A színtér egy lepukkant alagsori albérlet, egy otthontalan otthon, amit Helen (Kováts Adél) és Jo (Mészáros Blanka) csatatérnek használnak. Anya és lánya élvezettel marják egymást. Kapcsolatuk húzd meg-ereszd meg viszony, ahol minden puszit pofon követhet. Delaney drámáját Valló Péter modern környezetbe és magyar kontextusba helyezte, ami az előadásnak határozottan az előnyére vált. A háború utáni Anglia helyett a Covid első hullámától sújtott Magyarországon találjuk magunkat, ami segít a közönségnek jobban magára ismerni a darabban. Jo fekete fiújából például roma srác lett (játssza: Baki Dániel), mely rámutat a rasszizmus hazai vonatkozásaira. A jelmezek a lakótelepi giccset figurázzák ki. Az aktuálpolitikai poénok néha kicsit erőltetettek, de jól illeszkednek az előadásba.

Az Egy csepp méz legaktuálisabb kérdése az anyaságra vonatkozik: mennyire természetes anyának lenni? Helen szinte büszke arra, hogy pocsék anya. Egyáltalán nem érzi magáénak ezt a szerepet. Jo lázad ez ellen, kiköveteli a gondoskodást, de amikor teherbe esik, iszonyodva ébred rá, hogy ő sem való szülőnek. Nem ébred fel benne semmiféle mágikus anyai ösztön, és nincs előtte olyan minta, amit követni tudna. Gyerek még maga is, akinek túl nagy felelősség a feladat. Az egyetlen hiteles szülő-figura Geof (Porogi Ádám), Jo meleg lakótársa, akitől viszont a társadalom megtagadja a lehetőséget, hogy utódról gondoskodhasson.

Helen és Jo közös jelenetei a legélvezetesebbek. A kiszámíthatatlan konfliktusok drámai feszültséget keltenek, az odamondogatások száraz humora remek, üdítő egy ennyire komplex anya-lánya kapcsolatot látni színpadon. Sajnálatos, hogy a megkurtított szövegkönyv kevesebb teret ad nekik a kibontakozásra. A szöveg ugyanis szinte a felismerhetetlenségig át lett írva. Bár a jelenetek üteme, fő cselekménye és híresebb sorai megmaradtak, számos húzás és még több betoldás történt, melyek azt a célt szolgálják, hogy érthetőbbé tegyék a darabot. Sajnos így az előadás sokat veszít a dráma nüanszaiból. Ez a kicsit szájbarágós megközelítés látszik a színészi instrukciókon is. Jo végignyavalyogja az előadást, végig félős kamaszlány marad, a körülményei áldozata, hiányzik belőle az eredeti karakter szókimondó, karakán jelleme. Helen hiúsága és hanyagsága hasonlóképpen elnagyolt az eredetihez képest. Hozzáköltöttek két jelenetet nemi erőszakkal, felturbózták a szexet, erőszakot és anyázásokat. Ezek szintén egyértelműsítő gesztusnak érződnek, mintha a készítők nem bíztak volna abban, hogy a közönség ezek nélkül észreveszi, mennyire kilátástalan a szereplők sorsa.

Bár az előadás adaptációként nem igazán működik, mégis érdemes megtekinteni. Leegyszerűsítve is hatásos, mulattató és izgalmas, mindenekelőtt pedig nagyon aktuális.