Koller Margit életében már tizennégy éves kora óta jelen van a szobrászat, így a Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium elvégzése után jelentkezett a Magyar Képzőművészeti Egyetemre (2009–2015), ahol először Karmó Zoltán, majd Szabó Ádám és Sass Valéria szobrászművészek voltak a mesterei. 2013-ban Erasmus-ösztöndíjjal a prágai Képzőművészeti Akadémia Intermédia szakán tanult, mindeközben pedig megszerezte a képzőművész tanári diplomát is. 2015-ben elnyerte a legjobb szobrász diplomáért járó Vígh Tamás-díjat. 2016-tól a Magyar Képzőművészeti Egyetem doktori iskolájának hallgatója (témavezetője ismét Sass Valéria lett); 2018-ban a Peter és Irene Ludwig Alapítvány kutatói ösztöndíjával New Yorkban járt. A DLA fokozat megszerzése alatt lehetősége nyílt több, nagyobb lélegzetvételű egyéni kiállításon is szerepelni, mint a már korábban említett Három ajtó (Parthenon-fríz Terem, Budapest, 2018) és a Felfüggesztve (Óbudai Társaskör Galéria, Budapest, 2019). A 2019-es évben még két másik egyéni kiállításon (Add tovább 2B Galéria, Skála Artus Stúdió, Kapcsolótér, Budapest) is bemutatkozhatott, a tárlatok pedig kiváló alapul szolgáltak értekezésünk tárgya, a doktori tanulmányainak lezárásaként létrejött Négy fal között című munkához (2022).

Önarckép a Négy fal között tükrében. Fotó az alkotó jóvoltából

Évek óta figyelemmel kísérem Koller Margit pályáját, többször írtam kiállításairól,[1] így betekinthettem még készülő disszertációjába. Beszélgetésünk során megismerhettem annak főbb gondolatait, amelyek végül elvezettek mesterművéhez. Hogy ezt jobban megérthessük, szólnunk kell Koller Margit szobrászatának mozgatórugójáról is, amelyről a következőképpen nyilatkozik doktori értekezésében: „Munkáim központi kérdésköre az épített, urbánus térbe vetett egyén helyzete, a »tér mértéknélkülisége« és az eseményekkel túlzsúfolt idő. [...] Jellemzően nem autonóm műtárgyakat, hanem helyzeteket építek: helyspecifikus installációimmal és environmentjeimmel belakom a rendelkezésemre álló tereket, ütköztetve a műalkotás terét a valóságos terekkel, a birodalmi időt a privát vagy kiterjesztett, virtuális idővel. A szubjektumot körülvevő tér élmény alapú megtapasztalására és tudatosítására törekszem. Olyan emberi léptékű tereket építek a szobrászat és az építészet, illetve a valóság és virtualitás határán, melyek előre eltervezett útvonalakból és befogadói pozíciókból állnak…”[2]

Művészetéről vallott gondolatait a közönség leginkább a Három ajtó (2018) és Felfüggesztve (2019) című kiállításain érzékelhette. A Három ajtó esetében Koller a felidézhető-észlelhető-elképzelhető téridőt vetette össze egy függesztett fémszövettel és egy vetített videóinstallációval, amíg a Felfüggesztve bemutatott anyagán a befogadónak a térre adott aktív reakciójára és cselekvési lehetőségeire helyezte a hangsúlyt. A Négy fal között megértéséhez a fentebb említett tárlatokon túl azonban vissza kell térnünk Koller Margit pályája elejéhez, az első helyspecifkus videóinstallácójához, amely a prágai Erasmus-ösztöndíjjal eltöltött időszaka alatt készült Ablak Prágában címmel. Elmondása szerint ebben a ciklusban már úgy jelenítette meg nyitását a külvilág felé, hogy különböző anyagokkal hozott létre ajtókat és ablakokat. Az ezeken át megmutatott világ, a keretbe fogott események a művészettörténet egyik legalapvetőbb toposza, gondoljunk csak a reneszánsz portrék hátterére, Leon Battista Albertire, vagy Henri Matisse nyitott ablakaira, amelyekkel az alkotó egy másik térbe nyit rálátási lehetőséget. „Nyitna”, ha Koller Margit nem fosztaná meg ezeket az építészeti elemeket eredeti funkcióiktól. Ajtói és ablakai ugyanis nem nyílnak, nem lehet rajtuk keresztül áthaladni, ilyenformán nincs kiút belőlük, ahogyan azt a közönség a Felfüggesztve című kiállítás földalatti, katakombaszerű terének zárt ajtóinál egykoron megtapasztalhatta. Ezekkel a térbe való kilépést gátló ajtókkal és ablakokkal az alkotó olyan, a szobrászat, építészet, a virtuális és valós tér, valamint a művészi és hétköznapi téridő határán mozgó művészeti nyelv irányába mozdult el, amely a mai napig jellemzi munkásságát. 

Koller Margit – Három ajtó. Három ajtó című egyéni kiállítás, 2018. Budapest, Partheon-fríz terem

Koller Margit – Felfüggesztve. Felfüggesztve című egyéni kiállítás, 2019. Budapest, Óbudai Társaskör Galéria

Koller Margit – Küszöb nélkül. Diplomamunka, 2015.

Hat év tanulás, kísérletezés és alkotás után Koller Margit 2015-ben mesterdiplomázott, diplomamunkájaként az egyetem egyik szobrász műtermébe egy helyspecifikus installációt Küszöb nélkül címmel épített fel, amely voltaképpen egy létező ajtót tükröz meg. Az ajtón keresztül azonban itt sem tudunk belépni: egy abba applikált vetítővászon csupán virtuális síkon tárja szélesre a képzeletünk előtt az utat. A mesterdiplomamunka megtervezése majd kivitelezése kiváló indítékul szolgált arra, hogy kijelölje azt a két irányt, amelyek későbbi doktori kutatásának alapját is képezték. Koller Margit szerint az egyik irány a valódi tér, a műalkotás épített tere és a virtuális tér együttes viszonyrendszerének, kiterjedt hálózatának vizsgálata. A másik a szemlélés passzivitása és aktivitása közti különbség problematikájának megoldása. Az alkotó fő célkitűzése, hogy olyan építészeti elemeket (legyen szó ajtóról, ablakról, fémszövetből szőtt szobor és videóinstallációról) hozzon létre, amelyek egyrészt a valóságban nem érzékelhető téridőt eredményeznek, másrészt pedig a hozzájuk kötött, megszokott interakcióra alkalmatlanok.

Koller Margit doktori értekezésének elméleti részében nyomon követi történetileg az általa nem autonóm műtárgyként megnevezett environment, helyspecifikus installáció és totális installáció létrejöttét, avagy a szobor fogalmának térben és időben való expanzióját, amely szoros összefüggésben áll az egyén téridő észlelésének tágulásával. Koller dolgozatából kiderül hogy, szerinte az, hogy az egyén miként képes észlelni az őt körülvevő téridőt, egyben meghatározza a jelenségekhez való viszonyát és a társadalmi hierarchiában elfoglalható pozícióját is.

Emiatt a berögzült térfogalmaink valóságalapjának újragondolása lenne szükséges az egyén szabad kiteljesedéséhez, amelyet elősegíthet a művészet azáltal, hogy „megkísérli kibillenteni a téridő megszokott áramlását, és az ezen alapuló, alapvetőnek vett pozíciókat”.[3]

A nem autonóm műtárgy fogalmát Koller Margit a médium tiszta, zárt és befejezett műtárgy ellenpontjaként alkalmazza. A nyitott, performatív műfajok, mint az environment, a helyspecifikus installáció és a totális installáció tartoznak ide, amelyek alapvetően megváltoztatják az alkotó és a befogadó viszonyrendszerét is.

A Négy fal között konceptuális és esztétikai alapját Koller Margit elmondása szerint egyik korábbi, a Felfüggesztve című tárlatának tanulságai is adták. Ehhez az egészen különleges atmoszférájú tárlathoz annak idején egy rusztikus lépcsőn juthatott le a látogató egy pinceszerű helyiségbe, ahol félhomályban csodálkozhatott rá zárt ajtókra, vagy éppen fémszövetből szőtt, tekergő lépcsősorra. A tárlaton Koller Margit olyan térbeli szituációkat épített, amelyek megfejtéséhez nézőit is bevonta, kibillentve őket passzivitásukból – ezáltal lépett ki alkotóként a szemléltetés keretei közül. A befogadó érzékszerveire és a térre adott aktív reakciójára helyezte a hangsúlyt, tudatunkat egy önreflexív helyzetre kényszerítette, érzékelésünket újjáélesztette. Kamara jellegű tárlatán éberségünkre bízta, felfedezzük-e, hogy pusztán a saját mozgásunkkal képesek vagyunk mozgásba lendíteni a manipulatív teret.  

Ez az Óbudai Társaskör Galériában megtekinthető kiállítás 2019 decemberéig volt látogatható, majd rá pár hónapra hazánkat is elérte a COVID-19 járvány. Egyre többünknek tűnt úgy, hogy bezárult a világ előttünk. Ez a csaknem két évig tartó bezártság némileg módosította és továbbfejlesztette a mestermű koncepcióját, miután Koller Margit a nyitottság–zártság, szabadság–korlátozottság őt korábban is foglalkoztató alapfogalmait beleszőtte alkotásába. Mivel a munka teljesen összenőtt személyes terével, a privát bemutatás helyszíneként saját alkotói tere, padlásgalériája szolgált – amely egyben műteremként is funkcionál –, nem pedig egy kereskedelmi galéria vagy egyéb kulturális kiállítótér. Így azonban a bezártság és korlátozottság, szorongás, befelé nézés, illetve kifelé vágyakozás aktuális és személyes helyzetjelentéseként még erősebben tudott bemutatkozni az anyag. Ugyanakkor Koller Margit kiemeli doktori disszertációjában, hogy mesterművével nem a járványhelyzetre, hanem egy alapvető életérzésére szeretett volna reflektálni, a radikálisnak megélt hatalmi megnyilvánulások és az ezzel szembekerülő személyes szabadságvágy ellentétét. „Szeretném visszatükrözni a hétköznapi életemet is egyre inkább uraló, számomra radikálisnak megélt hatalmi megnyilvánulásokat és az ezzel szembekerülő személyes szabadságvágyam ellentéte kapcsán létrejött kérdéseimet és érzéseimet”[4] – összegzi gondolatait. 

Enteriőrfotó az alkotó jóvoltából

Erdő és fa képe. Fotó az alkotó jóvoltából

Koller Margit erdeje. Fotó az alkotó jóvoltából

Koller Margit palántái. Fotó az alkotó jóvoltából

Koller Margit tükörfalképe. Fotó az alkotó jóvoltából

Négy fal között

Fákkal és növényekkel tarkított kikövezett járdán vezetett utunk Koller Margit otthona felé. A bejárat előtt palántázott koktélparadicsomokat, fóliasátorral védett növényeket, virágokat vehettünk szemügyre; fel a lépcsőn, hogy végre megérkezhessünk egy sötét és zárt, ám nagyon is intim jellegű „szentélybe”, ahol a művész kötetlen tárlatvezetés keretében kalauzolta végig a személyes ismertség alapján fogadott látogatóit a Négy fal között-ben. Az érdeklődő ismerősök Koller Margit munkásságán túl hétköznapi életterébe is betekintést kaphatott. Műtermének homályos, hűs tere ugyan első érzésre fullasztónak tűnt, de aztán könnyedén bevonódhattunk ebbe az időtelenséget sugárzó térbe, amelyet leginkább a művész gondolatainak, érzéseinek fizikai kiterjeszkedéseként aposztrofálhatunk, és amelynek mi is észrevétlenül „rabjává” válhattunk.

Első „állomásként” egy terebélyes erdő sudár, ám még kopasz fáinak kora tavaszi látványában merülhettünk el egy nagyban kivetített videón. A háttérből madárcsicsergés hallatszik, majd a békességet és nyugalmat árasztó képet szemlélve egyszer csak felharsan egy távoli láncfűrész fülsiketítő robaja. Az emberi jelenlét jele, amely egyre közeledve egyre hangosabb, hogy teljesen kibillentsen bennünket addigi nyugalmunkból. Legszívesebben menekülnénk az első látásra zavartalannak és öröknek tetsző erdőből, ahova begyűrűzött az emberi civilizáció jelenléte. A kivetített videófelvételt Koller Margit még 2020 februárjában készítette a Pilisben, melynek zsugorodó területén a világ más természeti élőhelyeihez hasonlóan alig marad tere a természetnek és annak lakóinak.

Ennek a vetített képnek a háta mögött különös, elemeire tört acéltükörben nézhettünk magunkkal szembe. Nézhettünk volna, ha nem pusztán csak homályos töredékekként sejlenénk fel a hátunk mögött látható megtépázott erdővel. A felhelyezett tükrök polírozott acélfragmentumai nem adnak tökéletes összképet, szemünk próbálja összeilleszteni a töredékeket, így szinte összefonódunk a természettel, amely sebezhető, múlandó, akár az ember. A tehetetlenség és a cselekvési kényszer dilemmája vetődik fel bennünk – a videón nem látható a láncfűrészelés maga, csupán hallani azt, de nem lehet tudni, milyen közel történik, és vajon mikor ér el hozzánk.

Ismerősök a tükörfalban. Fotó az alkotó jóvoltából

Tovább haladva az alkotó kertjében álló sudár nyárfa látható, amely egy digitális képkeretbe költözve, folyton változó alakban nem törődik a külvilággal: hol levelekkel vagy anélkül, hol fényben vagy sötétben pompázik. Koller Margit digitális munkája leginkább az elmúlásról szól – az örökké létezőnek tűnő vajon tényleg az? Ha magunkra értjük a nyárfa ciklikus és egyszerű létezésének szimbólumát, akkor – ha nem foglalkozunk a környezetünk problémáival, és csak saját törvényeink szerint próbálunk létezni és növekedni – vajon kivonhatjuk magunkat a környezetünk eseményeinek hatása alól?

Fotók Koller Margit jóvoltából

A művész honlapja és Instagram oldala