bezár
 

irodalom

2022. 05. 10.
Boróka és Bíborka
Helyzetjel
Tartalom értékelése (5 vélemény alapján):
Közös jellemvonásaikhoz tartozott, hogy bármikor készek voltak nevetni, különösen saját magukon; dőltek a röhögéstől, valahányszor rájöttek, hogy felemás cipőben mentek el otthonról, vagy beletört a nyelvük abba a szóba, hogy parallelepipedon, arra viszont, hogy egymást semmiképp se csúfolják ki, sőt meg se mosolyogják, mindig rettentően figyeltek. - Helyzetjel című sorozatunkban Papp-Zakor Ilka második tárcáját olvashatják.

Azokban az időkben, amikor még szokás volt Kurt Cobain-es cuccokat hordani, élt egy anya a lányával. Az anyát Borókának, a lányt Bíborkának hívták, vagy talán fordítva. Nem hasonlítottak egymásra túlzottan, az egyiküknek vörös haja volt, szemüveget viselt, és tartott a meteorológusoktól, a másik arcán nyáron kiütköztek a szeplők, és szinte mindig tudta álmában, hogy álmodik. Az anya állatorvos volt, a lánya iskolába járt, és utálta a biológiát, de kézilabdázott és mindig jó jegyet kapott történelemből. Nem mondhatta senki nekik, hogy á, ez a gyerek szakasztott az anyja, vagy ó, te aztán le se tagadhatnád a lányodat – mindazonáltal nem is különböztek egymástól gyökeresen.

Közös jellemvonásaikhoz tartozott, hogy bármikor készek voltak nevetni, különösen saját magukon; dőltek a röhögéstől, valahányszor rájöttek, hogy felemás cipőben mentek el otthonról, vagy beletört a nyelvük abba a szóba, hogy parallelepipedon, arra viszont, hogy egymást semmiképp se csúfolják ki, sőt meg se mosolyogják, mindig rettentően figyeltek. Emellett mindketten szívesen főztek, főleg együtt, és ilyenkor vagy beszélgettek, vagy még gyakrabban zenét hallgattak, hogy, mint a filmekben és reklámokban, a zene ritmusára aprítsák a zöldséget, klopfolják a húst, és kavarják a tűzhelyen párálló fazekak rejtélyes tartalmát. Hozzávetőleg még a zenei ízlésük is megegyezett, a kedvenc együtteseik pedig ugyanazok voltak. Az anya ilyen szempontból haladt a korral, nem, vagy csak alig ragaszkodott ifjúkora slágereihez.

Miután végeztek a főzéssel, kapkodva, sokszor állva ettek, mert addigra a szervezetük a tápláléknál jobban kívánta a zenét, s így alig várták, hogy immár zavartalanul táncolhassanak kettesben a nappaliban. Táncstílusukat szedett-vedettség jellemezte, ugrálás és hajuk rázása. Az egyik évben pedig nagyon sokat főztek, ettek, és rengeteg zenét hallgattak, főként Nirvanát. Decemberre már így is nevezték, ez a mi nirvánás évünk.

Amikor beköszöntött az ünnep, természetesen együtt díszítették fel a nappaliban álló fikuszt, együtt készítették el a karácsonyi estebédet, és, amikor azzal végeztek, együtt keresték meg a díszterítéket is, amit ritkán használtak, és amit az ünnepek lejártával mindig valahová máshova suvasztottak el, hogy ne legyen útban. A teríték részét képezte a nagymamától örökölt festett porcelánokon és az ezüst étkészleten kívül egy salátáskanál is, nyelén mord arcú puttóval, és ezt mindig különösen nehéz volt megtalálni, de nélküle, hiába a kellemetlen fizimiska, ebben teljesen egyetértettek, nem érezték volna ünnepnek az ünnepet.

Rendszerint a tágas konyhában étkeztek, ahol átlátszó kaspós orchideák díszítették a tálalószekrényt, és gyümölcsmintás tányéralátétek az asztalt, különleges alkalmakkor azonban a nappaliban terítettek, csipkeabrosszal, ahogyan kellett.

Az ajándékozás nem volt igazán a családi hagyomány része náluk, bár amíg a lány nagyon kicsi volt, természetesen mindig kapott valami meglepetést, és később ő is rajzolt meg vásárolt néhány kis apróságot az anyjának, általában éppen olyankor, amikor az a maga részéről elfelejtett ajándékkal készülni. Most viszont a fikusz tövében két különböző módon becsomagolt, de nagyjából egyforma űrmértékű csomagocska feküdt.

Előbb szépen elrendezték az asztalon az összes fogást, meggyújtották a gyertyákat, koccintottak egy kis konyakkal, és elrágtak rá egy-egy sajtos rudat, csak azután bontották ki az ajándékukat, az egyikük a Bíborka, a másikuk a Boróka névvel jelöltet. Mindkét csomagban ugyanaz lapult, egy M-es méretű, mert nagyjából a ruhaméretük is megegyezett, fekete póló, Kurt Cobain arcképével és a tőle származó híres mondattal: I hate myself and I want to die; ők jót nevettek a korántsem véletlen egybeesésen, ünnepi blúzukat a pólóra cserélték és asztalhoz ültek.

-  Elég ropogós lett a bőre? – kérdezte egyikük, miközben a másik a csirkét kóstolgatta, neki meg átsuhant a fején, hogy talán nem is kapható a boltokban Kurt Cobain-es póló másmilyen, mint ezzel a felirattal.

- Basszus, a savanyúság a konyhában maradt! – pattant fel a másik, és kirobogott, mert ott, az asztalnál ülve éppen felpislákolt benne a remény, hogy az idei ajándékot mégis a Jézuska, Télapó, vagy valami hasonló, kitalált személy hozta neki.

nyomtat

Szerzők

-- Papp-Zakor Ilka --


További írások a rovatból

Foci, vers, próza, gyerekirodalom
irodalom

Balázs Imre József Éjszakák a zenben című kötetének bemutatója
Gurubi Ágnes: Másik isten, Helikon Könyvkiadó, 2022
A finnugor nyelvrokonságról nemzetközi kontextusban

Más művészeti ágakról

Ugrin Julianna és Vizkelety Márton: A döntés
DH_BUDAPEST konferencia – 2022. 11. 23-25.
A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Solti Árpád válaszol
Főszerepben a cselló és a zongora


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés