötet a valahogyanra helyezi a hangsúlyt.

A könyv hat ciklusra tagolódik. Az első ciklus a függőhidak címet viseli, ami egyébként nagyon találó választás, tekintve, hogy az első néhány vers mindegyikében valamiféle szakadékkal találjuk szembe magunkat. Ahogy a vonat elindul, egyértelművé válik, hogy különböző tájak, különböző emberek, különböző idők, különböző gondolkodásmódok és különböző rétegek várnak a felszállásra. A nyitóvers, a generation gap (7) ügyesen megalapozza a ciklus hangulatát. „te kiabálsz, én inkább csak integetek,/ vagy a szemem forgatom,/ mint anyám mindig,/ amikor képtelen volt kimondani, mi bántja”

Környezetismeret

A kötet lírai énje mesél, de nem rág szájba. Tudatosan döbbent meg azzal, hogy ő maga nem hajlandó megdöbbenni. Ennyire naiv vagy ilyen profi az álcázásban? Mindenesetre ez a tulajdonsága egészen kellemes, jó végre olyan elbeszélővel találkozni, aki nem akar mindenáron belehalni mindenbe. A könnyed, csevegő hangnem egyes verseknél még egy proaktív flowval és rendkívül erős képekkel is kiegészül (pl. ablaktörlő, 10). És mindezt úgy teszi, hogy közben vitathatatlanul releváns dolgokról beszél.

arról magyarázott, mennyire nevetséges,

hogy itt élünk, húsz kilométerre a határtól,

a saját kis gettónkban,

miközben mások hetente járnak Budapestre,

 sőt, már oda is költöztek,

 őt meg egy világmindenség választja el

még Miskolctól is.

(teadélután, 9)

A második és harmadik ciklusnak a szerelem áll a tematikai fókuszában. Több srác, többfajta szerelem. A lírai én mégsem mond sokat az érzéseiről, magáról is inkább csak lopva, félmondatokban, mások által beszél. Puzzleszerű. Forgatjuk a darabokat ide-oda: látjuk mi mivel nem passzol.

szia, remélem, nem rosszkor, figyelj, 

bent alszik a vendégágyon egy szoftverfejlesztő,

nem tudom, mit csináljak,

azt hiszem, rosszat álmodik –

órák óta magyarázza a mamájának

az internetet, hasztalan,

 

különben nekem már elmagyarázta

a jövendőbeli feleségét,

szerintem le is tudná programozni,

de csak mondta-mondta,

én pedig a körmondatain koszorúztam egész éjjel,

áttörhetetlen a jég.

(szoftdrinks, 20.)

Azonban ez a két ciklus tekinthető a kötet leghullámzóbb részének, mert az alapvetően izgalmas versek mellett, (mint az előbb idézet szoftdrinks) olyan szövegeket is találunk, amik sem esztétikailag, sem retorikailag nem adnak igazán hozzá a kötethez (pl. mangó, 17). Nem feltétlenül érzem azt sem indokoltnak, hogy az itt található versek különálló ciklusokba tagolódnak. Lehet, hogy szerencsésebb lett volna párat közülük elhagyni.

Az utazás és a távolságbeli differenciák is a könyv közepe felé, a negyedik ciklus körül válnak evidenciává, illetve szépen párhuzamba kerülnek az idővel mint változóval. Ami a könyv elején még csak említésszinten létezik, a későbbi versekben (pl. kelebia, 36) körvonalazódik. Itt válik igazán izgalmassá a kötet.

A versek szerkesztésmódját tekintve a könyv egészére jellemzőek az erős befejezések. „megtorpant egy pillanatra,/ aztán vállat vonva továbbindult,/ kiugrott a negyedikről,/ mi pedig néztünk csak utána az ablakból,/ nahát, hogy elszaladt” (delfinek, 25). De ezek a negyedik (eső után) ciklusban válnak feltűnően dominánssá, különösen igaz ez a ciklus adidas című versének zárószakaszára, ami kimagaslik még a kimagaslóan szép zárlatok közül is. „csak nézed az ablakból a réteket,/ összeér lassan a két kezed,/ fékez a busz, jó az Isten/ előbb-utóbb hazavezet” (adidas, 35)

gráfdóra

A kötet utolsó két ciklusa jóval prózaibb. A környezetismeret (ötödik ciklus) formailag is különböző verseiben az eddig is gyakori történetszerűséget kiegészíti egy gyermekelbeszlő élőbeszédszerű megfogalmazása. A vonat visszafelé kezd haladni, a kötet koherens mivolta a motívumok, apró utalások (pl. biológiaóra) által rajzolódik ki. Itt a kisgyermekkori traumák megjelenése társul azzal az álnaivitással (ebben a szakaszban gyermeki naivitásnak is tekinthető), amivel már a kötet első részében is találkozunk. Ez a könyv egyik legerősebb ciklusa, jól használja a poétikai eszközöket, nem túltelítettek a szövegek, épp annyit mondanak, amennyit szükséges. A történetekben ismét kiéleződnek a társadalmi rétegek közti, valamint az időbeli különbségek, úgy, hogy közben a humorfaktort sem hagyja kiaknázatlanul a szerző.

otthon felejtettem a kullancsriasztómat, szaladtam

szólni az Ili néninek, aki épp a napközis tanárnővel

beszélgetett a Vágó Istvánról, akkoriban a tévéből

mindenki ismerte a Vágó Istvánt, én is ismertem, hát

most tessék elképzelni, én nem gondoltam volna,

hogy az egy ilyen pökhendi alak, nem is céges használatra

ajánlották, hanem ajándékba adta volna neki a

televízió, egy vadiúj Opel Corsát, de nem kellett neki,

még föl is volt háborodva, hogy ő ezüstszínű autóba

nem hajlandó beülni, kizárólag türkizkékbe, hát, ha

nekem akarna egyet adni az iskola, nem bánnám,

(opel corsa, 50)

Az utolsó, bagolyvonat című ciklus szövegei valóban vonatutakon játszódnak. A sztorizgatás, a beszélgetés az eddiginél explicitebb módon realizálódik. Gráf ügyesen játszik többek között a szóhasználat variálásával, ami lehetővé teszi, hogy karaktereiről többet megtudjunk. A ciklus szereplői itt is feltehetően heterogén szociális háttérrel rendelkeznek. Az utasok ilyenfajta diverzitása, a kommunikáció, az egymásra való odafigyelés szignifikanciája, a másik megértésére tett hallgatói kísérlet válik hangsúlyossá. A záróvers (pályaválasztás, 59) utolsó pár sora pedig egy releváns értelmezési keretet kínál nemcsak a ciklus, de a kötet egészéhez.

utánamkiált még az induló vonat ablakából,

köszönöm a beszélgetést, ha tényleg lehet választani,

akkor én legszívesebben talán ez a kiálltás lennék

 (pályaválasztás, 59)

Gráf Dóra első kötete tehát mer mesélni, néha fecseg, de a fecsegése inkább szimpatikusan kellemes, mint idegesítő. Nem beszél sokat magáról. Az individuum és/vagy a társadalom szempontjából releváns témákat vesz elő. Koherens, de változatos. Ha pedig nem a felszín alattit próbáljuk épp kapargatni, akkor van, hogy csak egyszerűen leesik az állunk a kötet gazdag képi világától. És bár ugyan vannak felejthető szövegei (melyik könyvnek nincsenek?), összességében egy elég erős debütkötetet dobott ki a szerző.

Symposion, 2019, 2600 Ft

Képek: Litera, nepszava.hu

nyomtat

Szerzők

-- Eszenyi Fanni --


További írások a rovatból

Magyar Széppróza Napja a Fiatal Írók Szövetségénél
Kiszely Márk volt a Kötetlenül sorozat vendége
irodalom

Vaktérkép

Más művészeti ágakról

gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés