bezár
 

irodalom

2022. 07. 11.
A húgycsőplasztikás ember rózsás papírjai
Danyi Zoltán: A rózsákról, Magvető Könyvkiadó, Budapest 2021
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A gondolkodás repetitív jellege, minden emlék és múltbeli esemény, vagy érzés több nézőpontból való megvizsgálása és többszöri újragondolása szervezi a regényt. A megérteni akarás mozgatja az elbeszélő gondolatmenetét és vezeti vissza ciklikusan ugyanazokhoz az eseményekhez újra meg újra. - Danyi Zoltán A rózsákról című regényéről Nagy Jázmin írt kritikát.

Jorge Semprún Írni vagy élni című regényében olvashatjuk, mindent el lehet mondani, mindenről lehet beszélni, a lényeg, hogy gondoljuk végig és kezdjünk neki. Egy innen idézett mondatot választ Danyi Zoltán A rózsákról című regénye mottójául, amelyet a gondolkodás, az elmélkedés és a dolgok megfejtése iránti vágy határoz meg.

A gondolkodás repetitív jellege, minden emlék és múltbeli esemény, vagy érzés több nézőpontból való megvizsgálása és többszöri újragondolása szervezi a regényt. A megérteni akarás mozgatja az elbeszélő gondolatmenetét és vezeti vissza ciklikusan ugyanazokhoz az eseményekhez újra meg újra.

Egy koordináta-rendszerben, X és Y tengelyen mozogva, pontról pontra haladva, kiindulva az O (origó) pontból, ha minden lépést helyesen végzünk, elérjük P pontot. Ha az életünket és múltbeli döntéseinket akarjuk megfejteni, ez nem ilyen egyszerű, nincsenek pontok, tengelyek, origó és négyzetháló. Talán egyedül origónk, kezdőpontunk van. Ebben a regényben ez az origó, a kiindulópont ahonnan mindent számítunk, a rózsa.

Ez a könyv azonban nem a rózsákról szól. Meghatározó motívum, számos hasonlat és kép alapja, biztonságot ad, azonban nem hordoz általunk tradicionálisan megszokott többletjelentésekből, nem kapcsolódik semmilyen általunk ismert és megszokott kulturális motívumhoz. Az egyetlen pont, ahol kicsit is megközelíti az ilyen értelmezéseket, amikor a testhez és a szexualitáshoz kapcsolódik.

“…csak szirmokat éreztem, rózsaolajjal bekent rózsaszirmok közt csúszkált a farkam, és nem kellett számolni se,…”

Az elbeszélői hang egyik legfontosabb jellemzője nyers és szókimondó beszédmódja. Őszintén beszél a szexről, a beteg farkáról és arról, hogy a harmadik műtét után már nem tud rendesen pisilni, mert három irányba válik szét a sugár és mindig lehugyozza a saját combját. Mindent nagyon közvetlenül és részletesen, naturalistán ismerünk meg.

Minden bekezdés egyetlen mondat, a regény írója következetesen használja a nyelvet, az elbeszélő belső monológja alkalmazkodik a gondolatok és a gondolkozás módjának változásához. Megtudjuk minden gondolatát és vágyát, ennek ellenére mégsincs teljes rálátásunk arra, hogy igazából milyen ember. Nem tudjuk, milyen beszélgetéseket folytat másokkal, milyen velük a kapcsolata, mennyiben tartja a környezete komikus figurának szabályai végett, ahogy azt sem, egyáltalán tisztában vannak-e ezekkel a gondolatokkal, melyek a fejében járnak, és meghatározzák az életét. Azonban emlékeit, véleményeit és kételyeit megismerjük, a fejében barangolunk majd ötszáz oldalon keresztül, így közelebbi kapcsolatba kerülünk vele, mint sok más regény hősével.

Nevét azonban nem tudjuk meg, ahogy a többi szereplő nevét sem, hiszen az ember fejében úgy kapnak címkét mások, hogy milyen egyedi jellemzőjük van, vagy milyen viszony áll velük. Így lesz édesapja Apám, a brüsszeli barátja Földmérő barátom, és így lesz a barátnője Feleségem, bár soha nem kéri meg a kezét, soha nem lesz igazán a felesége. Egy idő után pedig, pont ezért veszíti el, hiszen a nőnek elköteleződés és jövő kell, biztonságot szeretne. Ezek a gondolatok és igények érezhetően a férfi fejében is jelen vannak, azonban fél megtenni a szükséges lépéseket, hiszen mindentől fél.

Fél a változástól, a betegségétől, attól, hogy elveszíti a feleségét, hogy nem lett és nem is lesz belőle senki. Szabályokat alkot, keretet épít maga köré, babonásan hisz vagy irtózik számoktól, ha azokat látja, vagy hallja, elmúlik a betegsége, minden rendbe fog jönni, vagy épp minden most fog elromlani. Két helyen érzi biztonságban magát, a rózsák és szabályai között.

“…ami azt illeti, sokat féltem, szinte folyamatosan féltem az elmúlt húsz vagy huszonvalahány évben, ezért kellett annyit számolnom, és nemcsak a számolások, hanem a szabályok és az ismételgetések és a járkálások is ezért voltak, mert féltem, valakitől vagy valamitől mindig vagy majdnem mindig féltem.”

A könyv első felére ráül egy végletekig fülledt, nyomasztó hangulat, ami mindenbe beszivárog. A délszláv háború utáni, posztháborús hangulat, ami nem tud elpárologni, minden ember személyiségének részét képezi annak ellenére, hogy húsz évvel ezelőtt véget ért. Az elbeszélő életében is meghatározó pont volt a háború, rengeteg szorongásának és kételyének gyökere, azonban, mint megtudjuk, már korábban is számolt, megvoltak a szabályai, amiket követni kellett, a háború ezekre később csak ráerősített. Elbeszélőnk belső és külső hatások együttese miatt rekedt meg egy ponton az életében érzelmei és gondolatai szintjén egyaránt.

Meg akarja fejteni mit miért tett a múltban, mi miért történt, miért nem tudott előre mozdulni, és miért nem tudta elfogadni a dolgokat. Ezért gondol végig mindent háromszor, négyszer, sokszor, hogy válaszokat találjon, azonban nem tud továbbhaladni.

“Most pedig megint az a rész jön, amit egyszer már elmondtam, megint ugyanott vagyok, ahol egyszer már voltam.”

Mikor a könyv 292. oldalán az elbeszélői én mesélni kezd Brüsszelről és az útjáról, hirtelen megváltozik a hangvétel. Tervezni kezd és elindul. Mikor a “felesége” szakít vele, az apja pedig ezek után elküldi otthonról, és már semmi sem köti Szerbiához, elindul, és elkezdi az elengedés, feldolgozás folyamatát. Megteszi az első lépést az úton, ami gyógyulásához vezet, kiszakad környezetéből, fullasztó életteréből, és elhagyja az országot.

Ez a határozottság a karakterből adódóan természetesen viszonylag hamar elpárolog, visszatérünk a gondolkodás aktusának központi szerepéhez. Azonban az elmélkedés folyamata megváltozik. Míg a könyv első felében minden a betegsége, a rózsák és felesége körül forog, és nem talál megoldást egyikkel kapcsolatban sem, úgy itt, egy-egy mondat, vagy gondolat erejéig válaszokat talál. Később ezeket elveti és újakat keres, azonban ezzel megtöri az eddig működő rendszert.

Néha kissé sziruposnak tűnhet a könyv második fele, hiszen nincs annál közhelyesebb, mikor valaki rájön valamire, ami megváltoztatja az életét, és azt szavakba önti. Ezeket a pontokat tudta az író ellensúlyozni olyan gondolatokkal, amik a karakterhez híven újabb kételyeket generálnak, és visszavetik elbeszélőnket az előrejutásban, ezzel képződik egy vékony határ, aminek köszönhetően a történet második fele nem csúszik át giccsbe, annak ellenére, hogy közelében jár, és olykor elbillen felé.

A könyv elbeszélőnk kényszeres számolásával és szabályaival kezdődik a naplementében, végül írásra szánt papírokkal végződik szintén naplementében. Nem változik semmi, a rózsák maradnak, a környezet ugyanolyan fülledt, az apja ugyanúgy a rózsaföldön dolgozik, az egyetlen, ami formálódik, az elbeszélő személyisége.

A végén minden fejlemény és megvilágosodás ellenére, mégis a “rózsás papírok” azok, amiket megoldásnak tekint, egy olyan felületnek, ahol kifejezheti magát, ahova talán pont ezt gondolatmenetet írja le, amit mi is olvasunk.

nyomtat

Szerzők

-- Nagy Jázmin --


További írások a rovatból

Peter Handke: Kísérlet a fáradtságról, Typotex, Budapest, 2022
Vaktérkép
A Poszthumanizmus és... sorozat újabb eseménye

Más művészeti ágakról

Adalékok Harnoncourt Máté-passiójához
A Rumini című táncszínházi előadásról
art&design

Háttérinterjú Deák Erikával, a Deák Erika Galéria alapítójával a hazai művészeti képzésről, a pályakezdők lehetőségeiről és arról, hogy mit jelent galeristának lenni
Minyonok: Gru színre lép


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés