A Karlovy Varyban megtartott világpremier után hazánkban a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon debütált és a Közönségdíjat nyerte meg a Külön Falka – Kis Hajni rendező első egész estés mozifilmje. A miskolci Művészetek Házában tartott premiervetítés után a közönség közel egy perces tapsviharral ünnepelte a filmet, miközben a film alkotói meghajolni érkeztek a színpadra, a teremben a hangulat egészen mámorító volt. Nem lehet véletlen ez a rendkívüli ováció. A Külön falka kétségtelenül felfedezett egy olyan érzékeny, finom ábrázolásmódot, amellyel kortól és beállítottságtól függetlenül nagyon sok emberhez eljuthat, és úgy mesélhet családi kötődésről, hűségről, valamint a szülő-gyermek viszony összetett pszichológiájáról, hogy végül minden nézője kicsit magára, a saját életére ismerhet.

A történet középpontjában a tizenkét éves Niki áll (Horváth Zorka). A kislány a nagyszüleivel él, nehezen találja a helyét az iskolában. Nagymamája határozott tiltása ellenére felveszi a kapcsolatot apjával, a kidobóként éjjeli klubokban dolgozó, antiszociális, sok tekintetben agresszív Tiborral (Dietz Gusztáv), aki több év börtön után került szabadlábra. A kézenfekvő és könnyen leírható kiindulóhelyzetnek a bravúrja, hogy rendkívül letisztult alaphelyzetre épül, ettől a sztori sokszor szinte írja önmagát. Az „apa és lánya” történet, amelyben részletesen megismerjük kapcsolatuk fejlődését, egymásra utaltságukat, nehézségeiket és egymás iránti elkötelezettségüket, pedig megannyi katartikus, megrázó és könnyfakasztó pillanatot tartogat.

A kiváló forgatókönyv (Kis Hajni és Szántó Fanni közös munkája) nem az első percekben, hanem késleltetett expozícióban tárja fel, pontosan miért szakadt szét Tibiék családja. Jó érzékkel megválasztott tempóban derül fény a múlt traumáira és fájdalmas emlékeire, a film tudatosan vezet bennünket egyre mélyebbre, vagy talán beljebbre, miközben egyre pontosabban értjük meg és érezzük át azt a dinamikát, ami a két szereplő motivációinak hátterében áll. Azt a gravitációs erőt, ami apát és lányát vezeti egymás felé.

A legügyesebb húzása a Külön falkának – amely nélkül egyáltalán nem működött volna a történet – a szereplőválasztás. Már Kis Hajni rövidfilmjeiben is fontos és visszatérő motívum és módszer, hogy valamilyen marginális helyzetben levő, esetleg a társadalom vagy a család által félresöpört karakter életének egy kis szakaszát követjük nyomon, akinek megformálására egy olyan, valóban amatőr színészt kér fel a rendezőnő, aki a hétköznapi életében sem gyökeres ellentéte az eljátszott, egyébként fiktív figurának – ezzel unikális eredetiséget kölcsönözve az alakításnak. A Külön falkát a civilben egyébként profi MMA harcosként ismert Dietz Gusztáv viszi el a hátán Tibor szerepében, aki annyi életet és valódi érzelmet visz bele az egyébként bonyolult és összetett szerepbe, hogy nem tudja érintetlenül hagyni a néző lelkét. Gusztáv Tiborként nem önmagát alakítja ugyan, de a karakter, akit megmutat, a valódi lényéből és élettapasztalataiból táplálkozik. (Ahogy a premiervetítés után elárulta, nem sok választotta el attól, hogy a valóságban is „egy Tiborrá” váljon.) A Külön falka nem volna azonban igazán emlékezetes mozi, ha a Tibor kislányát alakító Horváth Zorka – akinek szintén ez az első filmszerepe – nem tudná hasonlóan bámulatos érettséggel és érzékenységgel megérezni ráillesztett szerepének minden lényeges tulajdonságát. Mindketten nemcsak értik, hanem át is érzik a rájuk bízott szerepeket, ettől klisémentes, többdimenziós, összetett, megragadó személyiségekként tündökölnek.

A filmben remek az egységes és erős atmoszférát teremtő zene és formaelemek kombinációja is. Habár jobbára kiforratlan a kameramunka, s mintha megmaradt volna az előző alkotások vizsgafilmszerű jellege itt-ott, a zenehasználat és a képi elemek ötvözete egy-két bámulatosan szép pillanatot is teremt. Külön dicséretet érdemel, hogy a játékidő legnagyobb részében saját, a filmhez írt zene szól (Borsos Oleg munkája), a soundtrack elektronikus-ambient számai érzelmileg telítettek, és elkerülik azt a hollywoodi filmekre gyakran jellemző didaktikus hatást, amikor a filmzene szinte a szájába rágja a nézőnek, hogy az adott jelenetben milyen érzelmet kell átélnie. A Külön falkában a zene inkább atmoszférikus kíséret, amely eredetibbé, karakteresebbé teszi a film hangulatát, összhatását.

Ha mindez nem lenne elég, a film olyan feszült, majd katartikus 20–30 perccel zárul, amilyet ritkán láttunk magyar filmben az elmúlt években. Ez a rész akár külön, független epizódként is működne, mert kerek, egységes, és felhasznál minden fontos korábbi motívumot. A nyitott, de érzelmileg mégis kerek befejezés kellően tág teret hagy a nézőnek, hogy odailleszthesse saját értelmezését, saját befejezését (csak lásson ki a könnyei mögül!). Így a záróképekben sem válik didaktikus mozivá a Külön falka. Hanem marad, ami addig is volt: kiváló bemutatkozó film egy olyan rendezőtől, akinek ezután nagyon várjuk a következő filmjeit.

Jelentképek forrása: Mozinet / Nyoszoli Ákos