bezár
 

színház

2021. 07. 10.
Azt mondom: cirkusz
Szubjektíven CIRCUS FLOW Cirkusz-Művészet-Alkotás Tárlatról, Visegrád, 2021. július 7., Duna Event rendezvényhajó
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nyáresti fények a Dunán, tárlat egy hajón, artisták a parton, díjátadó a hídon. Mintha egy rendhagyó asszociációs játékba csöppentünk volna. A Cirkusz / Művészet / Alkotás című nyílt alkotóművészeti pályázat képzőművészeket kérdezett arról, mit jelent számukra a cirkusz. 289 alkotó összesen 478 cirkuszi témájú alkotással felelt a kérdésre.

Azt mondom: Duna. Te azt mondod: áramlás. Azt mondom: kötéltácos. Te azt mondod: egyensúly. Folytathatjuk? – kérdem. Bólints csak!

Szkéné színház

Híd – lehetőség, mutatvány – dobpergés, közönség – feszült csend, idomár – Salamon gyűrűje, állóhajó – paradoxon, légtornász – bizalom, képzőművészet – anyagba zárt pillanat, bohóc – van másik, cirkusz – minden lehetséges.

A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ és a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. 2020. évi Cirkusz / Művészet / Alkotás című nyílt alkotóművészeti pályázati kiírásban is szereplő kitartás, bizalom, egyensúly hármas egysége fontos szerepet kapott az egynapos tárlaton bemutatott alkotásokban. Joó Emese, a kiállítás kurátora, a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum főmuzeológusa fontosnak tartotta, hogy a most kiállított művek hidat képeznek a cirkuszművészet és a képzőművészet között.

Cirkusz, kutyával

Dr. Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum igazgatója megnyitó beszédében éppen a pályázatra érkezett alkotások nagy számát kiemelve, arra a kérdésre kereste a választ, vajon mi az, ami a cirkusz világából ennyire megmozgatja az alkotói fantáziát.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntőjében a képzőművészeti- és irodalmi alkotások gyakori témáját, a festett mosoly mögötti könnyek, a csillogással bevont fájdalom jelképét rajzolta át: ezek a könnyek belülről nézve, azoknak, akik a cirkuszból jönnek: örömkönnyek. Mögöttük munka, kitartás és eredmény van.

A kiállításmegnyitón kihirdették a pályázat nyerteseit is. Festmény, grafika kategóriában Budaházi Tibor festőművész és Felsmann Tamás grafikusművész nyerték el a megosztott első helyet, a második Ronga Eszter festőművész lett, a harmadik helyre pedig Győri Katinka Laura grafikushallgató plakátsorozatát rangsorolta a zsűri.

Festmény, grafika kategória I. helyezés: Budaházi Tibor

Festmény, grafika kategória I. helyezés: Budaházi Tibor. Fotó: Urbán Ádám

A szobor, kisplasztika, érme, dombormű kategória győztese Doncsev Antoni ötvös iparművész lett, a második helyen Somogyi Ferenc szobrászművész, harmadikként pedig Ruppert János szobrászművész végzett.

Az iparművészeti alkotások kategóriájában nem adtak ki első díjat; a második Németh „Kassa" Gábor villamosmérnök lett, míg a harmadik díjat Nemes Tímea Izabella keramikus nyerte el.

Doncsev Antoni

Szobor, kisplasztika, érem, dombormű kategória I. helyezés: Doncsev Antoni ötvös iparművész “Akrobata” című szobra. Fotó: Urbán Ádám

Fotó, videóinstalláció kategóriában Urbán Ádám fotográfus győzött, a második helyen Papp Szilvia, Fonák Tamás és Mező András Pocok végeztek négycsatornás videóinstallációjukkal, a harmadik díjat pedig Sarfenstein Ditta szobrászművész kapta.

A díjátadót követően a nagyérdemű megtekinthette a 114 hazai kortárs képzőművész 250 kiállított művét, miközben öt helyszínen cirkuszművészek ejtették ámulatba az arra járókat. Különleges élmény volt felfedezni a tárlaton, hogyan merültek el, oldódtak fel, adták át magukat az alkotók a cirkusz sodró és katartikus élményének, milyen örömmel fejtették fel mi lehet egy-egy mozdulat mögött. Anyagba zárták a pillanatot, hogy mi, a közönség ezekben az alkotásokban újra és újra átélhessük azt a csodát, amit a cirkusz adott nekünk.

A kiállítást Bánföldi Zoltán képzőművész, egyetemi tanár tárlatvezetése zárta. Mindazok, akik nem vehettek részt az eseményen, a jövőben a Fővárosi Nagycirkusz időszaki kiállításain tekinthetik meg az alkotásokat, vagy a megnyitón bemutatott CIRCUS FLOW kiállítási katalógusát – melyet Joó Emese és Szlávik Ágnes szerkesztettek – lapozgathatják, ha szeretnék megismerni, mit gondolnak a képzőművészek a cirkusz különleges világáról.

Kép a kutyával: Világos Beatrix

Felső széles kép: Małgorzata Karp-Soja festőművész (Lengyelország) “Jegy a cirkuszba” című festménye a Circus Flow kortárs művészeti kiállításon. Fotó: Fuszka Nikol

Még több fotó a Fővárosi Nagycirkusz Facebook-oldalán

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Világos Beatrix --


További írások a rovatból

színház

A nagyváradi Tündér Lala A nagyváradi Tündér Lala
Zenés mesejáték felnőtteknek vagy gyerekeknek
színház

Ítélkezés nélkül Ítélkezés nélkül
Az AlkalMáté Trupp Jordán Adél című előadásáról
színház

A gazember, a zsidó és a gyenge király A gazember, a zsidó és a gyenge király
Három újabb Shakespeare-dráma a Webszínház előadásában

Más művészeti ágakról

irodalom

Van bennünk rózsa Van bennünk rózsa
A Margó Fesztiválon mutatták be Danyi Zoltán A rózsákról című regényét (Magvető Kiadó, 2021)
Laurent Tirard: A beszéd
Közönségtalálkozó Enyedi Ildikóval A feleségem története premier előtti vetítésén
gyerek

Szuperhős ógörög köntösben Szuperhős ógörög köntösben
Tasnádi István: Helló, Héraklész!, Pagony, 2021


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés