A minari, a vízizellernek vagy vízipetrezselyemnek nevezhető távolkeleti növény a koreai konyha hasznos kiegészítője, így a hazai íz és a hazai gyökerek élénkzöld sugalmazója a filmben. Nyugati talajba ültetett keleti növény, helyzete tehát hasonlatos a főhősökéhez.

Dél-koreai bevándorló szülők gyermekeként Lee Isaac Chung a valóságban is egy arkansasi farmon nőtt fel, melynek filmbeli megjelenítése az amerikai álom örömtelinek, mégis törékenynek mutatott összegzése. A kétgyermekes dél-koreai család a '80-as években költözik az államokba, az amerikai álom, vagyis a saját farm megteremtése azonban nem egyszerű számukra, illetve elbizonytalanodnak abban is, hogy pontosan mi számukra az amerikai álom.

A Gyújtogatókból (Chang-dong Lee), sőt a Walking Deadből is ismert Steven Yeun által alakított édesapa, Jacob megszállottan kergeti a farmalapítást mint álmot, felesége, Monica (Han Yeri) viszont azt szeretné, ha továbbra is jelenlegi munkájukból, ipari csirketenyésztésből élnének meg, és egy ígéretesebb helyre költöznének, hogy szívbeteg kisfiuk, David (Alan S. Kim) megfelelő orvosi ellátás kaphasson, és úgy általában, ne kelljen ennyire elszigetelten élniük. Előző lakhelyükhöz, a napfényes Kaliforniához képest a beláthatatlan arkansasi mező kevésbé vonzó, az ő amerikai álma nem egyezik Jacob elképzeléseivel. Ebből az ellentétből bontakozik ki a családi konfliktus, ami az elszakadás lehetőségét hordozza magában, s amit tovább tetéznek a földművelés viszontagságai, a természet ugyanis nem túlzottan segítőkész, víz például rendkívül nehezen fakad a talajból.

Mivel Monica a munka mellett nem tud vigyázni a gyerekekre, úgy határoznak, hogy magukhoz költöztetik a lány édesanyját Dél-Koreából. A négytagú kis családba friss keleti fuvallatként érkezik a minden lében kanál, de az elviselhetetlenségével együtt még jobban szerethető anyuka, Soonja, akit a legendás dél-koreai híresség Yuh-Jung Youn alakít átütően, és aki ezért a szerepért elnyerte a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat.

A nagymama megjelenése a modern, szinte már amerikanizálódó család életébe visszahozza az eredeti otthon emlékeit, éppen az idős hölgy ülteti tele minarival a patakpartot, vagyis szimbolikusan összeköti a család új életét a régi hagyományokkal, régi gyökereket vet új földbe. Felkavaró hatással van a család életére, személye rendkívül idegesítő, mégis imádnivaló, és ennek rengeteg életteli, komikus vagy melankolikus pillanatot köszönhet a film, de egy majdnem tragikus befejezést is. A szívbeteg Daviddel való kapcsolatának fejlődését továbbá nagyon szépen bontja ki a rendező, a kisfiú a furcsa nagymamával eljut az elhúzódástól a szeretetteljes kötődésig.

A felmerülő gondok ellenére ebben a filmben a családi problémákból adódó vagy a természeti adottságok miatt előálló bonyodalmak nem bontják meg a harmóniát, hiszen szelíden hömpölyögve pont arra tanít, hogy a nehézségeken túl a legfontosabb érték maga az ember és a család. Hogy a legnagyobb veszteség az emberi veszteség, és a legértékesebb az emberi élet. A történet (vagy nevezhetjük sorsnak is) éppen annyi akadályt emel a főhősök elé, amennyit egyszerű kis életük és egyszerű kis filmjük elbír, és amennyivel meg tudnak birkózni ahhoz, amiből tanulni tudnak. Érdekes módon a szociális beilleszkedési nehézségekre már nem tér ki a történet, az esetleges faji előítéleteket mellőzi, mert az más irányt adna a filmnek, a főszereplő család felé a helybéliek, illetve a keresztény közösség befogadóan fordul.

Chung családi drámája teljesen eltérő stílusú és műfajú, mint néhány nagy port felvert dél-koreai alkotás, például Bong Joon-ho Élősködők, Chang-dong Lee Gyújtogatók vagy Park Chan-wook A szobalány című filmje. Sem a meghökkentést, sem a misztikumot nem keresi, a család mint elsődleges szövetség témájával pedig inkább egy másik távol-keleti rendező, a japán Hirokazu Koreeda alkotásai felé közelít, bár más módszerekkel.

A Minari – A családom története túlzott visszafogottságával kilóg a fenti sorból, mégis könnyen belopta magát a szakma szívébe. A 2020-as Sundance Fesztiválon Chung alkotása elnyerte a zsűri nagydíját és a közönségdíjat, a 78. Golden Globe-díjátadón a legjobb idegen nyelvű film díját kapta meg, de hat Oscar-jelölést is gyűjtött, melyet végül Yuh-Jung Youn színésznő váltott díjra.

A film elbűvölően kedves, szimpatikus és ártatlan, jó vele lágy zenére nosztalgiázva kocsikázni a hátsó ülésen, bóklászni a zöld mezőn és a fejlődő veteményesben. A természet szépsége fényjátékokkal szabadul ki a maga valóságából, ezáltal az egyszerűség a kép segítségével emelkedik a hétköznapi jelentés fölé, pedig a filmben szereplő földdarab akár bárhol lehetne. Akár a mi szomszédságunkban is, és ezért olyan ismerős és otthonos ez a film.

Képek: Vertigo Média