A címben szereplő házak (Widower’s Houses) azokra az ingatlanokra utalnak, melyeket Sartorius, az apa szobánként ad ki mélyszegénységben élőknek. Így tudja jómódban nevelni rendkívül elkényeztetett, makacs és önző lányát, Blanche-ot. A sors fintoraként ő éppen egy olyan fiatal és naiv orvosdoktornak készülő fiatalemberbe szeret bele, Trench-be, akinek létbiztonságot adó havi jövedelme ugyanebből az üzletből származik. A háromfelvonásos dráma (színpadon kettőben adják) során a fiú szembesül a helyzettel, először ágál ellene, megpróbál kívül maradni, aztán mégiscsak beletörődik, hogy a szituáció haszonélvezőjeként folytassa tovább életét.

A rendezés minden olyan utalást törölt vagy átírt az eredeti drámához képest, amely a viktoriánus Angliára engedne asszociálni a tárgyi környezet és a nyelv tekintetében is. Csak néhány példa: Trench jövedelme eredetileg jelzálogkamatból, az átirat szerint alapítványból befolyó ösztöndíjból származik. Nem romantikus hangzású arisztokratikus nagynénjétől, Lady Roxdale-től kell engedélyt kérnie házasságához, hanem nagyon leegyszerűsítve: a szüleitől.  Egyedül a ma is értelmezhető ingatlanpanama ügyét hagyták érintetlenül, direkt és indirekt utalásokat téve a mai magyar közállapotokra. 

Az előadás szándéka szerint tükröt tart a mai magyar nézőnek, érzékelhetően az a célja, hogy a néző vegye észre, hogy mi veszi körül, miben él, vagyis erőteljes kritika nyilvánul meg a színpad felől a közállapotokat tekintve. (Ezt segíti az elidegenítő hatású díszlet is: szürke falak és barna plüssfotelek mindenütt. Nem sokat időzik rajta a szem.) Ráadásul némi vádló él is kirajzolódik a sorok közül az általános felelősségvállalás hiányáról. A reflexiót az az építőipari munkás direkt is megadja, aki időnként átvonul a színen és „beszól” a szereplőknek. Tehát ebben a lecsupaszított világban minden báj és kellem nélkül, mai magyar káromkodásokkal ékesítve léteznek a színpadi alakok. Működik az előadás, mert a nézők értik a poénokat. Ugyanakkor a dráma eredeti irodalmi stílje teljesen elveszett, kárvallottja lett az érthetőségnek.

A színészi játék kiemelkedő színvonalon folyik, minden szerep jól megformált. A rendezés a karaktereket is átírta. Ezt átgondoltan teszi, vannak ennek nyertesei és vesztesei. Az apa, Sartorius (László Zsolt) maradt az eredeti karakter. Nem egy melegszívű mackó, sokkal szikárabb, racionálisabb típus, de hisztérikus és elkényeztetett lányát, Blanche-ot (Sodró Eliza) nagyon szereti, illetve szobalány-szeretőjét, Martinovics Dorinát is, akinek szerepe kibővített az eredetihez képest. Ő lett a másik nőfigura, aki nemcsak kisasszonya hangulatingadozásainak és házi terrorjának van kitéve, hanem úgy-ahogy társszerepet tud betölteni a ház ura mellett is. Feltörekedett a házi hierarchiában, mind a lány, mind az apa életében fontos szerepet tölt be, és drámai konfliktusaik is kiegyenlítettek ebben a háromszögben. Nem járt ilyen szerencsésen Cokane (Kelemen József) karaktere. Ő a Trench (Porogi Ádám) melletti állandó jóbarát, aki a drámában minden helyzetben problémát megold, és mindent humorral kezel. Itt egy kellemetlen újságírót kell megformálnia, aki a mindenkori hatalom szolgálatában áll, és alig van jelenése. 

Lickheese (Hajduk Károly) figurája az, aki olyan, mintha a dráma lapjai közül lépett volna elő. Friss és eredeti. Az apa – megbízhatósága ellenére – kirúgja, de egy olyan tervvel jön vissza már meggazdagodva, ahol ő tudja diktálni a nem egészen tisztességes, de igazán bűncselekménynek sem mondható ügyletet: el lehet vele lavírozgatni; felújítják az épületeket, amelyekben eddig a szegény emberek nyomorogtak. De nem azért, hogy ezentúl a lakók jól éljenek, hanem hogy a „fülesből” megtudott állami telekfelvásárláskor majd kapjanak utána kártérítést. 

Sodró Eliza és Porogi Ádám színesen hozzák karaktereiket. A fiú idealista, az átirat szerint Afrikában akar gyógyítani, ehelyett mégis csak beáll a családi üzletbe. A figura kellően szerencsétlennek érzi magát, aki még jövendő feleségével szemben is alulmarad a dominancia kérdésében akkor is, ha a férfiasság jegyeit viseli magán. A lány a dráma lapjain is hisztérikus és dühkitörései vannak. Ez jó alapot szolgáltat Sodró Elizának, kihozza a figurából a maximumot: indulatok, hangulatingadozások, a férfiak (apja és a barátja) ujja köré csavarása, érzelmi manipuláció. A fiatalok mindketten elkényeztetettek sorsuk által. Nem lehet őket elítélni. Beleszülettek a jóba, a társadalom szerencsés tagjai. A drámai konfliktus alapja az a véletlen, hogy éppen egymásba szeretnek bele. A társadalmi tisztességtelenség, ügyeskedés az, amivel szembesülnek. Egy pillanatig megállnak, értelmezik, aztán behunyják a szemüket, és folytatják tovább közösen az életüket ezek között a körülmények között. Pont úgy, mint ahogy – és ezt dörgöli az orrunk alá Valló Péter – mi is sokan, a nézőtéren ülők közül is tesszük a mindennapokban.

George Bernard Shaw: A szerelmesek házai 

Fordító: Péterfy Gergely és Kovács Krisztina
SARTORIUS László Zsolt
BLANCHE, A LÁNYA Sodró Eliza
TRENCH DOKTOR Porogi Ádám
LICKCHEESE  Hajduk Károly
COKANE  Kelemen József
ANNIE Martinovics Dorina
valamint: Mátyássy Péter

Dramaturg: Kovács Krisztina
Jelmeztervező: Benedek Mari
Díszlettervező: Izsák Lili
Ügyelő: Kónya József
Súgó: Farkas Erzsébet
A rendező munkatársa: Hatvani Monika

Rendező: Valló Péter

Városmajori Szabadtéri Színpad
2021. augusztus 5.

A képek forrása a Radnóti Színház Facebook-oldala.

https://www.facebook.com/radnotiszinhaz/photos