bezár
 

irodalom

2020. 09. 22.
Darálthús és pszichológia
Chrétien de Troyes Lancelot című regényének bemutatója
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Darálthús és pszichológia Szeptember 20-án volt az első európai szerelmesregény magyar nyelvű újrafordításának bemutatója. A fordítót, Vaskó Pétert, a kiadó vezetője, Balogh Endre kérdezte. A beszélgetésen szóba került a műfordítás metodikája, a japán szamurájok és a kora középkori történelem is.  

Chrétien de Troyes, ófrancia geszta-szerző nehezen skatulyázható művének tartják a Lancelotról szóló verses éneket. Vaskó Péter szórakoztató stílusban vázolta fel a kort, miután a korábbi korok érzelmekhez való viszonyát is kibontotta, a középkori kultúra került szóba. IX Vilmos a kor companion-lovagjának az alakját festette fel, aki véresen profán, ugyanakkor halálos vágyakozó volt egykoron.

A könyvbemutató nem egyszer belehajol a filozófiába is: hol kezdődik a szenvedés, és milyen kompromisszumokat kell megkötnie a lovagoknak. Vaskó Péter érdeklődéssel és jóleső iróniával beszél, szavaiban az anakronisztikus plátói szerelem is átérezhetővé válik. A középkori világkép evidenciája is megjelenik, majd a japán udvari kultúra összeszövődése a harcosokkal is említésre kerül. Végül a konferanszié kérdésére a későbbi irodalomra való kitekintést is nyerhetünk, a Werther/Don Juan érzékenységpólus történetében, sejtetve, hogy a középkori lovagi érzelmesség nem is olyan távoli rokona a modern pszichológiának.

A magyar irodalom hőskora is említésre kerül, amiben az ambivalens vágáns képét talán Petőfi is fölvette. Majd a Ginevra és Lancelot közötti viszonyban is kalandozunk, ami egyszerre jelenti az arthuri kor megkoszorúzását és okozza végnapjait, felbukkan Gauvain, a szuperember lovag is, aki olyan biztos helyre tette az érzéseit, hogy már nem is tudja, hol vannak. Emellett szintúgy komikus a címadó hős is, aki a saját vágyai poklán keresztül darálódik fel.

Legvégül a magyar műfordítói hagyomány és társaságok is szóba kerülnek, az, hogy kb. mennyi idő lefordítani egy könyvet vagy hőseposzt és, hogy még milyen kincseket tartogat a középkori irodalom. Lancelot a vágyakozó főhős mellett Perceval és Arthur figurája is kirajzolódik, élénk humorral felfestve és gazdagon szembesítve azzal, hogy a világnak még hány szegletét lehetne látni. Két utalás erejéig bekacsint a Monthy Python is.

A bemutató végét fáradt mosolygós arcok és pattogós taps kíséri. Mialatt Vaskó Péter beszélt, pergett az idő, sikerült felébreszteni az alvó kíváncsiságot a középkor mitikus irodalma iránt.

A könyv megvásárolható a Prae Kiadó webshopjában

Az esten készült videó elérhető a Prae Kiadó Facebook-oldalán: https://www.facebook.com/PraeKiado/posts/388923982504104

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Király Csenge Katica --


További írások a rovatból

irodalom

A kígyó nyelve A kígyó nyelve
Helyzetjel
irodalom

Tudás, internet és hálólét Tudás, internet és hálólét
Informatórium – A tudomány tudománya című tudománynépszerűsítő programsorozat a Szegedi Tudományegyetemen
irodalom

Ismeri Ön az Édes Annát? Ismeri Ön az Édes Annát?
December 31-ig látogatható a Petőfi Irodalmi Múzeum Édes Anna / Kosztolányi – Trianon 100 című kiállítása
irodalom

Apák földön fekve Apák földön fekve
Vállaltan elfogult beszámoló Kalapos Éva Veronika regényéről: Ezek voltak az apák, Athenaeum kiadó, 2021

Más művészeti ágakról

színház

Száz év, egy dráma Száz év, egy dráma
Páros interjú Rák Katival és Czető Bernát Lászlóval
gyerek

Vidéki James Bond szeretetlukakkkal Vidéki James Bond szeretetlukakkkal
Interjú Adamik Zsolttal
Miért egyszerre izgalmas és félresikerült a Mátrix feltámadások?
Interjú Várjon Dénessel pályakezdésről, mesterekről, kamarazenéről és marketingről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés