bezár
 

art&design

2020. 11. 20.
Urbánus sziklák lecsupaszítva
Szabó Kristóf KristofLab kiállítása: Cserhalmi Luca megnyitó szövege
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szabó Kristóf KristofLab legújabb kiállítása röpke életében is kiérdemelte a figyelmet. „A szerkezet színe” című tárlat a pandémia közepette november 15-ig volt látogatható az Art9 Galériában, egy héten keresztül, így még a megnyitó élménye is frissen hat. Az itt elhangzott vernissagebeszéd egy változatát olvashatják el azok, akik nem akarnak teljesen lemaradni.

Szabó Kristóf már több éve a KristofLab művésznév alatt folytatja alkotói tevékenységét, amely művészi hitvallás, tanúságtétel is. Kevés olyan alkotó van ma Magyarországon, aki olyan sok mindben képes egyszerre jelen lenni, mint ő. Számos művészeti ágban alkot, akár ötvözve is azokat, anélkül, hogy ezek széttagozódnának, miközben intenzíven keresi a lehetőséget a kísérletezésre, a közös alkotói folyamatokra, a műfajok közötti határok átlépésére, mindezt a kortárs élményekre való reflektálás lehetőségeinek szélesítésével. A szerkezet színe című egyéni kiállításán legújabb akril-vászon festményeit állította ki, de az interaktív installációkon keresztül, a videókon, a zajzenén és ezeknek a különleges, Kristófra jellemző egyvelegén át, sok érdekességet láthattunk már tőle korábban is, ahogy itt sem maradt el a festményre való videó vetítés, mixelve a két médiumot. A Lab szó a művésznevében a kutatómunka, az elmélyülés, a megfigyelés, az analizálás, az élesben való kipróbálás, a vegyítés, az összemosás és az új megalkotása. Mi lenne jellemzőbb ma a világ működésére, mint ez a tudományos hozzáállás? Ugyanakkor Szabó Kristóf munkáiban mindig jelen van a humánum, az emberi szempont, hiszen még akkor is, ha alkotásain oly ritkán ábrázol személyeket, rólunk, a mi közegünkről, életünkről és lehetőségeinkről szólnak művei.

A művészetében megjelenő környezet, ami mostanra elmondhatjuk, hogy több éve programként és meghatározó témaként kíséri végig alkotói folyamatát, a modern nagyváros, vagy, hogy ezen is túlmenjünk ‒ mert, hogy a modern nagyvárost már rég meghaladtuk ‒, a kortárs nagyvárosok légköre, valamint az, ahogy a benne élők megtapasztalják az urbánus létet. Olyan állandósult kérdések kerülhetnek ezzel kapcsolatban felszínre, mint, hogy tudunk-e otthonosan mozogni benne. Ember léptékűnek nevezhető-e? Meg tudtuk-e hódítani a nagyvárost vagy a fejünkre nőtt, elhatalmasodott rajtunk, és inkább már a város irányít minket? Az talán óvatoskodás nélkül elmondható, hogy a világnak ezen helyei furcsa, lokálisan együtt lélegző, egy szervezetként működő testté fognak össze olyan embereket, akik abszolút idegenek egymás számára. Ez a gépezetszerűen együtt működő, elszemélytelenedett, arcnélküli tömeg valahogy mindig ott lappang Szabó Kristóf munkái mögött. Azzal, hogy az urbánus épületeket ábrázoló festményein sohasem jelenik meg ember, vagy az ember konkrétabb jelenlétére utaló tárgy, ami személyessé vagy legalább érzékelhetővé tenné a jelenlétüket, szintén ezt a létélményt sugallja. A nagyvárosok látványát Kristóf szerint meghatározó, emberek fölé magasodó, monumentális épületek az egyedüli, viszonylag állandó és megbízható pontok ebben a fluid, áramló és felgyorsult közegben. Persze, ha belegondolunk, mára már ezek is teljesen más ütemben nőnek ki szinte a földből és tűnnek el, ha az új tervek úgy kívánják. Mégis már architektúrájukban is stabilitást mutatnak azok a lakó- és irodatömbök, áruházak és még ki tudja hány, számunkra ismeretlen funkcióval bíró épületek, amelyek a most kiállított alkotásokon is visszaköszönnek.

Azonban ezeknek az épületeknek most nem a civilizáció kapcsán elsődlegesen szóba jövő jelentésrétegét hozza mozgásba Szabó Kristóf, hanem talán egy másod- vagy harmadlagosnak mondhatót, amely ugyanakkor nagyon fontos szerepet tölt be, még ha jellemzően nem is tudatosítjuk magunkban. A festmények alapjául szolgáló valóságos épületeknek a hétköznapi élet keretéből kivont, megtisztított látványa érdekli, illetve az így kapott jelentés nélküli, mondhatjuk úgy is, hogy csupasz képpel való vizuális játék. Ezt a látványt redukálja le, tisztítja még tovább és alakítja át puszta formává, egy izgalmas geometrikus alakzattá, csakhogy az egyes idomok és színek egymáshoz való viszonya mégis egyértelművé teszi a néző számára már az első ránézésre, hogy mi is volt ezeknek a kiindulópontja, pedig a festmények egészen elrugaszkodnak a kezdeti a valóságtól. A sziluetten nagyon sok minden múlik, Szabó Kristóf itt kiállított műveinél ez fundamentális kérdés. Másrészt ezek az előképekkel rendelkező alakzatok sokkal szabadabbak: az architektúra jellege akkor is visszaköszön rajtuk, sőt, szembeötlően egyértelmű, ha megváltoztatjuk a forma eredeti irányát és elfordítjuk a képet. Szabó Kristóf játszik is az ebből merített szabadsággal, mintha építőkockák volnának a festmények egyes részei, de az alkotások egymáshoz képest is értelmezhetők a látvány kivágataiként, amit úgy állíthat be és értelmezhet mind a művész maga, mind pedig a néző, ahogy az számára a legizgalmasabbnak tűnik. A konstruktivista festészet hagyománya erőteljesen érződik az új sorozatban: a terek és a síkok viszonyai, az anyag és a háttér egyenlővé válása a képen, valamint a matéria érzékeltetésének kiiktatása itt is meghatározó. A valóság mögött fellebbenő szerkezet érzékeltetése nem tesz különbséget árnyék és fal, fény és anyag között, így az épület csak az égbolt színéből kimetszett foltként van jelen ugyanolyan anyagtalan látványelemként, mint minden más, ami a képen megjelenik, így csupán a perspektíva és a tér érzékeltetése nyújt számunkra támpontot.

A realitástól való eltávolodást és a friss játékosságot sugározza a festmények színvilága is, amelyben semmi nyoma a valóságban látott épületek természetes elszíneződéseinek, fakóságának, kopottságának: vibráló, már-már vakító kolorittal dolgozik Szabó Kristóf, amelyből tökéletes, homogén színmezőket alkot. Az absztrakt és a figurális festészet izgalmas összeházasításának gyümölcsei ezek a festmények, amelyek már a rendhagyó installálás révén is kimozdítják a tekintet megszokott sémáit: egyszerre elvont műalkotások, a tekintet játékának eredményei, és üzenethordozók.

 

Négyzetes kép: Szabó Kristóf KristofLab ‒ SHAPE N04, 40x40cm, 2019.
Kép a főoldalon és a Facebookon: Kindlinger Péter fotója KristofLabról a megnyitón

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Cserhalmi Luca --


További írások a rovatból

art&design

Karanténba zárt vizuális napló Karanténba zárt vizuális napló
Birtalan Zsolt 40 nap (Karantén napló) kiállításáról
art&design

Apró betekintés Dürer korába Apró betekintés Dürer korába
Már online is részt vehetünk a Dürer kora kiállításon
art&design

Mindörökké vér és arany Mindörökké vér és arany
A magyar performansz története 1966–2018 (5): Nyugati magyar performansz: Monty Cantsin (1976-), Botond (1988–2010)
art&design

A Gonosz Bálna A Gonosz Bálna
Posztszocialista vakuemlékek és megidézett gyermekkor az ISBN Galériában

Más művészeti ágakról

Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Minden egy Excel-táblázattal indult Minden egy Excel-táblázattal indult
Interjú Puklus Péter fotográfussal képzőművészetről, nemzetközi kapcsolatépítésről, a szabad alkotás lehetőségeiről és jövőbeli tervekről
gyerek

Vigyázzatok a szellemtrutymóval! Vigyázzatok a szellemtrutymóval!
Magdalena Hai: Rémálmok kisboltja 1. – A csúf csikipor
gyerek

Göröngyös úton az önismeret felé Göröngyös úton az önismeret felé
Kertész Erzsi: Göröngyös Úti Iskola 4. – Gáz van!
irodalom

A Molyon az a legrosszabb, ha már nem írnak rólad A Molyon az a legrosszabb, ha már nem írnak rólad
Toroczkay András estje a Kis Présházban, 2020. október 28.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés