bezár
 

irodalom

2021. 12. 22.
Idegen hangzású nevek és préselt vadvirágok
Kiss Dávid volt a Kötetlenül sorozat utolsó vendége idén
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
December 16-án került sor az idei év utolsó Kötetlenül-beszélgetésére a Kis Présházban. A pályakezdő szerzőket bemutató programsorozat állandó moderátora, Horváth Florencia ezúttal Kiss Dávidot kérdezte inspirációiról, jövőbeli terveiről, és természetesen a Medvék bolygója munkacímet viselő, készülő első kötetéről.

Kiss Dávid a Corvinus Egyetem politológia szakán diplomázott, jelenleg pedig munkája mellett verseket ír, és műfordítóként is tevékenykedik. Szerepelt a 2020-as PesText pályázat shortlistjén, valamint szövegeit közölte többek között az Alföld, a Hévíz, a Kalligram, illetve a Tempevölgy is. Csütörtök esti felolvasóestjére szép számmal gyűltünk össze, aminek a program egyik állandó szervezője, Orbán Bence is nagyon örült. Szokásos köszöntőjében a Kötetlenül legfőbb céljaként említette, hogy a pályakezdő szerzők ne csak nevek legyenek szövegek felett, hanem kontextus is társuljon hozzájuk az olvasók fejében.

A program iránti nagy érdeklődés bizonyítja, hogy erre valóban van igény, valamint hogy a fiatalok ma is fogékonyak a kultúrára, és kíváncsiak a jövő nemzedékére.

A rövid bevezető után Bence át is adta a szót Dávidnak, aki felolvasással kezdett. Csupán három vers hangzott el, de már ezekből is nyilvánvalóvá vált, hogy milyen széles tematikával dolgozik: hegycsúcsok és özönvíz, Isten és ember, kultúrák és eredetmítoszok rajzolódtak ki a szövegekből.

Horváth Florencia első kérdése Dávid szerteágazó érdeklődésére vonatkozott, és arra volt kíváncsi, hogy mennyiben hasznosítható a politológia szakon megszerzett tudás a költészet terén. Dávid ezzel kapcsolatban elmesélte, hogy gyerekként paleontológus szeretett volna lenni, majd ez a vágy régészetté, végül történelemmé szelídült, ahonnan már egyenes út vezetett a politológia felé. Számára ez a tudomány az emberek mindennapjait átszövő rendszerekkel kapcsolatos kérdésekre ad választ, valamint sokat mond és tanít a kommunikációról is: arról, ahogy a közéletről megnyilvánulunk, és ahogy információkat fogadunk be. Elmondta azt is, hogy a szak elvégzése után az oktatás érdekelte leginkább, így kezdett bele egy külhoni magyarokkal foglalkozó projektbe. Ezek az érdeklődési körök mind megjelennek a költészetében is a posztapokaliptikus témák, a vallás, illetve az utazás mellett. Florencia a közéleti szerepvállalással együtt járó nehézségekről is kérdezte Dávidot, aki elmondta, hogy a HÖK-tagság, illetve a szakmai gyakorlatok során megtanulta, nem riadhat vissza a kihívásoktól, és bár ez nem mindig könnyű feladat, törekednie kell a megfelelő kompromisszumok felkutatására, mert mindig van közös pont.

Florencia a továbbiakban arra volt kíváncsi, hogy ez a céltudatosság mennyire hasznosítható az irodalmi életben. Dávid leszögezte, hogy ugyan komoly akadályokba nem ütközött, vannak nehézségek, amikkel egy pályakezdőnek szembe kell néznie. Példaként említette a szekértábor-logikát, miszerint ha valaki nem definiálja magát egyértelműen egy bizonyos csoporthoz tartozónak, akkor becsukódhatnak előtte a kapuk. Számára az is kihívást jelentett, hogy viszonylag későn, huszonhét évesen kezdett el publikálni, és eleinte nem tudta, hogyan csatlakozhatna be az irodalmi életbe. Szerencsére hamar sikerült olyan közeget találnia, ami inspirálta és segítette, majd jött a Véneki Alkotótábor, ahol megtapasztalhatta, hogy milyen érzés egy műhelymunka során „szétcincálni” egymás szövegeit, emellett pedig számos barátot is szerzett.

Utólag úgy gondolja, az egyik legfontosabb egy pályakezdő számára, hogy megtalálja azt a miliőt, ahol igazán ki tud bontakozni, mert táptalaj nélkül nem lehet gyökeret verni.

Florencia, még mindig a kezdeteknél maradva, arra volt kíváncsi, hogy hogyan jelent meg az irodalom Dávid életében, és mikor jött rá arra, hogy ezzel is szeretne foglalkozni. Dávid elmondta, hogy először inkább a kultúrtörténet, a szellemi műhelyek világa érintette meg. Soproni származásúként mindig előtte volt a Bécsben zajló kulturális élet mintája, majd amikor egyetemistaként Budapestre került, elkezdte felkutatni a kávéházi közegek hagyományait: sok verse íródott például a Centrálban, ahol azt érezte, nagy költők emlékképei veszik körül, miközben ő az irodalommal próbálkozik. Nemcsak ez a hagyomány vonzotta azonban a költészethez, hanem az a vágy is, hogy valami maradandót alkosson. A versekben számára máig spirituális, szinte szakrális tartalom mozog: ő ebből szeretne valamit megragadni, és átadni az olvasóinak.

Florencia és Dávid

Ezek után Florencia az utazás tematikája felé terelte a beszélgetést, és arról kérdezte Dávidot, hogy mit jelent ez az irány számára szerzőként, illetve, hogy milyen szerepet tölt majd be a készülő kötetben. Dávid elmondta, hogy az utazás gyerekkora óta fontos neki, szorosan az identitása részét képezi, és amikor nem utazhat, akkor is igyekszik minél több új helyet felfedezni, ismert útvonalakon ismeretlen részleteket meglátni. A kötettervvel kapcsolatban megjegyezte, hogy felmerült benne az útirajzként való szerkesztés gondolata, de aztán rájött, hogy amikor például Splitről ír, akkor valójában nem a város maga válik hangsúlyossá, hanem azok a gondolatok és érzések, amiket az utazás őbenne ébreszt, sőt, előfordul, hogy nem is konkrét helyekre kalauzolja el az olvasót, csak fejben utazik. Ez lehetővé teszi számára azt is, hogy ne csak térbeli, hanem időbeli utakat is bejárhasson, és olyan kérdéseket tehessen fel, mint például hogy hova tart az idő, és mi lesz belőle, belőlünk. A továbbiakban Dávid ehhez a témához kapcsolódó verseiből olvasott fel: a Leszármazástan szövegében például „a villamosablakon tükröződő / robosztus szemöldökcsontunkban” egyszerre jelenik meg a Duna és a város, ősök és örökségek.

A beszélgetés második felében Florencia a családfakutatással kapcsolatban kérdezte Dávidot, ami az évek során az egyik legfontosabb tematikává nőtte ki magát a versekben. Dávid elmesélte, hogy gyerekként meglehetősen keveset tudott a Bécsben élő rokonairól, és mivel a kérdéseire sosem kapott kielégítő választ, elhatározta, hogy kutatni kezd. Így indult el 2008-ban egy téren és időn átívelő utazás, melynek fontos állomása volt az, hogy megkapta a dédnagyanyja bécsi testvérének hagyatékát képező papírokat, leveleket és fotókat. Ekkor érezte először igazán, hogy egyetlen élet sem tűnhet el a semmibe. Az idő előrehaladtával rájött, hogy a családfakutatás rendkívül összetett, végeláthatatlan munka, ami frusztráló is lehet abban az esetben, ha az ember olyan ponthoz érkezik, ahonnan nem lehet továbbmenni. Ráébredt azonban arra is, hogy ilyenkor a hiányzó részleteket kitöltheti a fantáziája segítségével, és teremthet egy saját eredetmítoszt.

Szerinte gazdag és megdöbbentő világ rajzolódik ki, ha elkezdünk arról gondolkodni, hogy egy-egy ősünk miért élt, miért dolgozott, és miben reménykedett.

A családfakutatás megmutatja az embernek, hogy milyen kicsi is valójában, viszont azt is, hogy mindannyian mozgatói vagyunk egy nagy egésznek, ami nélkülünk nem lenne ugyanaz.

Florencia ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a műfordítás tevékenysége is közvetve kapcsolódik ehhez a kutatáshoz, és megkérte Dávidot, hogy meséljen kicsit erről a hallgatóságnak. Dávid elmondta, hogy a szálak Szlovéniába, egy Slovenj Gradec, németül Windischgrätz nevű, kétnyelvű településre vezették, itt találkozott először egy emléktáblán Ernst Goll nevével. Elmondása szerint valami megmagyarázhatatlan vonzást érzett, ami a helyhez, illetve az akkor még ismeretlen költőhöz húzta, ezért elhatározta, hogy utánanéz az életének. Megtudta, hogy Goll 25 évesen öngyilkos lett, vagyis pont annyi idősen fejezte be a pályáját, amikor az övé elindult. Talán ez is közrejátszott abban, hogy Dávid elhatározta, a nyomába szegődik, és lefordítja néhány versét. Azóta megszerezte az 1914-ben megjelent posztumusz kötetet, találkozott az életmű gondozójával, járt a házban, ahol a költő született, és végigsétált Grazban azon az egyetemi folyosón, ahol Goll véget vetett az életének. Természetesen néhány fordítást mi is hallhattunk Dávid előadásában: rövid, de érzékletes verseket olvasott fel, melyeket a természet képei, a nap, a Földanya uraltak.

Dávid felolvas

A beszélgetés végéhez közeledve Florencia természetesen a készülő első kötetről is kérdezte Dávidot, aki elmondta, hogy a családtörténet, a közéleti reflexiók és a magyarság tematikáján kívül helyet kapnak még a gyűjteményben szerelmes versek is. Szó esett még továbbá a címben megjelenő medve-szimbólumról, melyben Dávid számára az eredet és a magyarság problémája is ábrázolódik, valamint olyan kérdések merülnek fel általa, hogy ki van otthon bizonyos területeken, és kit tekintünk betolakodónak. Ezek után Dávid röviden kitért még a bányászat és az erdőgazdálkodás világára is, melyek szintén megjelennek a versekben, majd felolvasással zárta az estét. Hallhattunk például nagy sebet hátrahagyó szakításról, és arról is, hogy mennyi mindent jelenthetnek „idegen hangzású nevek és préselt vadvirágok”.

A szerző fotóival

nyomtat

Szerzők

-- Bakó Sára --


További írások a rovatból

Bartis Attila Jávai kalandjairól mesélt
irodalom

Zsolozsma téri bábszínház Zsolozsma téri bábszínház
Balassa Krisztián: Marionett fenomenál, Kalligram kiadó, Budapest, 2021.

Más művészeti ágakról

Neked már megvan a heti Praedád?
Mayhem-koncert + Mortiis, Exodikon a Barba Negrában, 2022. április 29.
Interjú Pusker Júliával fordulópontokról, külföldi érvényesülésről, a klasszikus zenei előadóművészet minőségének alakulásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés