bezár
 

film

2022. 03. 19.
Számkivetettek a Magyarország-óceánon
Gömör Tamás: Erdőlakók
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A hajléktalanság régóta megoldandó problémája az emberiségnek, így Magyarországnak is, amelyre egy újabb, izgalmas és elgondolkodtató dokumentumfilm hívja fel a figyelmet Erdőlakók címmel.

Budapest és Hatvan között, Kőbánya környékén egy időben még a vonatról is lehetett látni az utcára került emberek erdei kalyibáit, amelyek (ideiglenes) menedéket nyújtottak a lét és nemlét határára sodródott hajléktalanoknak, akik számára a szállók nem opciók az ezeken a helyeken uralkodó áldatlan állapotok (verekedések, lopások) miatt. Ám mivel manapság már a természet is valakié, valakinek (akár az állam, akár egy jogi értelemben vett magánszemély) a tulajdonában van, ezért ezek a rászorulók illegálisan vagy féllegálisan lakják kunyhóikat, élik „kényszerhippi” életüket, amelyet évről évre fenyeget a tél és a hideg is. Róluk szól az Erdőlakók, Gömör Tamás ingyen megtekinthető dokumentumfilmje, amely néhány kiemelt, megindító emberi sors bemutatásán keresztül taglalja a hajléktalanok 21. századi lehetetlen helyzetét.

Gömör Tamás zenészt, fotóst és színészt elsősorban a TV2 Magánnyomozók című reality sorozatából ismerheti a közönség, amelyben Gömör központi szerepet játszott. Az Erdőlakókban is tulajdonképpen nyomozóvá vált az alkotó, de abban az értelemben, hogy feltérképezte a Budapest környékén élő hajléktalanok világát, rámutatott az egzisztenciális válságra, amely nemcsak őket, hanem még sok ezer embert érint Magyarországon. A rendező (vágó és operatőr) négy éven keresztül, 2018 és 2022 között forgatott a Budai Tájvédelmi Körzet II. kerülethez tartozó erdőjében, ahol több esztendője élnek életvitelszerűen a film szereplői. A majdnem 40 perces dokuban jellemzően középkorú és idősebb férfiak mesélnek szomorú, olykor kalandos, de mindenképp félresiklott életükről. Bár különböző társadalmi háttérrel és mentalitással rendelkeztek, más-más okokból sodródtak a társadalom peremvidékére, de közös bennük, hogy legtöbbjük megjárta a börtönt, a büntetésük letöltése után viszont már nem tudtak talpra állni. Gömör Tamás műve helyesen mégsem az egyén felett tör pálcát, hanem arra kérdez rá, hogy ha már törvény tiltja a hajléktalanságot, illetve van nem egy szervezet, amely vállalása szerint a depriváltakat segítené, akkor mégis miért élnek ezek az emberek (és még rajtuk kívül rengeteg, a filmben nem szereplő egyén) a lét és nemlét határán, számkivetettként a „Magyarország-óceánban” hánykódva? Miért nem tesz senki sem érdemben a helyzetük javulásáért?

Gömör Tamás: Erdőlakók

„Az ő viszontagságos, sokszor drámai életükön keresztül próbáltam válaszokat találni a mai napig – kormányokon és politikai pártokon átívelő – meg nem oldott hajléktalan helyzetre” – jellemezte Gömör Tamás dokumentumfilmje vállalását a prae.hu-nak küldött hivatalos sajtóanyagban. Azért is fontos kitétel, hogy kormányokon és politikai pártokon átívelő probléma az „erdőlakás”, a hajléktalanság, mert megvannak a mintázatai a 19–20. században. A 2010 óta hatalmon levő Nemzeti Együttműködés Rendszere, az Orbán-kormány kriminalizálta a hajléktalanságot, azaz bűncselekménnyé nyilvánította azt, ha valaki „életvitelszerűen közterületen él”. Az Osztrák-Magyar Monarchia idején például országimázs-kérdés volt, hogy gyakorlatilag láthatatlanná tegyék a koldulókat, depriváltakat, és ez a Horthy-korszakban és a Kádár-korszakban, illetve általában az államszocializmus évei alatt sem volt nagyon másképp, legfeljebb más ideológiával indokolták a hajléktalanság drasztikus módszerekkel (például rendőri vagy csendőri intézkedéssel eltávolítani az utcáról, közterületekről a marginalizáltakat) való felszámolását. Ugyan Sára Sándor klasszikus, díjnyertes rövidfilmje, a Cigányok a roma reprezentáció miatt speciális státusszal bír, ám Sára cigányai is tulajdonképpen erdőlakók, akiket a hatalom erőnek erejével kíván „civilizálni” elsősorban azért, mert az elvben munkás-, paraszt- és szegénypárti „létező szocialista” rendszer hivatalos ideológiája szerint nem volt szegénység Magyarországon. Ennek tükrében akarta a hatalom erőszakkal felszámolni a sárból, agyagból tákolt viskókban élő cigányközösségeket. Az 1989-es rendszerváltozást követően pedig súlyos gazdasági válság következett, a különféle gyárak láncreakciószerű bezárása miatt százezrek váltak munkanélküliekké, majd kerültek az utcára (erről szól a két nagy dokumentumfilmes, Almási Tamás Ózd-sorozata és Schiffer Pál A Videoton-sztorija és Törésvonalakja).

Az index 2009-es videóriportja, a Sherwood blues – A budapesti hajléktalanerdő (itt megtekinthető), pár évvel ezelőtt a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon bemutatott Nem szegényeknek való vidék (rendezte: Bihari László, ebben a cikkünkben írtunk róla) és az Erdőlakók is arról tudósítanak, hogy a jelenlegi politikai hatalom, illetve a társadalmi szervezetek sem tudnak mit kezdeni az utcára kerültekkel. Gömör Tamás három szereplőt emelt ki a hajléktalanok közül: a 47 éves Emri Miklóst, az 55 éves Kardos Györgyöt és az 59 éves Bagala Lajost, akik mellett a film végén megszólal Pribil Sándor, a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány kuratóriumának elnöke is. A három hajléktalanon keresztül három különböző, de egy irányba tartó emberi sorsot ismerhetünk meg, míg Pribil az intézményi-szervezeti szemszöget képviseli, bár rendkívül kritikus hangnemet üt meg, jelezve ezzel, hogy nagyon sok minden nincs rendben a magyarországi hajléktalan-ellátással.

Gömör Tamás: Erdőlakók

Gömör Tamás három izgalmas „karaktert” talált, akiken keresztül úgy képes a depriváltság problémájáról beszélni, hogy közben elkerüli a tipikus hajléktalanfilmes sablonokat, amelyek a dokukat és a fikciós filmeket egyaránt jellemzik. Az Erdőlakók főszereplői nem „koldusok”, „csövesek” vagy „a társadalom áldozatai”, akiket „még az ág is húz”, hanem komplex személyiségek, azaz hozzánk hasonló emberekként állnak előttünk határozott értékrenddel, bűnökkel, hibákkal, félelmekkel, vágyakkal és mindannyiunk számára ismerős érzésekkel. Egyikőjük sem próbálja szépíteni, kozmetikázni a helyzetét, nem akarja magát beállítani mártírnak vagy áldozatnak, őszintén beszélnek börtönbüntetéseikről, bűncselekményeikről, határozottan józanul látják és mérik fel helyzetüket, lehetőségeiket. Ez is a megindító és elgondolkodtató történetükben, sorsdrámájukban, hogy – mint a Thaiföldet és a pornóipart is megjárt Kardos György – tisztában vannak vele, közeleg a tél, a tavaszi és a nyári erdő „romantikáját” felváltják majd a fagyok és a hideg esők, ami elől a vékony sátrak vagy összetákolt bódék nem biztos, hogy kellő menedéket nyújtanak.

Sokuk saját korlátaikkal is tisztában vannak. Emri Miklós például megvallja, hogy visszaeső bűnöző volt hirtelen haragja miatt, tisztában van vele, hogy nem véthet még egyszer a törvény ellen, mert akkor hosszú időre elveszíti szabadságát. Ugyanígy jól tudja a szó szerint naphosszat egy buszmegállóban olvasgató Bagala Lajos, hogy idős és beteg, rossz állapotú erdei sátra (vagy legalábbis annak maradványa, mert megrongálták, akiket beengedett oda jótékonyságból) nem sokáig fogja már megvédeni. Bagala története talán a legmeghatóbb, legnagyobb sokkhatással ez bír, mivel ha nincs is kimondva, de a halál közelsége áthatja a hatvanhoz közelítő, beteg, megtört férfi szavait. Egykedvűen vallja meg a filmben, hogy ő már nem remél semmit, napról napra él, és elhunyt felesége hiányában csak az életösztön tartja életben, egyébként számára már mindegy.

Gömör Tamás: Erdőlakók

Az Erdőlakók azonban ennek ellenére nem a lemondás és a reménytelenség filmje, hanem éppen azt a kérdést szegezi a nézőnek, kiváltképp a hajléktalanok segítésére létrejött szervezeteknek, hogy ha a Bagala-féle hajléktalanok már bele is törődtek sorsukba, a halál gyors közeledtébe, a társadalom tagjainak is bele szabad-e törődnie ebbe? Mi, akiknek megadatott, hogy meleg szobában, luxuscikkekkel körülvéve éljünk, lehetünk-e közömbösek a marginalizáltakkal szemben csak azért, mert ők lemondtak magukról vagy belefásultak abba, hogy éhbérért dolgoznak, az erdésszel és a helyi rendőrökkel cinkosan „összekacsintva” kunyhókban és sátrakban tengetik életüket, a NER szemszögéből „illegálisan”?

Gömör Tamás dokumentumfilmjének majdnem 40 perce igen mozgalmas, a hajléktalanokkal készült riportokat lírai vágóképek és zenei montázsok egészítik ki, sőt még egy kis (ok)nyomozást is kapunk az utolsó harmadában. Gömör szépen elkerülte, hogy didaktikus, szájbarágós legyen, még ha Pribil Sándor tulajdonképpen meg is fogalmazza a doku lényegét, társadalomkritikáját az intézmények és szervezetek káoszával szemben. Mondandójának egyik kritikus pontja az elhivatottság kérdése. Mivel emberi életekről van szó, a hajléktalansegítők karitatív munkáját nem lehet úgy felfogni, mint egy nyolc órás munkahelyet, ahol a munkaidő végeztével fel lehet kelni és elfelejtve a gondokat nyugodtan haza lehet sétálni. Pribil szerint aki csak a pénzt veszi fel, de nem áll készen arra, hogy akár az éjszaka közepén is segítséget nyújtson olyan hajléktalanoknak, akik nem pusztán anyagi helyzetük, hanem testi-lelki leépülésük miatt kerültek az utcára, azok egyszerűen nem szabadna, hogy ebben a karitatív munkakörben tevékenykedjenek. Szerinte valódi elkötelezettségre van szükség, hogy a Bagala-féle, betegségeik miatt szó szerint is segítségére szoruló emberek még időben megkapják a segítséget, és ne csak akkor, amikor már összesnek vagy súlyosabbra fordul az állapotuk.

Gömör Tamás: Erdőlakók

Szomorú tanulságokkal szolgál egyébként Gömör említett nyomozása is: az egyik főszereplőt az egyik nagy segítségnyújtó szervezetnél, a Máltai Szeretetszolgálatnál keresi telefonon keresztül, de az ügyfélszolgálatosok csak hárítanak és sablonos szövegekkel lerázva próbálják tovább küldeni az alkotót. Így felmerülhet a kérdés, hogy mennyire számíthat a hétköznapi emberek szolidaritására egy marginalizált egyén, ha a jótékonysági szervezeteknek is ilyen a hozzáállása, illetve a főszereplők elmondása szerint heti egy konzervcsomagon kívül nem nagyon kapnak más segítséget tőlük? Ezzel a problémával szemben felsorakoztat pozitív példákat is a film: Bagala Lajos elmondása szerint rendszeresen kisegítették őt élelemmel, adományokkal az emberek, akik felismerték a helyzetét, valamint egy doktornő minden nap meleg étellel látta el az idős férfit. Ám az említett nyomozás révén a kérdésfelvetéssel és Pribil Sándor fejtegetésének beillesztésével is az a gond, hogy ezek által Gömör Tamás műve azt sugallja: a civil szervezetek a „főbűnösök”. Holott ez korántsem így van. Mindez egy sokkal nagyobb probléma része: a „gondoskodó államot” a rendszerváltás után fokozatosan leépítették Nyugaton és Magyarországon egyaránt, sőt a kidolgozott szociálpolitika helyett a hajléktalanság kriminalizálása lett a „megoldás”. Egyik civil szervezet sem tudja tehát kitölteni azt az űrt, amelyet az állami szintű segítségnyújtás hiánya teremtett.

Az Erdőlakók nem kiemelkedő, nem is a legjobban kidolgozott, de fontos film. Fontos, hogy elkészült és bárki megnézheti ingyen, online. Formai szempontból nem a legkifinomultabb: lírai képei szépen komponáltak, de a többször előkerülő, a jeleneteket aláfestő, amúgy remek gitárszóló olykor túl hangos, túlságosan is a cselekményre és a karakterekre nehezedik, szinte elnyomja a filmben megjelenő emberi drámákat, nem pedig felerősíti azokat. Ugyanígy néhány, inkább hatásvadász képi effektus (például Bagala Lajos riportjában egy sokkhatásszerű áttűnés) csak kizökkentik a nézőt az érzelmi állapotból, amelybe a megszólaló hajléktalanok szívfacsaró és érdekfeszítő élettörténetei hatására kerülnek. A minimalista forma jobban passzol egy ilyen témájú filmhez, ami akkor a legerősebb, amikor valóban riportszerű, azaz Gömör Tamás hagyja kibontakozni, beszélni alanyait, miközben az egyetlen aláfestő „zene” a természet egyszerre megnyugtató és kiúttalanságot sugalló zaja. Ezeket a gondokat leszámítva azonban erősen ajánlott az Erdőlakók mindenkinek, és remélhetőleg a nézőkben a sajnálat és a részvét mellett a cselekvés gondolata is felötlik a három főszereplő sorsát látva.

Az Erdőlakók ingyen megtekinthető az alábbi beágyazott videóban vagy a YouTube-on.

 

Erdőlakók – színes, magyar dokumentumfilm, 38 perc, 2022. Rendezte, vágta és fényképezte: Gömör Tamás. Zene: Áron „Apey” András. Szereplők: Bagala Lajos, Emri Miklós, Kardos György, Pribil Sándor, Gömör Tamás, Gömör Máté. Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!

A cikkben felhasznált képek Gömör Tamás rendezőtől származnak.

nyomtat

Szerzők

-- Benke Attila --

Benke Attila az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik számos kulturális folyóiratnál és portálnál, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez, és magyar filmtörténettel is foglalkozik.


További írások a rovatból

Joseph Kosinski: Top Gun: Maverick
Tudósítás Lichter Péter Soderbergh-monográfiájának bemutatójáról
Interjú Kenyeres Bálinttal a magyar film helyzetéről, a folyamatos alkotás lehetetlenségéről és a szerzői film perifériára szorulásáról
Michelangelo Antonioni: Nagyítás

Más művészeti ágakról

Szlovák est a Tiszatáj szerkesztőségében
A Poszthumanizmus és... sorozat újabb eseménye


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés