bezár
 

színház

2022. 11. 29.
Mélyfúrások
Sándor L. István: A Katona és kora. Az indulás irányai
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Sándor L. István nagy ívű vállalkozása, azaz a Katona és kora című kötet a Katona József Színház történetének rekonstruálására és értelmezésére irányul. A most megjelent könyv a második a sorban, és remélhetőleg mihamarabb követi majd a harmadik – a záró fejezet mindenesetre ígéretet tesz a folytatásra.

Az előtörténetet tárgyaló első kötet (A Katona és kora. A kezdetek) 2014-ben jelent meg, és az önálló Katona József Színház megalakulásával fejeződik be. Nemcsak színház-, hanem kortörténet is egyben: néhány, az induló Katona műsorába átemelt fontos előadás elemzésén túl nagy alapossággal járja körül azokat a kultúrpolitikai konfliktusokat, amelyek a Székely Gábor és Zsámbéki Gábor vezette Nemzeti Színházat övezték. Ez a csomópontos szerkesztés, az emblematikus előadások kijelölése és színháztörténeti feltárása jellemzi a most megjelent folytatást is, amely azt mutatja be, hogy a Katona József Színház új színházesztétikája miképp lép túl egy konvencionális színházi tradíción. Sándor L. István a kiválasztott előadásokat épp ezért sosem önmagukban elemzi, hanem összevetésben egy (vagy több) velük párhuzamosan bemutatott, de más színházi műhelyben keletkezett darabbal.

Szkéné színház

A könyv három nagy fejezetre tagolódik. Az első fejezet először áttekinti az előzményeket, felvázolva azt a politikai és színházszakmai közeget, amely az induló Katona első évadát övezi. Ezt követően két olyan Goldoni-előadást vesz szemügyre, amelyet még a Nemzetiben mutattak be, de aztán átkerültek a Katona repertoárjába: Zsámbéki Gábor Mirandolináját, valamint a Két úr szolgáját Major Tamás rendezésében. Major a commedia dell’arte hagyományához nyúl vissza, Zsámbéki pedig a szórakoztató komédia helyébe olyan előadást állít, amely feltárja az anyagban rejlő drámai potenciált: „úgy aratott közönségsikert, hogy bonyolultabbnak mutatta a darabbeli helyzeteket, kapcsolatokat, mint ahogy azok a magyar színpadokon meg szoktak jelenni”. Míg ez a két előadás egy klasszikus szerzőt állít új fénybe, a következő alfejezet egy elfelejtett magyar drámaíró rehabilitációjáról szól. Füst Milán Boldogtalanok című darabjának Székely Gábor-féle rendezését a Pesti Színház két Füst-egyfelvonásosával (A lázadó; A zongora, rendező: Valló Péter) veti össze Sándor L. István. Meglátása szerint a Katona előadása az egzisztencialisták előfutáraként mutatja be a drámaíró Füstöt, és ezzel lép túl a színpadi realizmuson.

A második fejezet teljes egészében Csehov-előadásokkal foglalkozik. A Katona első önálló bemutatója A manó – a Ványa bácsi előzményváltozata – volt, Zsámbéki Gábor rendezésében. Sándor L. István ezt az előadást párhuzamosan elemzi más Ványa bácsi-feldolgozásokkal, mindenekelőtt Ádám Ottó Madách kamaraszínházbeli, továbbá Harag György újvidéki és Paál István szolnoki rendezésével. A korszakváltást mi sem mutatja jobban, mint hogy Ádám Ottó színész-, illetve irodalomközpontú, a klasszikus darab állandósult jelentését tételező rendezése mintha más történeti korban állna, mint Zsámbéki színháza. S noha mindkét felfogás Sztanyiszlavszkij pszichológiai realizmusára épül, az utak ezen a közös hagyományon belül elválnak. A hagyományos-konzervatív felfogás inkább beszéd-, mint játékközpontú, a játszott szerep pedig eltűnik a nagy színész alakja mögött: „Ebben a fajta színházban a színész – pontosabban a megformált színészi/színpadi személyisége – szinte változatlanul lép át egyik előadásból a másikba.” A Katona újító kezdeményezése ezzel szemben nagy súlyt helyez a színpadi szituáció árnyalására, az elhangzó szöveget értelmező gesztusokra. A Zsámbéki- és az Ádám Ottó-féle felfogás különbségét Sándor L. István alaposan feltérképezi; különösképp szemléletes például a darabnyitó teázásjelenetek összehasonlítása.

A harmadik nagy fejezet két-két előadást, illetve a belőlük kiolvasható esztétikai programokat veti össze. A Nemzetiben 1982 tavaszán Székely Gábor utolsó tervezett bemutatójára már nem került sor, Bulgakov Menekülése így a Katonában került színpadra a következő évadban. A Nemzeti Színház ugyanakkor programadó előadásként Illyés Gyula Tiszták című drámáját mutatta be Kerényi Imre rendezésében. A másik két párhuzamosan elemzett előadás két szalondráma: Pinter Hazatérése a Katonában (rendező: Ascher Tamás), illetve Loleh Bellon A csütörtöki hölgyek című darabja a Várszínházban (rendező: Vámos László). Első pillantásra talán meglepőnek tűnhet ez a két párosítás, ám Sándor L. István elemzései meggyőznek arról, hogy a választott darabok jól szemléltetik az eltérő színházi gondolkodásmódok különbségeit. Különösképp érdekesek Illyés tézisdrámájának a drámaiatlanságáról szóló eszmefuttatások, és különösképp baljós akusztikájú Kerényi kedélyes eszmefuttatása a nemzeti és a „kozmopolitább” kultúrák ízléskülönbségéről.

„A magyar színháznak a hagyományos színház a hagyománya” – idézi Koltai Tamást 1980-ból Sándor L., aki ehhez a tradícióhoz viszonyítva mutatja be az induló Katona színházfelfogását. „Az induló Katona színpadán – írja a kötetzáró összegzésben – elsősorban nem »nagy színészegyéniségeket« látunk, hanem együttgondolkodásra, közös teljesítményre képes társulatot (miközben valódi nagy színészegyéniségek vesznek részt az együttes munkában).” S noha kétségkívül a rendezőnek jut az irányító szerep, „mégsem nevezhető rendezői színháznak, mert az alkotói gondolatokat, a markáns drámaértelmezéseket nem az önálló színpadi képek, a teátrális gesztusok vagy dramaturgiai beavatkozások – a rendező által irányított színházi eszközök – közvetítik, hanem elsősorban a színészi játék.” Az induló Katona praxisában tehát „a rendező egyenrangú alkotótársként tekint a színészre. És nem is csak az egyes művészekre, hanem az egész társulatra. Ebben az értelemben nevezhető közösségi (vagy társulati) rendezői színháznak…”

Sándor L. István könyve tanulságos és gondolatébresztő olvasmány. Az emlékezetes mozzanatokban bővelkedő előadáselemzéseken túl a legfőbb erénye, hogy világos kontextust teremtve veszi számba a színházi gondolkodásnak azokat az alapelveit, amelyek révén Székely és Zsámbéki társulata meghatározó befolyást gyakorolt a nyolcvanas évek magyar színpadi nyelvére.

Sándor L. István: A Katona és kora. Az indulás irányai

Selinunte Kiadó, Bp. 2022
332 oldal, 4200 Ft

nyomtat

Szerzők

-- Keresztesi József --


További írások a rovatból

The Black Rider az Örkény Színházban
Borbély Szilárd Akárki Akárkije a Forte Társulat előadásában
színház

Mindjárt, egy pillanat – a MU Színház bemutatója
Desiré Central Station 2022 – No Filter

Más művészeti ágakról

A közelmúlt román prózájából
Püsök Botond Túl közel című filmje a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Andrej Losak Szétrombolt kapcsolatok című filmje a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés