A kortárs dokumentumfilmes közegben nagy népszerűségnek örvendenek az egészen személyes történeteket bemutató alkotások. Ezekben a filmekben a központi szereplők gyakran szoros kapcsolatot alakítanak ki a rendezővel, és egymáshoz való viszonyukból, egymás iránti bizalmuk erősödése révén bontakozik ki és halad előre a film cselekménye. Az alanyok egyre többet árulnak el magukról, életük rejtettebb mozzanatait is feltárják, aminek köszönhetően gyakran a történet is új fordulatot vesz a forgatás során.

A dán Jonas Poher Rasmussen Menekülés című dokumentumfilmje éppen erre az érzékeny alkotó–szereplő kapcsolatra támaszkodva tud olyan igaz történetet elmesélni, amely a mély bizalom és barátság nélkül biztosan nem születhetett volna meg.

A Menekülés animációs filmes technikát használó dokumentumfilm, azonban ennek a stiláris döntésnek közel sem csupán esztétikai oka van, hanem elsődlegesen a főszereplő és szerettei anonimitásának megóvására szolgál. A film főszereplője, a Koppenhágában élő, 36 éves, afgán származású Amin Nawabi a szovjet-afgán háború miatt 1989-ben gyermekként, családjával hagyta el Afganisztánt, miután a szovjetek kivonulása után tálib terroristák támadták meg otthonát. Amin sok megpróbáltatás után végül egyedül érkezett Dániába, ahol egész élete során hallgatott múltjáról, attól tartva, hogy amennyiben kiderül, visszatoloncolják majd Afganisztánba. Felnőtt korára szemlátomást sikeres élete lesz, akadémikus pályát fut be, rendszeresen konferenciákra utazik, miközben dán párjával, Kasperrel házasságkötésre készülnek éppen.

A film ötlete akkor merült fel, amikor Amin felismerte, hogy a megoldatlan múlt emlékei még mindig béklyóként nehezednek rá, valamint negatívan hatnak párkapcsolati döntéseire is; és elérkezettnek látta az időt, hogy terápiás önmegtisztításként elmesélje gyermekkori barátjának, Jonasnak, a film rendezőjének a valódi történetét. Jonas ekkor tudja meg, hogy Amin illegális menekült, akit embercsempészek juttattak el családjával együtt először Moszkvába, majd került egyedül, nagy nehézségek árán Dániába. Ezen a ponton kezdődik el a forgatás, a film párhuzamosan avat be a jelen eseményeibe, Jonas és Amin beszélgetéseibe, amelyekben Amin fokozatosan tárja fel életét Jonas előtt; valamint Amin múltjába, a férfi viszontagságos és brutalitástól sem mentes újtának történetébe is.

Amin története egyszerre rendkívül személyes és intim, ugyanakkor mégis általános érvényű: az otthon elhagyásának fájdalmát, a kilátástalanságot, az új jövő reményének elkeseredett keresését festi le bámulatos szépséggel. A férfi visszaemlékezéseiből nemcsak felnövéstörténetét, gyermekkori barátságait, homoszexualitásának felfedezését ismerjük meg, hanem párhuzamosan betekintést kapunk abba a horrorba is, amellyel a menekült emberek néznek szembe emberpróbáló útjuk során: az általános kiszolgáltatottságnak, a humánus értékeket teljesen nélkülöző embercsempészek könyörtelenségének és a korrupt rendőrök cinizmusának horrorába.

Nagy dicséretet érdemel az a dramaturgiai következetesség, amellyel a filmkészítő felépíti Amin családjának meneküléstörténetét. A cselekményvezetés rendkívül feszes és izgalmas, azonnal rabul ejti és az utolsó pillanatokig markában tartja a nézőt. Az animáció visszafogott, de ízléses, a zenei elemek pedig kiválóan illeszkednek a jelenetek hangulatához.

Az animált jelenetek legtöbbször inkább érzékeltetik, mintsem expliciten feltárják az eseményeket, a sokszor rendkívül traumatikus és szívszorító pillanatokat kellő diszkrécióval mutatják be. A rajzokat jellemző impresszionista stílus pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy Amin visszaemlékezésében is vannak vakfoltok, az ábrázolt helyzeteket nem is annyira egzakt tények lenyomataiként, hanem a férfi érzésvilágának szubjektív megidézéseként kell kezelnünk.

A Menekülés történetvezetésének ugyanakkor az a különlegessége is megvan, hogy Amin múltja nem lezárult, és a jelenből visszatekintve egyszerűen felidézhető, megismerhető történetként, tárgyként működik, ugyanis a férfi kitárulkozása a film interjúhelyzeteiben hatással van a jelenkori életére is. Annak eredményeképpen, hogy Amin fokozatosan képessé válik múltja körülményeinek, de főképp családjával való kapcsolatának feltárására, traumájának egyszerre olyan részleteit is kihozza a világosságra, amelyekről korábban nem is sejtette, hogy ott dolgoznak benne, és számolnia kell következményeikkel.

Azáltal, hogy tudatosítja sorsának elvarratlan szálait – megértve például, hogy eddig miért érzett folyamatos késztetést arra, hogy egyre csak utazzon, dolgozzon, törtessen, ne igazán állapodjon meg –, Amin önismereti munkája és felépülésének folyamata a film alkotói folyamatának támaszává válik, és fordítva. A film ugyanis ezeket a finom, mégis jelentős változásokat is kiváló érzékenységgel követi nyomon.

A Menekülés egyik legnagyobb érdeme, hogy egyfelől képes egy rendkívül személyes történetet izgalmas, fordulatos, játékfilmszerű cselekményvezetéssel tárni a néző elé, aki egy olyan életutat ismerhet meg, amely a kulturális és történelmi különbségekből adódóan egyébként nem tudna ennyire átélhetővé válni. Emellett a film bravúros adottsága az is, hogy a főszereplő kapcsolata a filmessel és a forgatással, bekapcsolódása az alkotói folyamatba egyúttal lehetőséget teremt saját lényének mélyebb megértésére. A Menekülés könnyen átélhető, elgondolkodtató mozidarab, összetettsége és árnyaltsága révén lesz igazán emlékezetes és maradandó színfolt a kortárs dokumentumfilmek palettáján.