Eredetileg 2020-ban rendezték volna meg a tokiói olimpiai játékokat, de a szervezők a koronavírus-járvány miatt a globális sportesemény elhalasztása mellett döntöttek. 2021 júliusának végén azonban végre megkezdődhettek a versenyek a Japán fővárosban, amelyet radikálisan átalakítottak az olimpia alkalmából. Ezek a sportrendezvények már az ókor óta részei az emberi történelemnek, és kisebb–nagyobb kihagyásokkal ugyan, de arra hívják fel a figyelmünket, hogy a világ népeinek békében kell élniük: a vetélkedés legyen játék, amelynek konklúziója ideális esetben a kiemelkedő teljesítmények ünnepe, a győztesek elismerése és az ellenfelek megtisztelése. Ám hiába a nemes célok és szellemiség, az olimpiákat, így az idei tokióit is hatalmas üzlet övezi, nagy horderejű építkezések előzik meg, amelyekhez nyersanyagokra van szükség. Révész Bálint filmrendező (Nagyi projekt) és Angus MacInnes, a borneói bennszülöttek jogaiért küzdő aktivista közös filmje, az Uprooted – The Olympic Tribe erre a problémára világít rá.

Az Uprooted klasszikus oknyomozó riport, amely annak jár utána, hogy mi a kapcsolat a tokiói olimpia, illetve az olimpiai építkezés és a borneói erdőirtás között, amely egyre súlyosabbá válik az évek előrehaladtával. A film főszereplői Angus MacInnes mellett három őslakos, akik a Dayak nevű törzs tagjai, és ennek érdekeit próbálják képviselni egyre elkeseredettebb és reménytelenebb küzdelemben, a modernizációval járó vállalati és kormányzati szintű igazságtalanságokkal szemben. Az Uprootedben hangsúlyos, hogy ami az állam és a nemzetközi vállalkozók számára csupán faanyag, az az őslakosok és az állatok otthonát és megélhetését biztosítja. Így a dokumentumfilmben a Dayak törzs képviselői MacInnesszel együtt elindulnak, hogy szembetalálkozhassanak a fakitermelőkkel, illetve hogy feltérképezzék, hová is viszik egyáltalán a nagy mennyiségben kivágott törzseket. Az utazás nem veszélytelen, és ennek oka nem a dzsungel, hanem azok az emberek, akik a kitermelést végzik. Az Uprooted főszereplőinek állítása szerint nem egy esetben az életükkel fizettek azok, akik kérdőre vonták a jellemzően nem is legálisan tevékenykedő favágókat.

Borneó a Föld harmadik legnagyobb szigete, amelyre három nagy államnak, Indonéziának, Malajziának és Bruneinek terjed ki a fennhatósága. A dél-amerikai Amazonas-medence mellett itt található a bolygó egyik legkiterjedtebb, egybefüggő trópusi esőerdő állománya, amely embernek és állatnak egyaránt élőhelye. A térségben azonban régóta nagy problémát jelent az erdőirtás: a világ trópusi fakitermelésének fele Borneóról származik. Egyrészt a hatalmas méretű, kopár területek az elsivatagosodást katalizálják, másrészt a pálmaolaj miatt a multinacionális vállalatok által ültettetett pálmák felborítják a sziget természetes ökoszisztémáját, minthogy a biodiverzitás csökken, így például a ritka fajnak számító orángutánok, törpeelefántok és orrszarvúak élettere szűkül, kihalásuk egyre közelebbi probléma.

Az Uprootedban is elhangzik, hogy a Borneó nagyobbik részét felügyelő indonéz kormány nem tesz semmit a térség értékeinek, fajainak megóvása érdekében, aminek egyszerűen az az oka, hogy jellemzően a kitermelését irányító vállalatok (egykori) vezetői tesznek szert politikai hatalomra. Ilyen módon legális vagy féllegális módszerekkel, homályosan megfogalmazott szerződések kötésével veszik el az őslakosoktól a földjeiket. A film készítőinek állítása szerint London-méretű területeket tulajdonít el az állam. Az itt élő nagyjából 300 ember ősei már több ezer éve birtokolják a maguk erdőrészeit, ám jogaikat egyáltalán nem tartja tiszteletben sem a politikai, sem a gazdasági hatalom. Mindezt úgy, hogy Indonézia, Malajzia és Brunei a közelmúltban megállapodtak, hogy a „fenntarthatóság” jegyében kezelik Borneót, illetve a még megmaradt esőerdő állományt.

A „fenntarthatóságra” tett ígéretet a tokiói olimpiát szervező bizottság vezetője, Toshiro Muto is még 2019-ben. Az ígéretek közé tartozott, hogy az érmeket újrahasznosított fémhulladékból készítik el, az olimpiai falut különböző helyi hatóságoktól kapott fából építik fel, a felhasznált papír és pálmaolaj pedig csak meghatározott, a környezetvédelemnek megfelelő forrásokból származhat. Cél volt az is, hogy mindez ne sértsen emberi jogokat, ám az Uprooted cáfolja ezt, mivel ha közvetetten is, de az olimpia szervezői súlyosan megsértették az emberi jogokat az által, hogy annak a fának a segítségével rakták le a sportesemény létesítményeinek alapjait, amely Borneó őslakosainak és más élőlényeinek biztosított otthont és megélhetést. Ráadásul az esőerdők fáit nem is hagyományos építkezésre, hanem zsaluzásra használták, gyakorlatilag keretként funkcionáltak a betonozás során, majd ezt követően fahulladékként kezelték azokat.

Révész Bálint és Angus MacInnes dokumentumfilmje a „greenwashing” jelenségre világít rá: a nagyobb cégek, vállalatok vagy ebben az esetben az olimpia szervezői alibi intézkedéseket tesznek, hogy a világ szeme előtt meglebegtessék, ők környezettudatos módszerekkel építik fel a sportrendezvényhez szükséges létesítményeket, ám a világ háta mögött súlyosbítják az esőerdők helyzetét. Ez annak tükrében még inkább aggasztó és felháborító, hogy a közelmúltban jelent meg egy tanulmány, miszerint a Föld biológiai léptékben mérve az utolsó óráiban van a visszafordíthatatlan globális katasztrófa előtt.

Maga a film elsősorban az alaptémája miatt izgalmas, ám elvitathatatlan, hogy Révész Bálint és alkotótársai szép munkát végeztek ahhoz képest, hogy tévéfilmre kaptak csak támogatást, így mindössze alig egy órás dokumentumfilm készülhetett az izgalmas és elkeserítő alapanyagból. A téma súlyossága miatt sajnálatos, hogy csak ennyi idő jutott rá, bővebb, alaposabb kifejtést érdemelne, főleg a kapcsolat az olimpiával, mivel azzal szemben arányaiban jóval nagyobb reflektorfényt kap az őslakos törzs és annak három képviselője. Nem is probléma önmagában, hogy ők állnak a centrumban, hiszen az ő létük tét, viszont az alapprobléma miatt hiányzik a „másik oldal” perspektívája, véleménye, konfrontálása. Mit lépne arra az olimpiát szervező bizottság vezetője, hogy emberi életek múlnak azon, ha fákat vágnak ki a borneói esőerdőkben a sportrendezvényért? Milyen választ adna az indonéz kormány az esetleges, erdőirtással kapcsolatos kínzó kérdésekre?

Az Uprooted megvalósítását tekintve feszes, jól összevágott, az említett hiányosságait leszámítva gondolatébresztő doku, amely újfent azt a kérdést is sugallja, hogy mi a globális kapitalizmus alapproblémája, mi az, ami a rendszert eredendően igazságtalanná teszi. Nem lenne szerencsés magukat a versenyzőket, de akár az „első vonalban” tevékenykedő szervezőket is hibássá tenni mindazért, ami Borneóval és őslakosaival történik, hiszen elsősorban azok a „bűnösök”, akik megrendelik az építőanyagokat. Mégis arra késztet a dokumentumfilm, hogy egymás mellé helyezzük a két „szembenálló” csoportot: a társadalmi, sőt a „világok” (az első és a harmadik) közötti egyenlőtlenséget is reprezentálja az Uprooted.

A sportolók számára karriert és dicsőséget, felemelkedést és anyagi gyarapodást jelent az, hogy egyáltalán részt vesznek az olimpiai játékokon. Komfortjukat biztosítja az olimpiai falu, minden épület és infrastruktúra, amelyeket Tokióban a játékok miatt felépítettek. Ám hiába a sport, a béke, az egészséges vetélkedés örömünnepe, mindez mégis „luxuscikk” ahhoz képest, hogy a borneóiaknak a megélhetése múlik azon, hogy mennyi fát vágtak ki a sportrendezvényhez, mennyi földterületet vettek el tőlük. Az olimpiai érem luxus, az esőerdőkből és a földbirtokról nyert javak viszont alapszükségletek. Az Uprootedban az utazás során az őslakosok megmutatják Angus MacInnesnek, hogyan lehet vizet nyerni a fatörzsekből. A víz az olimpián elsősorban azért kell, hogy a megfeszített sport után gyorsan lehűtsék magukat, illetve pótolják a folyadékot a versenyzők; a borneói erdőlakóknak is hasonló okokból van szükségük folyadékpótlásra, viszont nekik a helyi kormányzat és az erdőket pusztító multinacionális vállalatok szerint nem jár alanyi jogon a víz, pusztán azért, mert ott élnek. Felmerülhet a kérdés, hogy mitől ér többet a sportoló, aki erejét megfeszítve küzd az éremért annál, aki nap mint nap megharcol az élelmet biztosító magvakért és a vízért? Mindkettő elismerésre méltó, ám az Uprooted is arra irányítja figyelmünket, hogy míg az olimpikonokat ünnepli a világ, addig Borneó őslakosait lassan emberszámba sem veszik saját hazájukban sem.

Révész Bálint és Angus MacInnes műve abba az irányba mutat, amelybe David Attenborough Egy élet a bolygónkon című dokumentumfilmjében sokkal erélyesebben mutatott: hosszú távon nemcsak a borneóiak szenvednek visszafordíthatatlan károkat az esőerdők irtása miatt, hanem az egész emberiség is. A globális felmelegedés, az elsivatagosodás, a vízhiány stb. nem fog válogatni aszerint, hogy ki tartozik az első világhoz, az élsportolók csapatához, és ki „csak” egyszerű ember, földművelő törzstag.

A cikkhez felhasznált képek a Kontrától, illetve a film készítőitől származnak.