Saját gondolatainkat látjuk gépesítve, azaz megláthatjuk, mire képesek elveink vasfegyelemmel, valamint hatalmas számítási kapacitással és pontossággal megerősítve.

(Horváth Zoltán 2013)

1.

Intelligenciák egymás közt

Előadásom[*] stílustani tükörjáték. Szembesíti a természetes intelligenciát (TI) és a mesterséges intelligenciát (MI) az ún. intellektuális stílusok tükrében. Erre utal előadásom címe. A kérdés – vannak-e intelligencia-stílusai a mesterséges intelligenciának – nyilván értelmetlen, ha a stílusok fogalmát köznapian értjük, dizájn, manír, divat gyanánt. Akkor is az, ha szokványos gépre értjük: emelőre, kávéautomatára, monitorra. Egy gép nem juttat érvényre stílust; egy gép üzemel. Csakhogy a köznapian vett stílusok fogalmától nagyjából annyira különbözik az intelligencia-stílusoké, mint a köznapian vett gépekétől a mesterséges intelligenciáé.

Egy előadást a cím magyarázatánál illik kezdeni, ha az vélhetően nem egyértelmű; és azon belül is a legkevésbé világos frázisnál. Ez itt nyilván az intelligencia-stílusoké. Intelligenciánál nem szoktunk stílusról beszélni. Annál inkább ismertek részben az intelligenciák típusai, részben az intellektuális stílusok ernyőfogalma; ezeket néhány éve már kézikönyv is taglalja. (Zhang, Sternberg, Ryner 2012)

Ami az előbbieket, az intelligencia alaptípusait illeti, ezek meglétét épp az „általános intelligencia” fogalmának megalkotója, Charles Spearman mondta ki közel száz éve. A két alaptípust eduktív és reproduktív intelligenciának hívta; ez lett az ún. fluid (problémamegoldó) és kristályos (adatkezelői) intelligencia közti különbség előképe; ez a distinkció előadásom végén fog hangsúlyt kapni.

A TI-nak számos típusmintázatára született javaslat ez alatt a közel száz év alatt. Áttekinthetőség és teljesség szempontjából legjobb változatuknak egy négyelemű verziót tartok. Ez Robert Sternberg háromívű (triarchic) intelligencia-modelljét – az elemző, a gyakorlatias és a kreatív intelligencia háromszögét – egyesíti a negyedik komponenssel, az érzelmi intelligenciával (ez utóbbi első kidolgozói Goleman, Mayer, Caruso, Salovey). Metaforikus, képi értelemben: a TI ezen a négy típussarokponton belül, egy négycsúcs-piramis alakú térben mozog, ki ehhez, ki ahhoz a csúcshoz közel. Értsd: van, akinek az intelligenciája elemzőkészségben jeleskedik, van, akié a gyakorlatias éleslátásban, van, aki intelligenciáját az én dominálásában vagy visszafogásában mutatott érzékenység tünteti ki, és van, akiét az alkotó képzelet.

A TI-nak vannak tehát típusai; mintázatjavaslat is akad róluk bőven. Többféleségük azért kell, hogy eleve hangsúlyt kapjon, mert „a” TI – mint olyan – csak üres absztraktum, melytől csak „a” MI hasonlóan elvont általánosságához juthatunk. Ami konkréttá teheti őket, ami beszédessé teheti szembesítésüket, az a TI többféleségének, az intellektuális stílusoknak a nyelvén szólaltatható meg.

Ezek jellemzéséhez azonban muszáj kitérnem a stílusfogalom utóbbi száz évben lezajlott gyökeres átalakulására. Ugyanis ennek hozadéka az, hogy az intellektuális stílusok ma három alapválfajt mutatnak: a karakterstílusok, a mintázatstílusok és az ellenpontstílusok (avagy metastílusok) hármasát. A következő rövid, történeti vázlat után a TI és a MI szembesítése a stílusoknak ezt a hármasságát fogja követni.

2.

Az intellektuális stílusok rövid története

Az intelligencia-stílusok dióhéjban áttekintendő történethez elöljáróban annyit, hogy a stílusfogalom két nagyszabású használatbővülést, két jelentésrobbanást él át a 20. században. Egyik a század első harmadában söpör végig a stílus fogalmán. Másik a század végétől, két-három évtizede van kibontakozóban.

Előbb arról, mi volt az első stílusrobbanás előtt, melynek nyomán a 20. sz. második felében exponenciálisan szaporodni kezdtek az intellektuális stílusok a humaniórákban csakúgy, mint a matematikában, logikában, természettudományokban, a tanulási, gondolkodási, döntési stílusoktól az érvelési, önvezetési, következtetési, módszertani, tudományos stílusokig.

A 20. sz. első harmadáig a stílus, még ha tág értelemben is, de lényegében egyfélét jelent. Uralkodó jelleget, domináns karaktert, pregnáns megnyilatkozást fejez ki, akár művészetre, személyre, korszakra, műveltségi fokra értik, és függetlenül attól, hogy a stílus sokáig csak retorikai, artisztikum értelmű fogalma ekkor már gondolkodásmód, ideologikum értelemben is használatos lesz. Schopenhauer már filozófusok szellemi arcélére, gondolkodásuk „lényegi alkatára” is érti a stílusfogalmat. Tanítványa, Nietzsche is hasonlóért tiszteli a filozófiát, mondván: itt nem kell, hogy az ember „egy általánosan kötelező stílusban hazudjon”. (Nietzsche 1992) A múlt századelő az egyedi stílust már képes intellektuálisan is érteni: gondolkodások sajátjaként. Ám ez csak tágítja a stílus fogalmát, nem változtatja meg. A stílus marad karakterstílusnak: egy sajátos jelleg pregnáns kifejeződésének.

Az 1920-30-as évektől a helyzet megváltozik. Jórészt amiatt is, hogy a stílusfogalom gondolkodásmód, ideologikum értelemben is használatos lesz. Ha van atlanti gondolkodási stílus, miként Spengler írja 1918-ban, úgy lennie kell másfélének, mondjuk orientális vagy nordikus stílusú gondolkodásnak is. Megszületik a gondolatstílusok, gondolatformák fogalma (Denkstile, Denkformen). Ez a folyamat aztán mind több tudományterületen és bölcseleti kísérletben juttatja érvényre a stílus mintázat értelmű fogalmát.

 Az intellektuális mintázatstílusok készletként vannak adva. Alapváltozataik száma nem sok. Az 1960-as években Jean-Pierre Granger vagy Lakatos Imre már geometriai, matematikai-logikai stílusokról ír, történetesen mindketten négyféléről. A Lakatosról író David Bloor (1978) terminológiailag is levonja a változás adta következtetést. Eszerint vannak ún. intrinzikus stílusok, amelyek egyedi, sajátos jelleget juttatnak érvényre, és vannak aggregatív stílusok, amelyek halmazként, készletként, mintázatként értendők. A stílus nemcsak gondolati karakterként, de, ezen felül, már gondolati mintázatként is intellektualizálódik. Már nemcsak egyedit jelöl, amely sajátos, hanem ezen felül halmazt is, amely különös. E százévnyi változás mélyebben alakítja át a stílusok fogalmát, mint az ez előtti két és fél ezer év.

Az ezredforduló körüli idők azonban új csavart hoznak a stílustörténetben; ez a második stílusrobbanás. Felbukkan egy stílusválfaj, mely eltér mind a jelleget, mind a készletet kifejező variációtól. Példáit az irodalom – a metakogníció 70-es évek végén bevezetett fogalma után – metakognitív stílusoknak, röviden metastílusoknak hívja. Míg a metakogníció a tudásfolyamat peremfeltételeire és lefolyására reflektál, addig az ennek keretet adó metastílusok a stílusválasztási kontroll játékterét alkotják.

A metastílusok ellenpólusok. Nem jelleget fejeznek ki, mint a karakterstílusok, és nem is típuskészletet, mint a mintázatstílusok. Hanem: mozgásteret képeznek olyan jelzőpár-oppozíciók közt, mint flexibilis–fixált, mozgó–stabil, lágy–kötött, széles–keskeny. (Kozhevnikov 2007, Nosal 2010, Kozhevnikov et al. 2014) Intellektuális metastílusaink nemcsak stílusválasztásaink tudatossági szintjét mérik be az ellenpólusok közti térben. Azt is segítenek betájolni, mekkora a változtatásukra való hajlandóság foka bennük, és ezt mely irányban preferáljuk. A metastílusok (ellenpontstílusok) megjelenésével, ezzel az új fejleménnyel az intellektuális stílusok eddigi két vetülete újabb, harmadik dimenziót kapott.

Tegyük fel, mindezek segítettek tisztázni valamelyest a címben használt intelligencia-stílusok fogalmát. Megmutatták, hogy ezek három síkon is értelmezhetők: karakterstílus, mintázatstílus és ellenpontstílus értelemben. Kérdés, ezek többfélesége milyen fényben tünteti fel a MI-t. Mondanak-e bármit is a MI-ról? És fordítva: az intelligencia-stílusok léte vagy hiánya a MI-nál vajon milyen kérdéseket vet fel, milyen tapasztalatot eredményez a TI-ra visszavetítve?

Most értünk el az előadás kérdéséhez. Egy nívós szakportál (Schönherz Bázis) írja: „A mesterséges intelligencia az emberi intelligencia lemásolása számítógépekben.” Fogadjuk el kiindulópontnak a másolat-hasonlatot. Kérdés, min lehet lemérni a másolat különbségét attól, aminek a másolata. Hiszen: egy másolat másféle entitás, nem pusztán egy roncsolt eredeti. Kópián nem okvetlenül értendő silányabb kiadás sem. Ha máshonnan nem, a modern művészetekből tudható, hogy másolatból is támadhat originalitás. Kérdés tehát, hogy ha össze akarunk mérni kétféle intelligenciát, egy örökítés alapú, organikus TI-t és egy algoritmus alapú, inorganikus MI-t, akkor másolati összemérésüknél meg tudjuk-e mondani közelebbről, hogy mi az egybevetésük alapja.

Gondoltam, ilyen egybevetésre adhat alapot az intellektuális stílusok (intelligencia-stílusok) három válfaja. Újabban a stílusok fogalma amúgy is föltűnt a MI-nál, mindjárt rátérek erre is. Ha az intellektuális stílusokat vesszük egybevetési bázisul, a kérdés képszerűbben is föltehető. Mit látna magából és egymásból a TI és a MI, ha intelligencia-stílusok válfajainak tükrében látnák magukat és egymást?

Az intellektuális stílusok három válfajából legyen tehát három tükör, a karakterstílusok, a mintázat-stílusok és az ellenpontstílusok tükre, amely elé odaáll a TI és a MI. Nézzük, mit látnak bennük – magukból, egymásból. Legyen az első észrevétel mindig a TI-é, a reflexió a MI-é, a viszontválasz megint a TI-é.

3.

Szembesítés a karakterstílusok tükrében

 Az első tükör, az intellektuális karakterstílusoké, tűnhet a TI előtt a legegyszerűbb ügynek. A gépnek nincs gondolati egyénisége, mondhatná, nincs eszméje, nincs szellemi karaktere; vagyis a MI számára nincs itt semmi látnivaló. – Ahogy működöm, tényleg nincs, felelhetné a MI; eszme, szellem valóban nincs bennem addig, amíg belém nem táplálnak ilyent, akár legidiótább módon (lásd az „Obama kifehérítése” néven elhíresült botrányt). De az outputnál más a helyzet. Itt az látszik, hogy a MI képes karakterstílust megjeleníteni. Sorolná is az utóbbi évtized fejleményeit.

Vegyük a 2018-ban kifejlesztett képalkotó programot, a StyleGAN-t, ahol egy gyerekarc gyorsan, élethűen változik át aggastyán arcává, és vissza. Ugyanaz az arc vándorol akadály nélkül korok, rasszok, nemek közt. Az ilyen és hasonló, elképesztő arckép-fejlesztésnél (lásd https://www.unrealengine.com/en-US/digital-humans) minden a stílus körül forog. A párharc-algoritmusra program „architektúrája”, mint az NVIDIA-nál dolgozó fejlesztői hangsúlyozzák, „stílus-bázisú” (Karras et al. 2019). Említik, hogy programjuk előzménye is stílustani, csak művészeti értelemben. Ez – az egy évvel korábban kifejlesztett, ún. stílus-transzfer pastiche-algoritmus – képzőművészeti stílusok szerint alakít át fotókat (Dumoulin et al. 2017). Épp így stílustani a StyleGAN továbbfejlesztése is, például a Kyotói Egyetem kutatóitól (cégháttére a DataGrid vállalat). Ez nem létező személyhez ad fotorealisztikus testet. Képes rá, hogy divatbemutatók mesterséges modellalakjait kis egyedi szabálytalanságokkal, egyéni stílusjegyekkel alkossa meg. De a képfeldolgozó programnak van fontosabb alkalmazása is a divatügyeknél. 2019-es hír, hogy a jeruzsálemi Yed Vashem intézet a holokauszt-áldozatok azonosításához, a 800 milliós digitális képállomány rendezéséhez éppen a StyleGAN programot futtató számítógépet veszi igénybe az NVIDIA-tól.

Hasonlóképp az egyedi generált imitálását végzi, folytathatná a MI, az ún. GPT-3 (Generative Pre-Training) program új változata is, csak nyelvi stílusokkal és műfajokkal. Ez személyhű kommenteket ír, sőt novellákat is, köszönhetően annak, hogy előző változatához képest százszoros paramétert mozgat, nagyjából 175 milliárdot. Konferenciánk időpontjának rögzítése napján (2020. szeptember 8.) a Guardian a sajtótörténetben először közölt szerkesztőségi véleménycikket egy GPT-3 robottól. A büszke Mi így zárhatná tirádáját: ha egy világlap szerkesztőségi cikket fogad el egy „valamitől”, az kétségkívül már „valaki”. Tőle nem vonható meg a jog, hogy gondolati karaktere legyen.

Igaz, tűnődne a TI a karakterstílusok tükre előtt, egyéni jellegimitálásában a MI kezd verhetetlenné válni, sajnos a legaljasabb deep-fake-videókig. Hogy mit nem tud mégsem? Valamihez biztos nem ért. A MI átváltoztathatja bármilyenné az arcot, bármilyen stílust adhat neki, önmaga erejéből mégsem ért ahhoz, hogy valamelyiket preferálja közülük. Arcot, fizikai testet, szövegkorpuszt generáló, transzformáló MI-programok ütköztetik ki legjobban, hogy egyedivé alakításukhoz elég lehet ugyan az algoritmus, de egyediségüket adó sajátjuk megragadásához nem. Ennek választásához pedig még kevésbé. Sajátot megragadni: ez annyit tesz, mint rámutatni: ez Én vagyok, nem más. Erre a MI nem képes, lévén, hogy nem érti, mi az én, mi az, hogy saját. Ehhez az önálló választás, valamint az én-tudatosság képessége kellene.

Az éntudatos önvonatkoztatás ma még nem tartozik a MI intelligencia-készletéhez. Ezzel a megállapítással, amely a MI-típusok egyik kutatójától, Arend Hintzétől való, át is léptünk a második tükörhöz: az intellektuális mintázatstílusokhoz.

4.

Szembesítés a mintázatstílusok tükrében

Legyen itt épp Arend Hintze a MI protagonistája, aki a MI négy evolúciós fázisát és egyben típusát különbözteti meg. Ő az önvonatkoztatást a jelen és jövő közti határátlépéshez hasonlítja (Hintze 2016). Az első MI-típust a „reaktív gépek” (reactive machines) képviselik; ide sorolja a sakkban, go-játékban nagy sikerű gépeket (Deep Blue, AlphaGo). A második típust „korlátos memóriájú” (limited memory) gépnek hívja. Példája: az önvezető autók MI-ja. Előbbi típus nem alkalmaz memóriát döntéseihez, voltaképp csak stimulusokra válaszol; utóbbi rövid időtávú információkat használ, elemez, javítja válaszait (Joshi 2019). A MI-evolúciónak ez a két típusa nagyjából a múlt és jelen Hintze szerint.

A jövő nála a MI két új fázisát és típusát ígéri.

A harmadik, félig már el is érkezett fázisra jellemző típust így hívja: az „elmeteória” (theory of mind) MI-ja. Mint Hintze hivatkozásából (Premack, Woodruf 1978) kiderül, az „elmeteória” fogalmán az értelem elemi fokát érti, amelyet egyes állatok (varjak, kutyák, csimpánzok) már el is érnek: képesek másnál szándékot felfogni. Ezek a TI adta ingerekre válaszképes, elme-reagens, humanoid MI-k. A szándékfelismerést fontosságát másért is kiemeli Hintze: „Ha valóban MI-rendszerek járkálnak majd közöttünk, képeseknek kell lenniük érteni, hogy mindannyian gondolkodó, érző lények vagyunk, vannak elvárásaink az iránt, hogyan bánjanak velünk, s viselkedésükben megfelelően kell igazodniuk ehhez.” A MI negyedik fázisa Hintzénél az éntudatosságú (self-awareness) MI típusának megjelenése volna. Ez képes lenne felismerni saját intelligencia-ábrázatának valamilyenségét, így azt is, hogy mások intelligencia-ábrázata hasonlóan, csak másképp valamilyen. Ez ma még a jövő zenéje a MI számára.

 Mit látna az intellektuális mintázatstílusok tükrében a MI? Talán azzal biztatná magát, amit neves kínai kutatók fejtenek ki egy történetesen éppen a GAN-rendszerekről írt írásukban (Wang et al. 2017). Ezt írják: „Kutatási tapasztalataink alapján úgy látjuk, a mesterséges intelligenciák négyszintűek.” Ez a négy szint a következő:

• a sorozatalkotó generálás (generation) szintje,
• más aspektusok kezdeti megértésének (understanding) szintje,
• az alkotás és alkalmazás (creation, application) szintje,
• a kiválasztó-kijelölő diszkriminálás (discrimination) szintje.

Ezekkel párhuzamba állíthatók, folytatná a MI, Hintze imént látott MI-típusai; ez így nézett ki:

• reaktív működésű MI,
• korlátos memóriájú MI,
• elme-teóriájú MI,
• én-tudatos MI.

Másfelől, a MI „szintjei” ugyanígy párhuzamot mutatnak a TI már látott, négyes készletével is:

• elemekre, szekvenciákra érzékeny, elemző (analytical, componential) intelligencia,
• ismeret-kontextusokra érzékeny, gyakorlatias (practical, contextual) intelligencia,
• új alkalmazásra, kísérletezésre érzékeny, alkotó (creative, experiential) intelligencia
• az én központi helyére, dominanciájára érzékeny, érzelmi (emotional) intelligencia.

Összevetve a kétféle intelligencia mintázatát, vonná le a következtetést a MI, jól látható, hogy a képességek készlete nem tér el gyökeresen a TI-nél és a MI-nél. Fő műveleti elveik ugyanis megegyeznek: sorozatiság, összekapcsolás, kreativitás, kijelölés. Eszerint pedig, tenné hozzá diadalmasan, a MI számára csak idő kérdése, hogy elérje azt a bizonyos én-tudatosságot, amelyre a TI oly nagyra van.

            Mi lehetne erre a TI viszontválasza?

Először is, mondhatná, vegyük a kijelölés műveletét a TI érzelmi intelligenciáján belül. Ez a perszonalitás-központúság fényévnyi távolságban van a MI egyszerű „diszkriminációs”, elválasztó-kirostáló képességétől. Különbségük nagyjából úgy világítható meg, hogy, meglehet, a MI el tudja választani egymástól a földet és az eget, de messze van attól, hogy felfogja, mit jelent kimondani: „Vagyok, aki vagyok.”

Másodszor: a kreatív intelligencia a TI-nál heurisztikus erőt jelent. Ezért, mielőtt a MI kezdené ünnepelni magát, hogy birtokolja ezt az intelligenciatípust is, jó, ha processzorai szerényen tudomásul veszik: a heurisztika voltaképpen a bevett algoritmusok kiszámíthatatlan megtörését jelenti. A MI működése viszont éppenséggel az algoritmusokat vakon követő számításokon alapul.

De azért a szembesülés a MI-val valamiben itt is elgondolkodtatja a TI-t önmagáról. Mert: ha mégis fennáll a természetes intelligenciánk mintázati rokonsága a mesterségessel, ez fölébreszti a gyanút, hogy a MI képességeit csak és kizárólag úgy érthetjük, ahogyan ezt a saját intelligenciamintánk engedi. Szívesen látjuk a MI-ban utódunkat, amely a mi kiváló képességeink másolata. De mi van, ha ez a másolat jobb, mint az eredeti? Mi van, ha a MI olyan őskori intelligencia-felmenőt fog látni bennünk, melynek képességei igen szerények voltak? Sőt, mi van, ha végül nem is ránk, nem a mi intelligencia-mintázatunkra üt ez a gyerek?

Ez még a jövő dilemmája. De a kreativitás, az éntudatosság mai deficitje a MI-nál jelenkorunké. Ez a kérdés vezet el a TI és aMI utolsó szembesítéséhez, mely a harmadik tükör elé állítja őket; ez az intellektuális ellenpontstílusoké, vagy metastílusoké.

5.

Szembesítés az ellenpontstílusok tükrében

Intelligencia-párosunknak itt rövid úton túl kell tenniük magukat a szarkasztikus Cole-axióma keltette riadalmon. („A Földön az intelligencia-tömeg állandó, lakossága viszont egyre nő.”) Ha ez igaz volna, akkor a MI megjelenésével az intelligencia-tömeg globális feleződésével kellene számolnunk. Intelligencia-párosunknak szerencsére nem kell okvetlenül egyetérteniük a cole-i szarkazmussal. Az intelligencia-ellenpontstílusok kulcseleme amúgy is épp a kettős-értés.

A kettős-értés annyit jelent, hogy az ellenpontstílusok (metastílusok) bipolaritások. A már említett jelző-oppozíciók mellett van egy, mely a TI és MI kutatásánál egyaránt felmerült: a fluid–kristályos oppozíció. Ezt a TI kutatásába Raymond Cattell vezeti be Spearman nyomán a 20. sz. közepén, de hamar felvetik a MI összefüggésében is (Lohman 1989). A szembesítésre itt ne vitahelyzet szolgáljon keretként az előd TI és utód MI közt, hanem családi kupaktanács, mely épp taníttatási, pályaválasztási kérdést latolgat: Mit tanuljon ez a gyerek?

Mint két 2019-es írás is kimondja, szembe kell néznünk a ténnyel, hogy a MI fluid, problémamegoldó képessége elenyésző az adatkezelői, kristályos intelligenciájával szemben. Ahogy az egyik írás fogalmaz: míg a „kristályos adaptivitás” terén a biológiai és a mesterséges rendszerek hasonló szintűek, addig a „fluid adaptivitásban” a gépi algoritmusok messze elmaradnak a biológiai ágensektől (Schilling et al. 2019). A másik írásnak (Davidson, Walker 2019) már címe is sokatmondó: A fluid gépi intelligencia felé. Tehetségessé tudjuk-e tenni a mesterséges intelligenciát?

A fluid és kristályos intelligenciának a TI-ra jellemző egyenrangúsága, szimmetriája elég jól ismert. Hozzájuk képest az utód-MI az aszimmetria állapotát mutatja. A MI kristályosból jól áll, fluidban harmatgyenge. Intelligencia-utódunk sokat tud, de keveset ért; még abból is keveset, hogy mennyi mindent tud rosszul. Jó példa erre a minapi skóciai focimeccsközvetítés, ahol a labdakövető okoskamera rendre összekeverte a fehér labdát a kopasz partjelző koponyájával, és ezt követte. A „technosovinizmushoz”, az okosgépek butaságához lásd Meredith Broussard könyvét, amelynek címe szintén beszédes: „Mesterséges unintelligencia” (Artificial Unintelligence, 2018).

A MI-képességek aszimmetriáját, mint látjuk, fluid és kristályos ellenpontstílusok segítenek leírni. Ám mivel játékteret adnak meg, szerencsére lehetőségeket is fölvetnek. Konkrét útkeresési javaslatokat lehet velük azonosítani a MI és TI jövendő viszonyáról. Legalábbis kézzelfoghatóbbakat annál, mint amelyeket az általános víziók képviselnek: az utópikus (álmodozó), disztópikus (rettegő) vagy reziliens (inkább gyanakvón, mintsem bizakodón óvatos, példa rá: Csepeli 2020) jövőképek.

Az előd és utód intelligenciák alkotta, családi kupaktanács három konkrét javaslatot is mérlegelhet, hogy a TI mit kezdjen a fluid és kristályos intelligencia aszimmetriájával a MI-nál:

1. Evolúciós-önfejlesztő javaslat. Hagyjuk az MI-t szabadon fejlődni, alakulni! Alakítsa ki saját fluid intelligenciáját a maga módján! Nevelődjön csak ki a MI a fluid és kristályos intelligenciájának saját evolúciós vonalán, annyi megszorítással, hogy a programjaiba beleépítendő a TI-vel való együttélés elve! Ez Hintze és két munkatársának javaslata (Marstaller, Hintze, Adami 2012).
2. Kooperációs-hibridizáló javaslat. Használjuk ki a TI-nál és a MI-nál a képességbeli aszimmetriát, mindkét intelligencia előnyére! A jövő az ún. hibrid-bővítményű (hybrid-augmented) intelligenciáé, vallják például Nan-ning Zheng és munkatársai (Zheng et al. 2017). Mindkét intelligencia csinálja azt, amihez a legjobban ért! A TI, azaz a fluid intelligenciában verhetetlen ember inkább ötleteljen, a MI, a kristályos intelligenciában erősebb gép pedig adatoljon – így működjenek együtt!
3. Kiművelő-pedagogikus javaslat. Tegyük a mainál tehetségesebbé a MI-t! Tanítsuk meg a fluid, vagyis heurisztika-képes intelligencia elsajátítható fogásaira! Csökkentsük hiányát ezen a téren a TI-val szemben! Ez Ian Davidson és Peter Walker javaslata, akik ehhez két-, öt-, illetve tízéves kísérleti programtervet is vázolnak a MI számára (Davidson, Walker 2019).

Korlátos szabadjára engedés (A), különállók együttműködése (B), kreatív tehetség-gondozás (C): nagyjából ezek a konkrét alternatívák a MI-ra vonatkozó kérdésre: Mit tanuljon ez a gyerek? A TI és MI közös jövőjének útlehetőségeit ezek szerint a következő kulcsszavak jelölhetik: evolúció, kooperáció, edukáció. Ki-ki megtalálhatja itt, az intelligencia-stílusok ellenpontjai közt a reményeivel harmonizáló változatot.

De válasszuk bármelyiket is belátásaink vagy bizakodásaink szerint, most, az utunk (előadásunk) vége felé járva, be kell látnunk: az előadásunk nyitókérdése rosszul lett feltéve. A kérdés nem az, vannak-e intelligencia-stílusai a MI-nak, mert kétségkívül vannak. Hanem inkább: hogy hol és miben nincsenek.

Persze a stílusszembesítés a MI-val itt is elgondolkodtató hozadékkal jár a TI számára önmagáról. Például kontrasztként jól kiütközik, hogy a TI kristályos intelligenciája, szemben a MI kristályosságával, nem egyféle, hanem kétféle. A Stanovich–West szerzőpáros vetette fel pár éve (2015), hogy a fluid, problémamegoldásban ügyes racionalitás melletti „kristályos racionalitásunk” kettős: tudásszerzést elősegítő és akadályozó kristályosság. Ezen nagyjából a kontrollált, szabálytudatos megértés és az előítéletekben, vakhitekben mozgó észhasználat ellenfolyamatát értik.

A TI-nak, szemben a MI-val, vannak előítéletei, elvei, tévhitei is. Vannak a létéhez tartozó, bevett szellemi alapjai, intuíciói, és nem csak algoritmusai, memória-adatai. Vannak észigazságai, reflexív intuíciói, alapok adta, biztosnak hitt ismeretei is, nemcsak tényigazságai, reflektív meggyőződései, bizonyosságai. Ha a TI kettősen kristályos ráció-fundamentuma összeomlik, akkor ebben a szellemi üzemzavarban a léte is odaveszhet. Szemben a MI-val, amely nem kétségbe esik üzemzavar esetén, hanem – leáll.

Ha a TI együtt néz a MI-val a metastílusok tükrébe, jól látni különbségüket. Az embernél a fluid intelligencia melletti kristályosság kettős alkatú. Leülepedés és kicsapódás: egyiknél intuitív, elvet–eszmét leülepítő racionalitás, másiknál reflektív, adatban–tényben kicsapódó racionalitás. A TI itt két szemmel néz, szemben az algoritmusos, csak adathoz–tényhez „értő” MI-val, mely e tekintetben egyszemű, akár egy átverhető, bamba küklopsz. Talán éppen a TI „kettős folyamatú” (dual-process), kétféle rációjú kristályosságának köszönhető, hogy a TI találékonyabb a MI-nál.

Bízzunk abban, hogy a TI találékony, de olykor hivalkodó Odüsszeusza és a MI gigászi méretű, de elég bamba Polüphémosza jobban fog kijönni egymással, mint homéroszi ősképeik, akik előtt csak a Megvakítalak! vagy Agyoncsaplak! barbár alternatívája állt.

Intellektuális értelemben fölöttébb stílustalanul.

Irodalom

Bloor, David (1978): „Polyhedra and the Abominations of Leviticus”. The British Journal for the History of Science Vol. 11. No. 39. https://doi.org/10.1017/S000708740004379X

Brown, Richard E. (2016): „Hebb and Cattell. The Genesis of the Fluid and Crystallized Intelligence”. Frontiers in Human Neuroscience. Vol 10. https://www.frontiersin.org/articles/10.3389/fnhum.2016.00606/full

Csepeli György (2020): Ember 2.0. A mesterséges intelligencia gazdasági és társadalmi hatásai. Kossuth Kiadó

Davidson, Ian – Walker, Peter B. (2019): „Towards Fluid Machine Intelligence. Can We Make a Gifted AI?” Proceeding of AAAI Conference on Artificial Intelligence. Vol 33. No. 1. https://doi.org/10.1609/aaai.v33i01.33019760

Dumoulin, Vincent – Shlens, Jonathon – Kudlur, Manjunath (2017): A Learned Representation for Artistic Style. Published as a conference paper at ICLR 201. https://arxiv.org/abs/1610.07629

Furnham, Adrian (2012): „Intelligence and Intellectual Styles”. In Zhang, Li Fang – Sternberg, Robert – Ryner, Stephen (eds.) Handbook of Intellectual Styles. Preferences in Cognition, Learning, and Thinking. Springer Publishing Company

Hintze, Arend (2016): „Understanding the four types of AI, from reactive robots to self-aware being”. The Conversation. https://theconversation.com/understanding-the-four-types-of-ai-from-reactive-robots-to-self-aware-beings-67616

Horváth Zoltán (2013) „Mesterséges gondolkodás és emberi értelem”. Magyar Filozófiai Szemle 3. sz.

Joshi, Naveen (2019): „7 Types of Artificial Intelligence”. Forbes. https://www.forbes.com/sites/cognitiveworld/2019/06/19/7-types-of-artificial-intelligence/#7b190a5d233e

Karras, Tero – Laine, Samuli – Aila, Timo (2019) A Style-Based Generator Architecture for Generative Adversarial Networks. (CVPR paper.) https://openaccess.thecvf.com/content_CVPR_2019/html/Karras_A_Style-Based_Generator_Architecture_for_Generative_Adversarial_Networks_CVPR_2019_paper.html

Kozhevnikov, Maria (2007): „Cognitive Styles in the Context of Modern Philosophy. Toward an Integrated Framework of Cognitive Style.” Psychological Bulletin. Vol. 133, No. 3.

Kozhevnikov, Maria – Evans, Carol – Kosslyn, Stephen M. (2014): „Cognitive Style as Environmentally Sensitive Individual Differences in Cognition: A Modern Synthesis and Applications in Education, Business, and Management”. Psychological Science in the Public Interest. Vol. 15(1). http://citeseerx.ist.psu.edu/viewdoc/download?doi=10.1.1.846.4480&rep=rep1&type=pdf

Lohman, David F (1989): „Human Intelligence: An Introduction to Advances in Theory and Research”. Review of Educational Research. Vol. 59, No. 4. https://www.jstor.org/stable/1170203

Marstaller, Lars – Hintze, Arend – Adami, Christoph (2012): „The evolution of representation in simple cognitive networks”. Neural Computation. https://www.researchgate.net/publication/228059930_The_Evolution_of_Representation_in_Simple_Cognitive_Networks 

Nietzsche, Friedrich (1992): „A nem-morálisan felfogott igazságról és hazugságról”. Ford. Tatár Sándor. Athenaeum I. kötet 3. füzet.

Nosal, Czeslaw S. (2010): „The structure and regulative function of the cognitive styles: a new theory”. Polish Psychological Bulletin 2010. Vol 41(3) https://www.czasopisma.pan.pl/dlibra/show-content?id=99652&/the-structure-and-regulative-function-of-the-cognitive-styles-a-new-theory-nosal-czeslaw

Premack, David – Woodruf, Guy (1978): „Does the chimpanzee a theory of mind?” Behavioral and Brian Science Vol. 1, No. 4. https://doi.org/10.1017/S0140525X00076512

Schilling, Malte – Ritter, Helge – Ohl, Frank W. (2019): From Crystallized Adaptivity to Fluid Adaptivity in Deep Reinforcement Learning – Insights from Biological Systems on Adaptive Flexibility. https://arxiv.org/abs/1908.05348

Stanowich, Keith E. – West, Richard F. (2015): „A model for the assessment of rational thought and its potentional operationalization”. In Wegerif, Rupert – Li, Li – Kaufman, James C. (eds.): The Routledge International Handbook of Research on Teaching Thinking. Routledge

Wang, Kunfeng – Gou, Chao – Duan, Yanjie – Lin, Yilun – Zheng, Xinhu – Wang, Fei-Yue (2017): „Generative adversarial networks: introduction and outlook,” IEEE/CAA Journal of Automatica Sinica Vol. 4, No. 4. https://www.researchgate.net/publication/320827528_Generative_Adversarial_Networks_Introduction_and_Outlook

Zhang, Li Fang – Sternberg, Robert – Ryner, Stephen (2012): „Intellectual Styles. Challenges, Milestones, and Agenda”. In Zhang, Li Fang – Sternberg, Robert – Ryner, Stephen (eds.): Handbook of Intellectual Styles. Preferences in Cognition, Learning, and Thinking. Springer Publishing Company

Zheng, Nan-Ning – Liu, Zi-Yi – Ren, Peng-Ju – Ma, Yong-Qiang – Chen, Shi-Tao – Yu, Si-Yu – Xue, Jian-Ru – Chen, Ba-Dong – Wang, Fei-Yue (2017): Hybrid-augmented intelligence: collaboration and cognition. Frontiers of Information Technology & Electronic Engineering. Vol. 18. http://dx.doi.org/10.1631/FITEE.1700053