Az eseményen jelen volt az Antikvarium.hu vezetője, Chovanecz Balázs, és az aukciósháznak szakvéleményt adó irodalomtörténész, Bíró-Balogh Tamás is. A vizsgálatot követően az árverezők ugyan mindkét tételt visszavonták, de ezzel a megjegyzéssel látták el a gesztust: „A tételek (003, 086) értékesítésére a minden kétséget kizáró vizsgálatok után kerülhet sor.” És, mintha az antikvárius nem tudta volni dekódolni a tudományos diskurzust, a következő aukciós közleményt tették közzé a visszavonás tényének közlése mellett: „A hitelességgel kapcsolatban semmilyen perdöntő cáfolat nem hangzott el, a szakértők további részletes vizsgálatokat javasoltak. A restaurátor szakértő megállapította, hogy az elkobzó irat 50 évnél nem fiatalabb. Azt a felvetést, hogy az „Edit” című vers József Attila Számvetés című versének kéziratáról másolt szavakból állna, a szakértők elvetették.”

Pár hete a Telex tematizálta egy hírével a szellemileg igényesebb olvasók mindennapjait: eddig ismeretlen József Attila-vers és Arany János-ajánlás került elő, melyeket az Antikvarium.hu árverésén bárki megvásárolhat. Az autográfnak nevezett iratokat Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész alaposnak tűnő szakértői tanulmánya hitelesítette, és az F21-től a Blikkig nem volt olyan magyar médium, mely ne foglalkozott volna velük. A József Attila-kutatók közül Tverdota György később mégis verscsírának nevezte a szöveget, Bókay Antal pedig gyengének. Ám mindaddig, amíg a József Attila 1930-1937 közti elméleti írásait sajtó alá rendező Sárközi Éva a prae.hu művészeti portálon meg nem írta érveit (melyek szerint hamisítványról beszélünk), alapvetően hurráoptimizmus uralkodott, az árverés elindult, 2,3 millió forintig kúszott, és ki tudja, hol állt volna meg az az összeg... Ezt követően a József Attila Társaság a Telexnek is elküldött egy közleményt, amiben leszögezte: „a kézirat hitelességét a József Attila Társaság nem ismeri el. Vizsgálata során olyan problémák merültek föl, amelyek fölvetik a kézirat hamisítvány voltának gyanúját.”

Az a médiatörténeti tény is erősíthette a visszhangot, hogy az Indexből nemrég kivált szerkesztőség által alakított Telex mint média a saját identitását alkotja meg épp, szellemi izgalmakra fogékony olvasóközönséget megcélozva, ehhez jött jól egy ilyen szenzációs sztori, amit a saját történetének építőköveként használhat. Egy gyanakvó olvasó, Kovács Endre János megkereste a Telexet azzal a kollázsával, mely rámutat, hogy az „Edit” összes szava a Számvetés című versből származik. Ezt a képet „érdekesnek” nyilvánította a Telex, és további jó olvasást kívánt – így aztán a prae.hu művészeti portál kérte el és kapta meg a készítőjétől. Később, miután megjelent az ezt a képet tartalmazó cikkünk (azzal kiegészítve, hogy mindez egyéb kérdéseket is felvet, mivel József Attila ismétli a legkevesebb szót verseiben, azaz ő a leginkább szógazdag költőnk egy elemzés szerint), egy újabb írásban már megemlíti a Telex: „Az interneten emellett egy olyan kollázs is megjelent, amely a Számvetés című József Attila vers és a most előkerült Edit szavainak kézírását hasonlítja össze.” Azaz sem Kovács Endre János, sem a prae.hu művészeti portál neve nem kerül elő – sem cikkalkotó szerénységemé –, szerintük csak úgy „megjelent” az „interneten” egy kollázs, pedig ismereteink szerint a bitek és a bájtok nem szoktak összeállni ilyen értelmes egységgé. (Ráadásul nem csak a kézírás, hanem a szókincs összehasonlítása is lényeges.)

Miben is volt egyetértés?

Térjünk vissza a hétfői szakértői vizsgálatra. Az Antikvárium.hu így tájékoztatta a közvéleményt: „a felvetést, hogy az „Edit” című vers József Attila Számvetés című versének kéziratáról másolt szavakból állna, a szakértők elvetették”. Veres Andrásnak a szerdán a Népszavában megjelenő írása alapján azonban kiderült számomra, abban volt konszenzus, hogy az interneten nagy felbontásban található kézirat (amit a prae.hu is közölt) „szolgálhatott alapul” az „Edit” elkészítéséhez, általa férhetett hozzá a hamisító, de, mint írja, „a biztonság kedvéért igazságügyi írásszakértő vizsgálatát javasoltuk”, ami nélkül az "Edit" szereplését az aukción nem tartották elfogadhatónak. (Hozzáteszem, ez egy olyan autográf kézirat, ami József Attila Medvetánc című kötetébe egykor maga Barta István ragasztotta be, és Münchenből, az ő hagyatékából került a 2000-es évek elején Magyarországra, a fent belinkelt blogban 2011 májusában jelent meg – azaz ha minden igaz, a hamisítás ezt követően készült.)

Kinek Arany, kinek Aranyné

A József Attilának tulajdonított művet egyszerre „kobozták el” az Antikvarium.hu szerint egy Arany Jánosnak tulajdonított kézirattal, az Antikvarium.hu szerint 1945 júliusában. Emiatt az eredetiként aposztrofált Arany-szöveg miatt hétfőn jelen volt Vaderna Gábor, aki felsorolta azokat az okokat, melyek azt bizonyították, miért beszélhetünk annak esetében hamisítványról. (Az akkor már rosszul látó Arany János helyett, az állítólagos ajánlás idején, 1881-ben, gyakran mások tisztázták le az Arany János leveleit. Az a levél, mely az ajánlás mintájául szolgált, Arany Lászlóné kézírásával készült, s csak az aláírás származott a költő kezétől. Az ajánlás készítője ezt nem sejtette, és Bíró-Balogh Tamás sem fedezte fel, hogy az ajánlás szövege és datálása nem Arany kézírása. A teljes Ballagi Mór Uj teljes magyar és német szótár – mely előzéklapján az ajánlás látható – csak később jelent meg, mint az az időpont, melyre bejegyzést keltezték., etc. – erre az ügyre szándékaink szerint még visszatérünk).

Már első cikkünkben felhívta a figyelmet Sárközi Éva arra, hogy 1945-ben nem használtak az árverésen szereplő Kossuth-címeres pecsétet, és ezt most is megerősítette egy szakértő: az elkobzási „iraton” található pecsét kizárt, hogy 1946 nyara előtt készült. Pedig az eredetiséget alátámasztó érvek közt ez is fontos volt: mindent 1945 júliusában „koboztak el” Barta Istvántól – azaz minden régi, és minden hiteles helyről származik. Veres András a Népszavában arra is rámutat szerdán megjelenő írásában, hogy Lengyel András József Attila-kutató, aki jelen ügyben – Bíró-Balogh Tamás állítása szerint – az Antikvarium.hu szakértője is volt, egy régi tanulmányában megírta: Barta Istvánt 1945. májusában egy szovjet járőr a nyílt utcán elfogta, fogolytáborba hurcolta, majd Arhangelszkbe került, málenykij robotra, akitől így, többezer kilométerről, 1945 júliusában nem tudták volna elkobozni a jelen vitában szereplő írásokat. Erre vonatkozó kérdésekre a részletes információkkal bíró történészek minden bizonnyal pontos választ adnak – fogalmaz Veres a megjelenés előtt álló cikkében, utalva arra, hogy a történelem ezen időszakát a szakemberek jól dokumentáltan feldolgozták.