A magyar romantikus vígjátékok rendre a legnagyobb nézőszámokat gyűjtik be a hazai mozikban, minőségüket és kivitelezésüket tekintve azonban hullámzó színvonalúak. Az elmúlt években megjelent néhány film, amelyek sikeresen ötvözték a hollywoodi romkomok jellegzeteségeit – a tipikus poénokat, csattanókat, szereplőket és történetsémákat – a magyar, rendszerint budapesti környezettel. Ezek a filmek a nagyközönség számára két szempontból is érdekesek: egyfelől a romantikus filmek jól ismert történetvezetését használják, másfelől unikálisan magyar miliőben játszódnak, a régiót jellemző hangulattal és utalásokkal. A Nagykarácsony például egyszerre szigorúan a hollywoodi történetmesélés kereteihez igazodó mozi, valamint szerelmi vallomás Budapestnek, de az Így vagy tökéletes is hasonló szellemiségben készült. Ebbe az irányzatba illeszthető be az Együtt kezdtük, a FOMO – Megosztod, és uralkodsz forgatókönyvírója, Kerékgyártó Yvonne második rendezése is, a szerelmi vallomás címzettje ezúttal a Balaton.

Az Együtt kezdtük egyszerű és logikus koncepciója szinte önmagában eladja a filmet: Egy volt osztálytársakból álló baráti társaság tíz évvel az érettségi után újra találkozik az egyik pár Balatonfelvidéken megtartott esküvője alkalmából, hogy felelevenítsék a régmúlt emlékeit és megismerjék egymás mostani életét. Ahogy annak lennie kell, rengeteg titok, bonyodalom, elvarratlan szál feszül a fiatalok között, amelyek nem maradnak sokáig rejtve: a hajnalig tartó lagzi és a másnapi lazítás múltban gyökerező feszültségeket hoz a felszínre, miközben szereplőinknek önmagukkal is szembe kell nézniük, hogy a fejlődés útjára léphessenek. A menyasszony apja nem más, mint Jani bá (Mucsi Zoltán), a csapat egykori testneveléstanára, aki egyáltalán nincs jó viszonyban a vőlegénnyel, Renátóval (Nagy Márk), mihasznának tekintett egykori tanítványával. Miközben a társaság minden tagját többé-kevésbé megismerjük, a cselekmény középpontjában a Londonban pultosként dolgozó Marci áll (Jakab Balázs), akinek magyarországi hazatérése több szempontból is jelentőségteljes. Nemcsak szembe kell nézni a múltjával, azzal, hogy otthagyta a nagyapja által számára kijelölt életutat, a borászatot, hanem az esemény során Franciskával (Mosolygó Sára) is újra találkozik, a lánnyal, akibe éveken keresztül szerelmes volt.

A film talán legfontosabb erénye, hogy legalább az egyik felvetett probléma a sok közül biztosan személyesen érinti majd a nézőt: az iskolai évek iránti nosztalgia, az őrjöngés a banketten, az osztálytalálkozók és esküvők különleges, néha kínos hangulatai, a balatoni nyaralások, az északi part szépsége, a csobbanás, a víz, a napsütés, a végtelen nyár hívása külön-külön, vagy akár így egy csomagban biztosan mindenkinek ismerős. Miközben az Együtt kezdtük kiszámítható műfaji recept szerint adagolja a különböző bevett fordulatokat, a film érezhetően az alkotók saját emlékeiből és élményeiből táplálkozó szeretetprojekt is egyben, s ezáltal kiemelkedik a hétköznapi romantikus vígjátékok közül. A technikai kivitelezés nem tökéletes, nem elég feszes a dramaturgia, néhány jelenet nem eléggé kimunkált ahhoz, hogy erőteljes hatást gyakoroljon, de a készítők szenvedélyének és odaadásának köszönhetően hibái ellenére is szerethető tud lenni a film.

Az Együtt kezdtük erőssége, hogy jóformán minden szereplőt sikerült többdimenziósra, életszagúra írni. Nézőként valóban azt érezzük, hogy a cselekmény előrehaladtával megismerjük ezeket a figurákat, drukkolunk nekik, szeretnénk tudni, mi lesz velük. Jó ötlet volt, hogy míg az idősebb karaktereket híres színészek, például Mucsi Zoltán, Kerekes Éva és Jordán Tamás játsszák, a fiatal főszereplőket többnyire kevésbé befutott fiatalok alakítják. A végzős színészhallgatókból összerakott csapat megértette és átélte a rá bízott szerepeket, elevennek, valódinak hatnak a szituációk a vásznon. A testneveléstanár apukát játszó Mucsi Zoltán pedig nem lép ki ugyan túlzottan a komfortzónájából, de az ő alakítása így is szórakoztató.

Az Együtt kezdtük kellemes, könnyed hangulatú nyári film, amely majdnem képes feledtetni a dramaturgiai gyengeségeket, az időnként üresjáratokkal terhelt tempót, valamint a kissé közhelyesen lekerekített befejezést. Ha a film formája, dramaturgiai építkezése, vágása is annyira kiforrott lenne, mint amennyire jó lett a forgatókönyv, mesterműként üdvözölhetnénk a magyar vígjátékok kánonjában. Egyelőre nem lehet biztosra venni, hogy hosszú távon is emlékezetünkben marad-e, az viszont kétségtelen, hogy az idei nyár egyik legszórakoztatóbb moziélménye lesz.

Képek forrása: InterCom