bezár
 

színház

2020. 12. 19.
A nyelvi virtuozitás örömszínháza
Bogusław Schaeffer: Színpadi kompozíciók, Kalligram, 2020
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Bogusław Schaeffer lengyel polihisztor szinte minden művészeti ágban kipróbálta magát. Méltán híres többek között drámaírói tevékenységéért, amiről az idén novemberben megjelent Színházi kompozíciók című kötet is tanúskodik.

Bogusław Schaeffer saját magát leginkább zeneszerzőnek vallotta, de mellette képzőművészettel és írással is foglalkozott. Kompozícióinak külföldön is nagy visszhangja volt, de drámái is sokszor osztatlan sikernek örvendtek. Műveit azonban most először vehetjük kézbe magyar nyelven, amit Pászt Patrícia gondos fordításának is köszönhetünk.

Szkéné színház

Először átfutva a kötetet rögtön arra következtethetünk, hogy nem egy hétköznapi válogatásról van szó. Feltehetőleg hamar szembetűnnek a különböző zenei fogalmak, mint az allegro, az allegretto misterioso, a menüett és még sorolhatnánk. Kottákat és partitúrákat is láthatunk elhelyezve a szövegekben. Tagadhatatlan, hogy a két művészeti ágat nem restellte ötvözni, és nem beszélhetünk külön zeneszerzőről és külön a drámaíróról, hiszen ő egyszerre mind a kettő. A kötetben tíz dráma szövegkönyve kapott helyet. Schaeffer műveiben feleleveníti az abszurd dráma hagyományait, és igyekszik a lehető legszínesebbé tenni más művészeti területeken szerzett tapasztalatával és kifinomult lengyel humorával. Talán nem túlzás azt mondani, hogy ezek a darabok idő nélküliek, mert sohasem reflektáltak társadalmi problémákra, mint ahogyan azt kortársai, Mrożek és Różewicz drámái tették. Erre a fordító, Pászt Patrícia is felhívja a figyelmünket az utószóban és már az első alcím is az időtlen zseniként utal Schaefferre. Ráadásul nemcsak virtuóz módjára művelte a zenét és a színházat, hanem igen termékenynek is bizonyult, hiszen megközelítőleg 550 zenei kompozíciót és 44 drámai művet hozott létre életében, az utóbbit gyakran ő maga rendezte.

borító

Drámáiban fontos szerepet játszik a többértelműség, az elbizonytalanítás. Ezt maga is egyértelműsíti a Kacsa című darab elején. Művészi hitvallását nagyban meghatározta, hogy ne egy síkon gondolkodjon, mert ahogy ő is fogalmaz „a tapéták és plakátok lehetnek egysíkúak, de a műalkotások nem”. Szükség van arra, hogy homályosak legyenek a színdarabok, és ennek eleget téve tényleg nem nyilvánítható ki egy általános meggyőződés. Megnehezítve a néző dolgát még utalni sem utal semmire az előadáson kívül, amit aznap este játszanak. A szereplők sem mások mint a zenészek és művészek, akiket meg sem nevez és a leggyakrabban csak úgy jelzi őket, hogy 1. színész, színésznő, professzor, férfi, nő, első és másodhegedűs, csellista, brácsás stb. Névnélküliek, és személyiségük sem skatulyázható be egy kategóriába, mert hajlamosak a végletekre, és a szerző a viszonyrendszerek változásának nyomon követésére is aligha ad esélyt a nézőnek, olvasónak. Hagyományos értelemben vett cselekményvázat sem láthatunk ezekben a szövegekben, hanem a cselekmény a logikátlanul felépített szövegekben rejlik. Ezeket a lassan vagy éppen gyorsan váltakozó viták, amik a szereplők között folynak, hangulatukban és tartalmukban is változékonyak. Erre kiváló példa az Audencia III, avagy Eszkimók Paradicsoma (egy színészre és egy színésznőre). Először a zenéről tart frontális előadást a férfi, majd megjelenik a nő, akivel egy intellektuális beszélgetést folytatnak problémáikról, rögeszméikről, művészetről, de ez folyamatosan megtörik, mert a kezdeti idegenséget felváltja egy szerelmi jelenet, amit egy szerepből való kiesés követ. Saját magukat játsszák a színészek.

Schaeffer színháza valóban könnyed és humoros, Pászt Patrícia a nyelvi virtuozitás örömszínházaként írja le. A kötet egyediségéhez még az is hozzátartozik, hogy a szerző életében ezeket a darabokat nem adták ki, még lengyel nyelven sem. A fordító magától Schaeffertől kapta meg a kéziratokat és rendezte azokat egybe. Remélhetőleg ezáltal tényleg sokakhoz eljutnak a szövegkönyvek, és akár színpadon is elérhetőek lesznek az érdeklődők számára.

nyomtat

Szerzők

-- Varga Bianka --

"Hát, nem tudom" - így hangzik Jiři Menzel tárcáinak háromszavas refrénje, és a következőt fűzi hozzá: "Úgy éreztem, pontosan tükrözik, amit írás közben érzek: nevezetesen azt, hogy amiről írok, egyúttal kétségbe is vonom. Hogy félek a kategorikus kijelentésektől." Hasonlóan érzek én is. Varga Bianka, lengyel szakos bölcsész.


További írások a rovatból

Fehér Balázs Benő rendezése a Stúdió K-ban
The Black Rider az Örkény Színházban
Kovács Domokos reburn a cathedral című bemutatója a Jurányi Házban
Desiré Central Station 2022 – No Filter

Más művészeti ágakról

Dubinyák Réka: Ali, a magyar jezidi
Interjú Szabó Tibor Benjáminnal
A közelmúlt román prózájából
gyerek

A Ciceró Könyvstúdió pályázata


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés