bezár
 

színház

2020. 10. 28.
Magára maradni jókor, jó helyen
III. Richárd betiltva a Szkénében
Tartalom értékelése (3 vélemény alapján):
Ha a színházcsinálás mottója az, hogy „jókor, jó helyen, jól”, akkor a Szikszai Rémusz rendezte III. Richárd betiltva pompásan megvalósítja ezt. Az előadás ugyanis érzékenyen reagál a világunk éppen adott problémáira, különösen a színház és hatalom viszonyára. Ehhez a Szkéné intézményesült függetlensége, kicsi játéktere, zsúfolt auditóriuma pompás helyet biztosít. A Vádli Alkalmi Színházi Társulás játéka pedig erős, árnyalt és koherensen önreflexív.

Szikszai egy fájdalmasan égető témát választott, a hatalom és a színház viszonyát. Egyszer volt egy színész-rendező zseni a Szovjetunióban, akit Vszevolod Mejerholdnak hívtak, és aki megújította a színjátszást, megalkotta a „biomechanikus” aspektusát a színészi játéknak, ami a mai fizikai színház egyik előzményének tekinthető. Ez a zseni pedig megrendez egy Shakespeare-darabot, ami minden könyvesbolt polcán, minden közkönyvtárban hozzáférhető, tehát nem jelenthet problémát – gondolnánk, nevezetesen Shakespeare III. Richárdját. A szovjet hatalom azonban nem kifejezetten lelkesedik a rendezésért, és végül ez a mérsékelt lelkesedés a rendező 1940-es kivégzésébe torkollik.

Szkéné színház

Ám Szikszai rendezésében ahelyett, hogy csak ez a történet jelenne meg a színpadon, inkább belépünk Mejerhold elméjébe, és ezáltal a színpad az elme működésének, vívódásainak terévé válik. A zseni elméjében pedig álom, lázálom keretében jelennek meg a III. Richárd rendezését illetően az érvek-ellenérvek, pontosabban vágyak és félelmek kivetülve az egyes karakterekre. Mivel pedig az elme lázálmai jelennek meg a színpadon, lehetséges az, hogy az önemésztő belső kontroll működésében ugyanolyan szerepet kap a feleség, a súgó, III. Richárd és a színész, Sztálin és Mejerhold szülei. Más szóval annak a kegyetlen folyamatnak lehetünk tanúi, amikor az igazságot megfogalmazni vágyó, érzékeny zseni azzal is foglalkozik, hogy mit is szabad mondani, hogyan is szabad rendezni, hogy a hatalom engedje nemcsak a bemutatót, hanem a rendezőt is élni. Pontosan ebben az önemésztő öncenzúrázási folyamatban nyer értelmet és válik még félelmetesebbé, amikor Sztálin atyáskodik, illetve az édesanya meleg pulcsi és papucs átadásakor, az édesapa vodka ajándékozásakor beleszólnak a rendezésbe egy ideológia nevében.

Az öncenzúra lázálomszerű rémületét Szikszai mértékletes kegyetlenséggel rajzolja a színpadra. A díszlet, különösen a többfunkciós (ajtó, emelvény, labirintus) térelválasztó elemek (hasonlóan a Macbethjéhez) a tudatalattiba vezetik a tekintetet, ahogy mozgathatóságuk révén folyamatosan újraalakítják a teret. Hasonlóan jól játszik a rendező a szerepösszevonásokkal, hiszen a feleség (Tánya) és a Súgó szerepében Bánfalvi Eszter, Sztálin, Mejerhold anyja és apja, a csecsemő és a Bizottsági elnök szerepében Fodor Tamás a szerepek átjárhatóságára, a karakterek rémisztő hasonlóságára hívja fel a figyelmet. A kellékek is ugyanígy nyernek újabb és újabb funkciót, ezáltal másolódnak jelentések egymásra. Talán legszemléletesebb ebből a szempontból a lecsatolható kemény protézis, ami először III. Richárd púpja, majd a feleség várandósságának jele, hogy aztán megszülethessen belőle Sztálin szakállas fejével „az újszülött / csecsemő elvtárs”, aki beszél, és fogai vannak (csak nem III. Richárd?), hogy a többi szereplőhöz méltóan a maga rémisztő megjelenésével a gyerek szempontjából ítélje el Mejerholdot.

A folyamatos áttűnések, átalakulások lázálmában az állandóságot az álmok álmodója, a Mejerholdot alakító Mucsi Zoltán biztosítja. Mucsi pedig olyan eleganciával, könnyedséggel, finom rezdülésekkel a hangjában és mozdulataiban jeleníti meg a kifeszített tudatot a félelem rémisztő mélysége és a művészi bátorság között, ami óriássá (színészi és emberi) emeli. Mucsi egy-egy hanglejtéssel, finom vagy erősebb mozdulattal hitelesen jeleníti meg, ahogy a hatalom behatol a tudatba, és belsővé hangolja a teljesen irracionális és értelmetlen korlátokat, és ahogy a tudat egyszerre alázatosan hallgat ezekre (rendezi és visszarendezi a darabot), illetve minden meggyőződésével küzd ellenük úgy, hogy közben már semmi támpont nem marad, hiszen sem az ész, sem a szív nem ad megbízható tanácsot. És jeleníti meg Mucsi a végtelen magányt is III. Richárd szavaival, miszerint ebben az emberellenes, ideológiákkal átszőtt univerzumban „egyedül maradtam”.

Ezt a kilátástalan, egzisztenciális magányt Mucsi elképesztő erővel formálja meg. Ez a magány van a magabiztos rendezőben, amikor a tarkólövést elemezteti és játszatja el pontos instrukciók alapján a színészeivel, amikor a III. Richárdot alakító színészt (Nagypál Gábor) a próbafolyamat során addig alakítja, amíg az a társulatból való kilépést fontolgatja, és a színésznek ebben a dühében találja meg Richárd autentikus hangját. A magány ott van a Sztálinnal való találkozásban, az alázatban, ami életet félt, elismerésre, bátorításra is vágyik. A magány a hitvesi ágyban, az emberi kapcsolatokban. A magány bujkál a dacosságban a bíróságon, és végül az instrukcióban, amikor a súgónak súgnia kell a csendet is. Ez a magára maradottság bujkál az összetörtségben, amikor az agyatlan, írástudatlan, erőszakos börtönőr elvtárs diktálta levélben a gyermek kitagadása egy apai szeretethimnusszá válik a keze által. Mucsi kidolgozott, elegánsan intellektuális, érzékeny alakítását nem lehet eléggé dicsérni.

Mint ahogy a többi színészi teljesítményt sem. Nagypál Gábor színésze és III. Richárdja olyan gyorsan alakul egyikből a másikba a pillanat töredéke alatt, hogy szinte elvész a két szerep közötti határvonal. Fodor Tamás pedig mind az öt szerepében (Apa, Anya, Sztálin, csecsemő és bizottsági elnök) remekel, a közönség dől a nevetéstől, amikor kell, és eközben pedig sír is, mert ami történik, az abszurd módon rettenetes minden szerepben, ahol a szeretet tulajdonképpen terrort leplez. Ahol az ajándék leginkább mérgez, ahol a lakoma emberellenes, megalázóan cinikus. Bánfalvi Eszter feleségként és bukott színésznőből lett súgóként is felejthetetlen. A mozgásra épülő, sok színészes jelenetek pedig pompásan illeszkednek az előadásba, a mozgás és összhatás kimért és abszurd, akrobatikus és pontos. Emlékezetes pillanat, amikor az arcon taposott emberek ábrázatán a mosoly megmarad.

A hatalomnak az előadásban nem a III. Richárd című darabbal van baja. Hiszen szépen historizálva, a közönség világától elválasztva nem lenne semmi problémája vele. A gond az előadásmóddal van, hogy III. Richárd nem púpos, és nem nyomorék, nem középkori jelmezben feszít, hanem öltönyben, hogy éppolyan ember, mint mindenki más, hogy szimpatikus. Mert a darabbéli Mejerhold Richárdja ilyen, szimpatikus, sőt. És azért ilyen, mert Mejerhold azt látja meg benne, hogy ő a gonoszságát nem leplezi szépen hangzó ideológiával, hanem őszinte, és a gonoszságot a gonoszságért akarja. Ez a leplezetlenség, ez az őszinteség az, ami Mejerhold szemében már szimpatikus. Ez pedig különösen tragikus, hiszen Mejerhold maga a kifinomult művészi szépség, akinél az igazság és a jó a széppel ösztönösen még egységet alkot. Tehát Mejerholdnak csak azért lehet szimpatikus Richárd leplezetlen gonoszsága, mert az önkényes, minden ember tudatába behatoló hatalom ugyanilyen gonosz, csak elrejti szépnek hangzó ideálok mögé. Ez pedig sehol, semmikor, sehogyan sem jó. Talán éppen ezért működik Szikszai rendezése, hiszen „jókor, jó helyen, jól” csinál színházat.

Matei Vişniec: III. Richárd betiltva avagy szabad átdolgozás Vszevolod Emiljevics Mejerhold utolsó rémálma nyomán. Fordító: Patkó Éva. . Vszevolod Emiljevics Mejerhold: Mucsi Zoltán. Börtönőr: Kaszás Gergő. III. Richárd: Nagypál Gábor. Súgó, Tánya: Bánfalvi Eszter. Fővezér, a Bizottság elnöke, Édesanya, Édesapa, A gyermek, majd III. Richárd: Fodor Tamás. Shakespeare-i szereplők rövid jelenései: Újvári Milán. Bőrkabátos, Színházigazgatók: Barabás Anita. Mejerhold társulata: Jessica Sinet Sztálin katonája: Horváth István, Váth Máté, Egyed Beáta, Szász Dániel. Díszlettervező: Cziegler Balázs. Jelmeztervező: Kiss Julcsi. Látvány: Cziegler Balázs. Dramaturg: Szikszai Rémusz. Bábtervező: Hoffer Károly. Koreográfus: Újvári Milánn. Fény: Mervel Miklós. Hang: Molnár Péter. A rendező munkatársa: Vincze Petra. Rendező: Szikszai Rémusz. Bemutató: a Szkéné Színház és a Vádli Alkalmi Színházi Társulás. 2020. október 10. Fotó: Mészáros Csaba

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Almási Zsolt --

Színház és kritika az egész világ, színész és kritikus benne minden ember.


További írások a rovatból

színház

Magára maradni jókor, jó helyen Magára maradni jókor, jó helyen
III. Richárd betiltva a Szkénében
színház

Lápos és az akkumulátor Lápos és az akkumulátor
A Független Színház Falunap című előadásáról
színház

She’s like a woman She’s like a woman
Elfriede Jelinek: Árnyék (Eurüdiké elmondja)
Interjú Hód Adrienn koreográfussal táncosok lehetőségeiről, egyéni utakról és koprodukciókról

Más művészeti ágakról

Bereményi Géza: Magyar Copperfield, Magvető, 2020
art&design

Karanténba zárt vizuális napló Karanténba zárt vizuális napló
Birtalan Zsolt 40 nap (Karantén napló) kiállításáról
irodalom

Meghalljuk-e a mieinket? Meghalljuk-e a mieinket?
Szabó Ádám: Valakik beszélnek
A szolgálólány meséje az HBO-n


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés