bezár
 

irodalom

2022. 08. 19.
Jelen pillanatban nem szabad kiégni
Moskát Anita: A hazugság tézisei, Gabo, Budapest, 2022
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az erőszak alakzatai mindenütt felbukkannak: kisebbség uralkodik a többségen („A mesterhazugság”), rituális termékenységi áldozatbemutatás („Hattyú”), megmerevedett társadalmi konvenciók igája alatt senyvedő nők („Istenanyák”), örökösnek tűnő háború („A gyertya a magasban tündöklő nap”), párkapcsolati erőszak („Négyszemközt”). Ezek ha különböző utakon is, de ugyanoda visznek: a megszakíthatatlanságba, a rádöbbenés fájdalmába, hogy e világok alig különböznek a miénktől. – Moskát Anita A hazugság tézisei című novelláskötetéről Fekete I. Alfonz írt kritikát.

Azt, hogy milyen szempontok alapján értelmezhető egy kötet vízválasztónak a szerző munkásságában több tényező határozhatja meg. A hazugság tézisei esetében első pillantásra, látszólag könnyebb elképzeléseink lehetnek. Moskát egyszerre szólal meg két hangon: változatlanul, ahogy megszerették, és a saját hangján, amivel újabb irányok felé indulhat.

Ha figyelembe vesszük a 2010-es években tapasztalt spekulatív irodalmi felfutást Magyarországon, úgy valamilyen formában már találkozhattunk Moskát Anita nevével. A 2014-es Bábel fiai óta folyamatosan előtérben lévő szerző eleinte szinte védekező pozícióból beszélt saját irodalomértéséről, mára jelenséggé vált, és eljutott oda, hogy az intézményesedett irodalom is befogadta. Ezzel az ívvel ugyanakkor észlelhető lett egy folyamatosan ránehezedő nyomás is, ami egyrészt megjelent szövegei minőségének köszönhető, másrészt a felfutással együtt észrevehető egy spekulatív irodalmi rendezettségből eredő esztétikai közösség is, amely pajzsra emelte őt. Így mintegy ellenpéldaként hozza fel mindannyiszor, ahányszor terítékre került a realista és nem realista irodalom közötti csörte. Meglátásom szerint ez a két strukturáló erő alakította A hazugság téziseit.

A 2022-es kötet Moskát kisebb lélegzetű prózai munkáiból válogat: novellák, tárcanovellák és egy kisregény. A 2022-es Döglött Ufó-díj a 2015-ös Horgonyhelyért, a 2020-as Zsoldos Péter-díj a 2019-es Irha és bőrért mind azt támasztja alá, hogy szakmailag befutott a szerző. Ahányszor valamilyen könyves eseményen dedikál, minden alkalommal hosszú sorok kígyóznak. Örömteli együttállás: szakma és közönség ilyen egyetértésben. Ennek ellenére úgy hiszem, fontos rámutatni, hogy A hazugság tézisei a szerző számára is új terep és a korábban megismert és megszokott alkotói védjegyek (másság tematizálása, kisebbség-többség közti ellentétek, egyedüllét, kapcsolatok problematikussága) jelen vannak. Ezek felismerhetővé teszik, noha meglátásom szerint korlátozzák is, ugyanakkor mindezek mellett sikerült bővülni. Mégpedig azzal, hogy egyértelműen és félreérthetetlenül írt egy reményteli, pozitív befejezésű történetet.

Számomra itt tud valójában kettéválni a kötet. Moskát szövegeivel nem gondolom, hogy bármilyen mesterségbeli gond lenne. Úgy dolgozik, hogy azok bármilyen médiumban, bármely közönség számára élvezhetők és befogadhatók legyenek (a HVG Extrától a 10 az SFmag fantasztikus irodalmi antológiájáig). Írásainak megítélése már régen nem arról szól, hogy valójában mi is ez és hová sorolható. Már csak azért sem, mert olyan országban élünk, amelynek mindennapi valóságát egy ember gondolatai határozzák meg. Hanem inkább az lehetne a tét, miként kellene ezt a közös realitást valamilyen módon kibillenteni, más szemszögből láttatni. A fantasy a lehetetlen irodalma, így amit elképzelünk, aligha lehet kevésbé releváns, mint az, amit jelen esetben látunk és tapasztalunk. Ezen két nézőpont egymásra játszatása és ütköztetése pedig eredményezhet kognitív disszonanciát az olvasókban.

A hazugság téziseiben olvasható szövegek többsége azonban nem kínál ilyen össze nem illőséget. Illetve, de, ajánl, csakhogy azok döntő többsége még a konszenzuális valóságnál is rosszabb. Vagyis olvasóként örülhetünk a jelenlegi helyzetnek, elvégre lehetne rosszabb is. Ez a választás számomra azért problematikus, mert visszaigazol egy ismert keretrendszert (fel nem oldható ellentétek: „A mesterhazugság”, közösség hiánya: „Istenanyák”, vagy akár a „Fekete monitor”) és abban/abból spekulál látszólag szokatlan megoldásokat. Tudni és érteni vélem azt, hogy miért csak ennyi differencia van a fiktív és a konszenzuális valóság között egy novella terjedelmű szövegben, azonban nem értek teljesen egyet ezekkel a döntésekkel. Az ismerősség megnyugtató felismerhetősége nem csak abból eredhet, hogy meghagyjuk a szabályosságokat, fedésbe hozzuk és összesimítjuk a két különböző valóságot, hanem abból is, ha egy korábban nem várt esemény történik. Olyan, ami nem következik okvetlenül a világból, vagyis összehasonlításban szabálytalan.

Változások minden szövegben végbe mennek. Mégis, ezek kevésbé működnek meglepően, a mindent felülíró fordulatok elmaradnak. Én ezt elsősorban annak tulajdonítom, hogy a nagy egyetértés Moskátra vonatkozóan ennyire sziklaszilárd. Ez egy kikristályosodott brand, ami különösen izgalmas, sőt, olykor kegyetlen, de valójában a felszín alatt ugyanazok az erők mozognak, mint az általunk ismert valóságban. Ez a moskátanitaság, ami egy teljesen valós helyzet, elvégre szakma és közönség ezt várja tőle, és szeretné olvasni. Problematikája abban rejlik, hogy hosszabb idő után átláthatóvá válik. Ezt az írói készlet egyelőre ellensúlyozza.

Az erőszak alakzatai mindenütt felbukkannak: kisebbség uralkodik a többségen („A mesterhazugság”), rituális termékenységi áldozatbemutatás („Hattyú”), megmerevedett társadalmi konvenciók igája alatt senyvedő nők („Istenanyák”), örökösnek tűnő háború („A gyertya a magasban tündöklő nap”), párkapcsolati erőszak („Négyszemközt”). Ezek ha különböző utakon is, de ugyanoda visznek: a megszakíthatatlanságba, a rádöbbenés fájdalmába, hogy e világok alig különböznek a miénktől. Ezzel világosan ellentétes az a történet, ahol a szereplők a valóságot akarják átformálni. Ez a gesztus abban egyedülálló, hogy sikeres és bemutat egy másik utat, ahol lehet jobb is. Ami nem kevésbé egyenetlen, mint a többié, de egy olyan szerzőt sejtet, „aki el tud képzelni valódi okot a reményre”[1].

nyomtat

Szerzők

-- Fekete I. Alfonz --

1986, Szabadka. Szeged, Budapest, Szeged. Anglista. 2016, JAKKendő. Szerző: próza, kritika, tanulmány. Pannonauta és metszet.


További írások a rovatból

Elmesélhető múltról és megélhető jelenről Gabriela Adameşteanuval és Esther Kinskyvel a Dunafeszten
Az Ahol a folyami rákok énekelnek regényben és filmen
Helyzetjel
Néhány gondolat Heidegger humanizmusfogalmának Sloterdijk-i kritikája kapcsán

Más művészeti ágakról

„A paradicsomot akkor ismerjük fel, amikor elveszítjük, a fészket akkor, ha kiesünk belőle.”
Képtelen képrablás - Mesék a múzeumból, Pagony, 2022
gyerek

Rajzpályázat általános iskolásoknak
Többek között Orvos-Tóth Noémi, Nyáry Krisztián és Kadarkai Endre beszélgetnek az alkotókkal


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés